Lucanus – regényrészlet 4.

LUCANUS –, SZENT LUKÁCS EVANGÉLISTA
KÜZDELMES ÉLETE

KERESS ÖRÖMET APRÓCSKA JÓCSELEKEDETEKBEN 

Lucanus nemigen tudta eldönteni, hogy szereti-e vagy sem az apját. Valamiféle szimpátiát azonban bizonyosan érzett iránta. Amikor az apját, Aeneast egy végzetes árvízi balesetben elveszítette, Diodorusnál keresett lelki támaszt. Az ifjú térdelt a férfi mellett a könyvtárszobában, és úgy fordította a fejét, hogy az jótevője kezén pihenjen.
Akkor megeredt a nyelve. – Nézz rám, nemes tribunus. Én olyan fiú voltam, aki ugyan nem utálta az apját, de kicsit megvetette, mint olyan férfit, aki alacsony képzettségű és gőgös. Fennhéjázó, türelmetlen és fölényes voltam.

Elfelejtettem, hogy mennyit szenvedett, és mi mindenen ment keresztül. Nem hatódtam meg tudálékosságától; nevetségesnek tartottam. Azokban az években nem én veszítettem el az apámat, hanem az apa veszítette el a fiát. Most viszont a fiú valóban elveszítette apját; és nem tudok utánamenni, és bocsánatot kérni a kegyetlenségemért, türelmetlenségemért és fiatalos önteltségemért.
Diodorus keze a térdeplő ifjú vállán pihent. Nagyon gyengéden megszólalt: – Meggyőződésem, hogy az istenek nem utasítják el a bűnbánatot, és a töredelmes megemlékezés eljut a halotti világ lelkeihez.
Lucanus lelki sivársága azonban tovább mélyült, és a tribunus szavai értelmetlenül visszhangoztak benne…
Egy nyári reggel Keptá épp a tanszoba küszöbén kapta el Lucanust, mielőtt az ifjú belépett volna, pedig Kusa a teremben már készülődött az órára. – Gyere velem! – szólt Keptá, és megragadta az ifjú karját. Megálltak a kert közepén, ahol senki sem hallhatta őket. – Lesújtó hírt kell közölnöm veled kedves Lucanusom – szólalt meg az orvos. – A fehér kór újra megjelent Rubriában, és meg fog halni, mielőtt a lombok lehullnak.
Lucanus megdermedt. Arca márvánnyá merevedett. Az elmúlt két-három évben már hinni kezdte, hogy Rubria életben marad. Ezenkívül úgy érezte, hogy kettejük lelke egyre jobban egymásba fonódott, mint két fa, férj és feleség, akik igaz szerelmük okán elnyerték az istenek áldását.
Habár Keptá eleinte figyelmeztette, hogy a javulás csak ideiglenes, Lucanus makacsul hinni akarta, hogy a csoda örökké tartani fog.
– Nem hiszem el – szólt az ifjú fojtott hangon, és megpróbálta kihúzni karját Keptá szorításából. Úgy nézett az orvosra, mint halálos ellenségére.
Keptá most még szorosabban fogta.
– Én az igazat mondom – bizonygatta. – A lány menthetetlen.
– Isten nem engedheti meg ezt a szörnyűséget! – kiáltotta Lucanus, és hangját eltorzította a gyűlölet. Felnézett a kristálytiszta égboltra. – Nem veheti el Rubriát, aki senkinek sem ártott, akinek szíve tiszta, akinek az árnyékában csak öröm és szeretet jár.
Keptá sóhajtott.
– Ha Isten csak a gonoszakat válogatná ki, akkor minden bizonnyal ez a világ hamarosan paradicsommá válna. Azt mondják, akiket szeret az Isten, azok fiatalon halnak. Rubria Őhozzá megy, és ott örök békében és fényességben vár téged.
De Lucanus fiatal szíve hevesen tiltakozott. Lelke tele volt sötét kétségbeeséssel. Az arcát megérintő enyhe széltől megborzongott. Gyűlöletet érzett Isten iránt, aki Rubria halálával darabokra töri szívét. Mindaz, amit Istenről tudott, és az iránta mutatott minden alázatos és lelkes szeretete hirtelen üres hamuvá foszlott.
Ha Rubria akkor halt volna meg, amikor egyszer már halálos beteg volt, azt Lucanus egy ártatlan gyermek iránti egyszerűséggel és szomorúsággal viselte volna, és imádkozott volna Rubria lelkéért. De most már férfiként szerette, erősen és bensőségesen, lelkének teljes vágyódásával és odaadásával. Hirtelen rádöbbent, hogy szerelme mindenestől meg fog halni, és az ő számára végérvényesen elvész.
Keptá figyelte, és látta a vad gyűlöletet és fájdalmat az fiú szemében; a kétségbeesett lázadást és a visszautasítást. Megdöbbenve kiáltotta:
– Hát mindent elfelejtettél, amit már tudtál, kedves Lucanus? Elfelejtetted a Nagy Csillagot, a szeretetet, a megértést? Megfeledkeztél Isten iránti rajongásodról és az Ő megtapasztalásáról?
Lucanus kiszáradt ajkakkal ellenkezett:
– Elfelejtettem. Gyermek módján álmodoztam. Most már felébredtem a férfiak világára.
– Nos, mint férfi, ezt el kell fogadnod. A tudatlan gyermekek szoktak dacoskodni.
Keptá újra sóhajtott. Lucanus mozdulatlan vállára tette a kezét. – Azt hiszed, hogy ez a bánat egyedül csak téged érint? – Az természetes, hogy a bánatban megkeményszik a szív. De te a bánaton kívül sok mást is megtapasztaltál az életben. Megismerted Istent. Ilyen könnyű Őt elfelejteni?
Lucanus hallgatott.
– Aki nem gyűri le a bánatot rövid időn belül, az nem férfias – magyarázta Keptá. – Örülj, hogy mindezek az évek a tieid voltak, hogy ilyen sokáig nem érintett semmi bánat. Élvezhetted szüleid és a ház urának szeretetét, azt, hogy az életed derűs és vidám volt, és szerethetted Rubriát. Isten nyájas és szeretetteljes volt irántad. Mégis, abban a pillanatban, amikor azt kéri tőled, hogy légy megértéssel és higgyél, és azt, hogy a kétségbeesésben és belső lázadásodban is olyan természetességgel fogadd el Őt, mint ahogyan elfogadtad a napfényben, a szépségben és a kacagásban, akkor te gyűlölettel fordulsz el tőle, és lelkedben azt kiáltod: ,,Nincs Isten!”
Lucanus mélyet lélegzett. – Tehetne még egy csodát Rubriával.
Keptá a fejét rázta.
– Te akarod előírni Neki, hogy mit tegyen? – kérdezte, majd folytatta. – A tanítód voltam. A kezem alatt bejártad ezt az egész, nagy közösséget. Láttál fájdalmat, szenvedést és halált. Térdeltél haldokló rabszolgák matraca mellett, és vigasztaltad őket a béke, a szeretet és a hit szavaival, és lelküket Istenhez fordítottad. De téged ugyan ne érintsen meg Isten, a te szívedet ne ölelje magához! Hát olyan szent és sérthetetlen lény vagy, aki mentes minden más, közönséges ember sorsa alól? Ó, te önző! Ó, te kishitű!
Lucanus semmit sem válaszolt. Szeme olyan volt, mint a kék márvány. Keptá folytatta:
– A nők erősebbek és okosabbak, mint a férfiak. Már az anyát, Aureliát is beavattam, és ő bátran és alázattal fogadta a hírt. – Hozzátette: – A tribunusnak nem szóltam. Hozzád hasonlóan neki is csekély a lelkiereje.
Lucanus mélyet lélegzett, majd kitört: – Hogyan legyen lelkierőm, ha nem ismerek választ a gyászra és a szenvedésre?
Lucanus a szemére szorította kezét, és Keptá együtt érzően szemlélte. Később így szólt:
– Keress most örömet apró jócselekedetekben! Diodorus azt kívánta, hogy Rubria két hét múlva Rómába utazzék. Hősies anyja most le fogja beszélni a tribunust erről a tervéről. Nem akarja, hogy a lánya az apjától olyan messze haljon meg. És tőled sem. Nem tudnál te is olyan nemes szívű lenni, mint egy nő?
Kusa tűnt fel a kertben.
– Á, hát itt vagy, te görög csibész! – kiáltotta a görög tanító. – El akarod lógni az órát, ugye? Na, gyerünk csak, kis csavargó!
Lucanus mogorván nézett rá. De Keptá mosolygott, és megérintette a karját.
– Kedves Kusám, tanítványod már készen áll az órára. Pont most fejezte be a lecke feldolgozását, amelyet én magam adtam neki. – Lucanushoz fordult. – Valóban mindent feldolgoztál?
De Lucanus csak komoran szegezte rá tekintetét. Otthagyta Keptát, aki hosszan, szomorúan nézett utána.
(Folytatjuk)

– Az előző rész ITT
– A következő rész ITT
– Taylor Coldwell könyvéről ITT olvashatnak
Honlapunkon időről időre részleteket adunk közre a műből: a 12 rész alapján az érdeklődő átfogó képet nyerhet a regényről, amelyet természetesen teljes egészében is szeretettel ajánlunk  elolvasásra. ???? A Szent Lukács evangélista küzdelmes életéről és Evangéliuma keletkezéstörténetéről szóló regény kapható a Libri és a Líra könyvesboltok országos hálózatában és webáruházaiban. 

Ha teheti, kérjük, támogassa lelki elmélyülését és sajtóapostolkodó igyekezetünket a lap megrendelésével, megvásárlásával. Köszönettel fogadunk adományokat az Új Misszió Alapítvány számlájára: OTP Bank, 11734004–20394981. Ha tetszett, megköszönjük, ha használja a MEGOSZTÁS-gombot