Ima a ,,magyar nemzet védő asszonyához”

Nagyon kedves Szűzanya-szobor áll a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium – az iskolák között egyedülálló – parkjában. Körbesétáljuk, s a szoborhoz tett táblán álló imával a ,,magyar nemzetnek védő asszonyához” fohászkodunk. A Tengernek fénylő csillaga című éneket Győrben vettük fel, a Vérrel Könnyező Szűzanya templomában.

Szeretettel ajánljuk:  – Forduljunk most a Szűzanyához ITT
– Kiemelkedő Szűzanya-szobor ITT
Mennyei ima-harmat IDE KATTINTVA

Ha tetszett, megköszönjük, ha használja a MEGOSZTÁS-gombot ? Ha teheti, kérjük, támogassa lelki elmélyülését és sajtóapostolkodó igyekezetünket a lap megrendelésével, megvásárlásával. Köszönettel fogadunk adományokat az Új Misszió Alapítvány számlájára: OTP Bank, 11734004–20394981 

Lorettói litánia – Füzéren

…Tóth Gábor plébános vezetésével, aki helytörténeti érdekességeket is megoszt a kisvideó megtekintőivel.

Szeretettel ajánljuk: Titkos értelmű rózsa – a Lorettói litánai írott szövege
– Litánia Páduai Szent Antal tiszteletére IDE KATTINTVA
– Litánia Krisztus Királyhoz IDE KATTINTVA
Trianon–emlékkő Füzéren ITT

Ha tetszett, megköszönjük, ha használja a MEGOSZTÁS-gombot ?
Ha teheti, kérjük, támogassa lelki elmélyülését és sajtóapostolkodó igyekezetünket a lap megrendelésével, megvásárlásával. Köszönettel fogadunk adományokat az Új Misszió Alapítvány számlájára: OTP Bank, 11734004–20394981 

Szűzanya és Szentatya Alsózsolcán

A pápa ajándék mosolya

,,Szeressétek egymást, és a hit legyen bennetek mindenkor”.
Szent II. János Pál pápa gondolata ez, s a Szentatyát ábrázoló alsózsolcai szobor posztamensébe vésetett. Az ,,aranyos” alkotás belesimul az őszbe, teljes a harmónia a sárgult falevelekkel, a korai sötétedésben világló templomablakokkal, az olykor nyíló ajtókkal, melyen belépve rózsafüzért imádkozni gyűlnek a hívek… De benézünk mi is, hiszen nemcsak a kertben álló II. János Pál pápa-szoborral gazdagodott a közelmúltban a település, hanem a templomba is került egy Szűz Mária-szobor. A szervezésben sokat segítő Farkas Erzsébettel beszélgetünk.

(További részletek az Új Misszió 2019 decemberi számában)

Szeretettel ajánljuk: – Legyen példa: Védőszent a településnek ITT
– A pápa és a gróf a kiengesztelődésért ITT
– Isten a csönd barátja – Szent II. János Pál pápa gondolata ITT

Ha tetszett, kérjük, használja a MEGOSZTÁS-gombot ? –, s öröm, ha feliratkozik hírlevelünkre.

Máriának vállruhája rajtunk

Skapuláré felvétel a kármelita nővéreknél

A Jézus Isteni Szívéről Nevezett Karmelita Nővérek budapesti rendházában időről időre lehetőség adódik a skapuláré felvételére. November közepén például tizen csatlakoztak így a ,,Kármel családhoz”, akiknek a skapulárét Havasi József szalézi atya adta fel (aki azóta már megtért a Teremtőhöz). Négyperces kisvideónkban szép pillanatok az ünnepről, s a jelenlévőkkel elimádkozhatunk egy gyönyörű Szűzanya-imádságot is.

(A Mária-ének orgonás változatát INNEN használtuk.)

IMA SKAPULÁRÉ FELVÉTELKOR

Üdvözlégy Úrnőnk, Kármel ékessége és fénye!
Ó, Mária, egészen a Tiéd vagyok, és Te egészen az enyém vagy!
Kérlek, Édesanyám, szeplőtelen szívednek alázata, békéje és öröme árassza el most a szívemet, és a bölcsesség nagy kegyelme, Jézus Krisztus uralkodjon és pihenjen meg lelkemben, egész életem legyen egyetlen Magnificat Isten dicsőségére, az Egyház és a lelkek javára. Amen

Ha tetszett, kérjük, használja a MEGOSZTÁS-gombot ? –, s öröm, ha feliratkozik hírlevelünkre.

Eucharisztikus tanúságtétel ugyanekkor:
,,Vágyakozom Jézushoz” IDE KATTINTVA

Szűzanya-legendás Jerikó rózsája

Növényi feltámadás

Egyfajta különleges ,,feltámadást” mutat – teljesen kiszáradt állapotból zöldül/virágzik újjá – egy kis víz hatására a Jerikó rózsájának nevezett növény. Szűzanya-legenda is fűződik hozzá, ezt is elmeséli Gera Olga, egy nagyjából 7000 darabos, vallási kötődésű tárgyakat tartalmazó magángyűjtemény tulajdonosa.

Kapcsolódó videók: 1. rész: Máriás (élet)minták IDE KATTINTVA
2. rész: Patakban sodródó Szűzanya-szobor IDE KATTINTVA

Ha tetszett, kérjük, használja a MEGOSZTÁS-gombot ? –, s öröm, ha feliratkozik hírlevelünkre.

Patakban sodródó Szűzanya-szobor

Kiállított kegytárgyak

Több mint 7000 darabos – és a világ 40 országához kötődik – Gera Olga kegytárgyakból álló magángyűjteménye. Kisvideónk a Magyarok Házában megrendezett 2018. húsvéti kiállításon készült, ahol Olga különleges tárgyakról mesél: a húsvétkor egyszer  véres könnyeket síró japán Madonnától az ikontojásokon át a Montenegróban egy patakban, szemeteszsákokkal sodródó, s onnan kihalászott Mária-arcokat ábrázoló faragásig.

Kapcsolódó videók: 1. rész: Máriás (élet)minták IDE KATTINTVA
 3. rész: Jerikó rózsája IDE KATTINTVA

Mennyei ima-harmat IDE KATTINTVA

(Köszönettel vesszük a megosztást, s örömmel várjuk feliratkozását hírlevelünkre.)

Mária, jó Anyánk… – fohász Égi Édesanyánkhoz

Sillye Jenő és barátai Egerszalókon

,,MÁRIA, JÓ ANYÁNK, KÉRÜNK, HOGY NÉZZ LE RÁNK…”

Sillye Jenő és barátai éneklik a Mária, jó Anyánk című, Szűzanyához szálló dalt az egerszalóki ifjúsági találkozón, 2017-ben.

Tulajdonképpen ,,testvére”, ,,kiegészítése” a Szeretünk téged, Mária (Nap, Hold, Csillagok…) című gyönyörű dalnak, mely hálaadás Égi Édesanyánknak. IDE KATTINTVA MEGHALLGATHATÓ.

(A kicsit tompa hangzásnak a mikrofont az esőtől védő zacsi az oka.)
Kapcsolódó videók:
–Hétköznapok Szentlelke – Sillye Jenő és barátai IDE KATTINTVA
A hit (beat)zenés ajándékai – Sillye Jenő 70 éves (interjú) IDE KATTINTVA

(Köszönettel vesszük a megosztást, s örömmel várjuk feliratkozását hírlevelünkre.) 

A pokol víziójától a Napcsodáig

Rózsafüzér Társulatok Találkozója 5.

A fatimai jelenéseket, s azok üzeneteit vette sorra Maksó Péter diakónus az egri Rózsafüzér Társulatok Találkozóján. Hallhatjuk az angyal s a Szűzanya szavait; ,,nézhetjük” a pokoli látomást, amely még súlyosabb vezeklésre indította a három gyermeket a szegény bűnösök megtéréséért; s lélekben ott lehetünk a kisvideó közreadásának napjától (október 13.) pontosan 100 évvel korábbi Napcsodánál.

Kapcsolódó videók:
– A rózsafüzér óriási lelki fegyver – Katona István püspök atya gondolatai
Tiszafüredi gyerekek, rózsafüzérrel – hitoktatójuk tanúságtétele
Papsághoz vezető megtérés
Szűzanyának ajánlott Egri Főegyházmegye

(Köszönettel vesszük a megosztást, s örömmel várjuk feliratkozását hírlevelünkre.) 

Ostor a gonosz léleknek

Rózsafüzér Társulatok Találkozója 4.

,,Soha ne szünjetek meg rószsafüzért imádkozni, mert ez mentőöv a bajbajutottnak…, mert ezen keresztül húz föl minket a Szűzanya a mennyországba…, mert ez ostor a gonosz léleknek… ” – kérte hallgatóit Simon Dávid papnövendék a Rózsafüzér Társulatok Találkozóján elmondott tanúságtételében. A fiatalember korábbi életében megtapasztalta a gonosz lélek kártékony működését. Megtérésében nagy segítséget tulajdonít a Szűzanyának, hangsúlyozta, hogy a Szűzanya vitte kéréseit, vágyait az Úrjézus elé. ,,Mert nincs rövidebb út a mi Urunk Jézus Krisztushoz a Szűzanyánál…

Kapcsolódó videók: – Egy tized rózsafüzér Egerből IDE KATTINTVA
– A rózsafüzér óriási lelki fegyver – Katona István püspök atya gondolatai IDE KATTINTVA
– Tiszafüredi gyerekek, rózsafüzérrel – hitoktatójuk tanúságtétele ITT
– A fatimai jelenések üzenete IDE KATTINTVA

Ha tetszett, kérjük, használja a MEGOSZTÁS-gombot ? –, s öröm, ha feliratkozik hírlevelünkre.

Katasztrófákban is velünk a Szűzanya (2.)

Ecuador: Megtört város, töretlen üvegszekrény

Ecuadorban 2016. április 23-án egy 7,8 erősségű földrengés gyakorlatilag a földdel tette egyenlővé Guayaquil városkát. 600 ember halt meg, rengetegen megsérültek, tízezrek vesztették el otthonukat. Ám a Szent Szűz üvegszekrényben (!) álló szobra töretlenül vészelte át a katasztrófát.

,,Nem csak a Szent Szűz szobra maradt épen, hanem Jézus Urunk is, az Oltáriszentség színe alatt” – mesélte María del Carmen Gómez szerzetesnővér.

Olvassa tovább!