Mezőzombori marcipánoltár

HÁLAADÁS CUKRÁSZKODÁSSAL
– Mikor lehet már megenni? – kérdezték a mezőzombori ministránsok Juhász Sándornét, hiszen korábbi marcipántemplomát lelkesen töredezték darabokra, s jóízűen elfogyasztották. Ám az elmúlt karácsonyi időszakban készült oltár nem ehető, maximum nyalogatni lehet, mivel az alapját hungarocellből faragta Marika, csak a felülete cukros…

Szeretettel ajánljuk a szomszéd településhez kötődő írásunkat:
Tarcalról a gulágba ITT – (Szerednyey János)

Ha tetszett, kérjük, használja a MEGOSZTÁS-gombot 🙂 –, s öröm, ha feliratkozik hírlevelünkre.
 

Jégkatedrális a Tátrában 2.

Santiago de Compostela – Szent Jakab-székesegyház

Azt mondják, hogy „mindenki, aki meglátogatja a székesegyházat és áthalad a kapuin, új emberként, tisztán és újjászületve távozik”. A gondolat ugyan az eredeti Szent Jakab-székesegyházra vonatkozik, de talán a tátrai Tarajkán álló jégből készült másolatára is érvényes. A jégkatedrális ugyan másféleképpen, de mégis ugyanolyan fennkölt, látványa lélekemelő, imádságra hívó…
A Magas-Tátrában található Tarajkán (Hrebienok) Európa egyik legjelentősebb zarándokhelyének – a Santiago de Compostelában álló Szent Jakab-székesegyháznak – jégből formált hasonmása nőtt ki a 25 m átmérőjó, 12 m magas kupola alatt.

Olvassa tovább!

Imával várt élet – vagy halál

REPRÓ ROVAT:
Jézus segít vinni a keresztet
– Hittel, alázattal viseli a próbatételt az ifjú pár

,,…Az orvos elmagyarázta, hogy ha ‘bent’ elhal a magzat, az anya élete is veszélybe kerülhet… Megértem, hogy az orvosok nem vállalnak kockázatot ilyen esetekben. Mi azonban másként döntöttünk, a kérdésfelvetések folyamatának végén ki tudtuk jelenteni, hogy az élet szent, más lehetőség szóba sem jön.”
(A 10 évvel ezelőtti szívszorító írást adjuk itt közre. A ma már nagycsaládos házaspár további történetéről az Új Misszió 2022 februári számában írunk.)

Megdöbbentő levelet kapott szerkesztőségünk 2011 végén. De a világhálón is több helyen találkozhattunk a kismama szívszaggató soraival: „Szeretettel üdvözlöm Önöket! Rácskai Bernadett vagyok Székesfehérvárról. Azért írok, mert imahadjáratot indítok a magzatomért, akiről megállapították, hogy súlyos fejlődési rendellenessége van.

Olvassa tovább!

Pilinszky-emlékóra 2. – …a plébános

Pilinszky János születésének 100. évfordulója alkalmából Költő volt és katolikus címmel emlékórát tartottak 2021. november 18-án Miskolcon, a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban: három felkért előadó – Gáspár Csaba László vallásfilozófus, Juhász Ferenc pasztorális helynök, mindszenti plébános és Irlanda Kristóf költő, a Miskolci Egyetem hallgatója – beszélt arról, hogyan hatnak rájuk, munkájukra, hivatásukra Pilinszky művei. Kisvideónkban Juhász Ferenc atya előadásának rövidített változata.

– Pilinszky-emlékóra 1. – …a vallásfilozófus ITT
– Pilinszky-emlékóra 3. – …a költő ITT

Szeretettel ajánljuk: – Pilinszky közelebb 1. – Hortai Rita versbarát doktornő előadása ITT
– Képzelt riport Pilinszky Jánossal – irodalmi műsor ITT

Ha tetszett, kérjük, használja a MEGOSZTÁS-gombot 🙂 –, s öröm, ha feliratkozik hírlevelünkre.

Pilinszky emlékóra 1. – …a vallásfilozófus

Pilinszky János születésének 100. évfordulója alkalmából Költő volt és katolikus címmel emlékórát tartottak 2021. november 18-án Miskolcon, a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban:  három felkért előadó – Gáspár Csaba László vallásfilozófus, Juhász Ferenc pasztorális helynök, mindszenti plébános és Irlanda Kristóf költő, a Miskolci Egyetem hallgatója – beszélt arról, hogyan hatnak rájuk, munkájukra, hivatásukra Pilinszky művei.

– Pilinszky-emlékóra 2. – …a plébános ITT
– Pilinszky-emlékóra 3. – …a költő ITT
Szeretettel ajánljuk: – Pilinszky közelebb – Istennek szánt cselekvés ITT

Ha tetszett, kérjük, használja a MEGOSZTÁS-gombot 🙂 –, s öröm, ha feliratkozik hírlevelünkre.

Januári Új Misszió

(Ha teheti, kérjük, támogassa lelki elmélyülését és sajtóapostolkodó igyekezetünket a lap megrendelésével, megvásárlásával. Köszönettel fogadunk adományokat az Új Misszió Alapítvány számlájára:
OTP Bank, 11734004–20394981)

A borítón: Képek a felújított pasaréti Páduai Szent Antal templomról

– Ismeretlen szentünk: Zaragozai Szent Vince
– Szívünkből továbbítandó béke
– ,,Megszólaló szentképek”: Gyermek-csillag
– A Lélek által lakott időszak – a szinódusról
– A kommunizmus áldozatai: A szőnyegszövő plébános
– Filmajánló: Magyar Passió
– Szent Antal a közösségért – történések a pasaréti és a zuglói Páduai Szent Antal plébániákon
– Bulik helyett szentmisék – Erzsébet nővér ,,Jézus-őrülete”
– ,,Meglepetés-jóság” – a pasztorálpszichológus gondolatai
– ,,Facebook-katekézis” a brüsszeli ,,nyelvújításról”
– Történelmi visszatekintő – visszatérés ,,Trianonból”
– Költészet a színpadon – a Petőfi Emlékév elé
– Imák a padlásról
– Noé bárkája: Piroskalapos ződhorokály
Novellák, a hitéletet segítő olvasmányok…
… A lap 5 példány fölött a szerkesztőség címén rendelhető meg (3502 Miskolc, Pf. 272.). Egyéni előfizetés a Magyar Posta Hírlap-előfizető Irodánál lehetséges (Budapest, Orczy tér 1.).  Drótposta: hirlapelofizetes@posta.hu

– A digitális formában történő előfizetés lehetőségéről információ ITT