SIENAI SZENT KATALIN LEVELEIBŐL
Sienai Szent Katalin – az Egyház tanításának doktora – leveleit már életében elkezdték gyűjteni. Kortárs feljegyzésből tudjuk, hogy ismerősei a nekik szóló leveleket lemásolták és elküldték egymásnak, hogy mások is meríthessenek tanításából.
,,…minthogy kicsi és szűk a szívünk, azt akarom, hogy úgy tégy, mint Zakeus, aki kistermetű lévén fára mászott, hogy meglássa Istent. Amely serénységgel kiérdemelte, hogy hallhassa az édes szót, mondván: ‘Zakeus, térj a házadba, mert ma veled kell étkeznem!’ Így kell nekünk is cselekednünk. Mivel szűkszívűségünk és csekély szeretetünk miatt kicsik vagyunk, szálljunk fel a szentséges kereszt fájára. Ott majd meglátjuk és megérintjük Istent, ott majd megtaláljuk kimondhatatlan Szeretetének és szerelmének tüzét, mellyel egészen a kereszt szégyenéig rohant, amely magasba emelte Őt…. Mint a szerelmes engedelmeskedett az Atyának a legnagyobb tisztelettel. (…)