Kisvideónkban a ,,kétórányi instant feltöltődésből” (ahogy egy résztvevő fiatal fogalmazta) négy és fél percnyi hangulati összefoglaló. (2023. április 29., Ferenc pápa magyarországi látogatásának Forráspont c. eseménye.)
Ha tetszett, megköszönjük, ha használja a MEGOSZTÁS-gombot Ha teheti, kérjük, támogassa lelki elmélyülését és sajtóapostolkodó igyekezetünket a lap megrendelésével, megvásárlásával. Köszönettel fogadunk adományokat az Új Misszió Alapítvány számlájára: OTP Bank, 11734004–20394981
Nemrég egy vetélkedőben tették fel a kérdést: ki írta A Pál utcai fiúk c. regényt? A fiatal versenyzők nagy fejtörögetés után benyögték: Shakespeare… Molnár Ferenc világhírű, Bulgáriától kezdve Dél-Koreáig számos nyelvre lefordított ifjúsági regénye – amint egy elemzésben olvashatjuk – ,,nagy érzelmeket szólaltat meg, nagy érzelmekre hangol. A szabadságvágy, hazaszeretet, hősiesség, rendíthetetlen hűség, áldozatvállalás szomszédságában ott van a kicsinyes harag, az árulás, az alamusziság, az ügyetlenkedés, a bürokratikus merevség”.
A regény egyik fontos epizódjának a Füvészkert ad teret, ennek köszönhetően évente ezrek azért látogatnak el a kertbe, hogy keressék a könyvben megjelenő helyszíneket, felidézzék a történet hangulatát.
,,Taníts minket életeddel, kedves Miklós püspökünk, Isten útjain haladva fogd a két kezünk!” Zsúfolásig megtelt a budakalászi Telepi templom 2022. december 3-án: a Történelmi musical a Mikulásról című előadásra rengeteg gyermek volt kíváncsi.
A darab írója Wettstein Etelka, a zeneszerző Pipó József.
A rendező Wettstein Márk volt, a játszók pedig elsősorban
a helyi cserkészcsapat tagjai közül kerültek ki.
Videónkban részletek az előadásból. Szeretettel ajánljuk: – Cseverésző cserkészek ITT – Ó, aki Szent Miklóst szereti… ITT – Beteljesedett… Pipó József-Tűz Tamás Keresztútjának XII. stációja
Ha tetszett, megköszönjük, ha használja a MEGOSZTÁS-gombot
SZAVALATOK A BÉKÉÉRT
A FIATALOKRÓL, a BÉKÉRŐL és a HITRŐL szólt a ,,Legyél a béke követe” címmel megrendezett szavalóverseny, melynek döntőjét október 29-én tartották Miskolcon, a MAB székházban. A gála-jellegű döntőn az elődöntő húsz legjobb versmondójának szavalatát hallhatta a közönség, akik többek között Reményik Sándor, Szabó Lőrinc, Babits Mihály, Túrmezei Erzsébet versei közül választottak olyat, amely belefért a tematikába, s meg is érintette őket.
EGERSZALÓK 40. ,,…Egyik alkalommal, mikor nyílt az ajtó, Jézus lépett be. Nem tudom megmondani, hogyan, de ez a látomás a mai napig él bennem. Egyenesen a szemembe nézett, fogta a nagy misekönyvet, odajött hozzám, és azt mondta: te fogsz nekem ministrálni.”
– Szükséges, miközben felüdülés, hogy legalább ezt a rövid időt arra áldozzuk, hogy csak a Jóistenről, a lelki dolgainkról, beszéljünk – és hallgassunk… Az utóbbi talán még fontosabb: figyelmesen, kitárt lélekkel hallgatni, aztán csak hagyni, hogy ülepedjen – fogalmazta meg az egyik résztvevő…
Ezt nevezik a ,,bőség zavarának”… Négy nap előadásokkal, koncertekkel, műhelyekkel, szentmisékkel – még több személyes találkozással, beszélgetéssel… Összefoglalást adni nem könnyű, de szerencsére van egyfajta prioritás, hiszen – nem csak udvariasságból! – de mindenképpen a ,,főszereplővel”, a találkozót elindító, 95 éves Kerényi Lajos piarista atyával kell kezdeni. Túlzás nélkül a Jóisten egy csodája ő! Életvidámságával (ahogy lecsap minden adódó poénlabdát…), az ifjúsághoz (is) közel álló kedves, ,,bohókás” stílusával (ahogy dicsőítve együtt ,,hajladozik” a többiekkel), könnyeden is mély gondolataival a mai napig a szalóki lelki erőmű motorja…
…Oh happy Fráter…, oh happy kórus…, oh happy közönség… – játszott az Oh Happy Day (egy 18. századi himnusz ismert gospel-átirata) szövegével Regős Zsolt a Fráter kórus 30 éves, igazán happy – fergeteges, felszabadult, boldog – jubileumi koncertjén. Kisvideónkban a próbára is bepillantunk.
(Ha tetszett, kérjük, használja a MEGOSZTÁS-gombot –, s öröm, ha feliratkozik hírlevelünkre.)
A cookie-k segítenek szolgáltatásaink biztosításában. További információ itt! Szolgáltatásaink igénybevételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. Ok!
Adatvédelem & Cookie szabályzat
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.