LUCANUS –, SZENT LUKÁCS EVANGÉLISTA
KÜZDELMES ÉLETE
A HÁZITANÍTÓ
Kusa, a görög, aki Rubriát és Lucanust tanította, egy alacsony, élénk, huncut arcú és tréfás modorú fiatalember volt. Maga is rabszolga, de magas képzettsége miatt nagy becsben tartották. Termete alacsony, külseje szatírszerű, nyelve csípős és kellően szemtelenkedő. Semmitől és senkitől sem félt, kivéve Diodorust.
Kusa már kezdettől fogva nem szívlelhette Lucanust. Rossz külsejű fiatalember lévén irigykedett Lucanus apollói szépségére. Rabszolgaként úgy tekintett feladatára, Lucanusra, mint büntetésre.
– Uram, szólt egyszer Diodorushoz, nem szeretnék csalódást okozni neked, de ez a fiú, lehet, hogy jóképű, de olyan feje van, mint a márvány, amelyhez hasonló.
– Akkor hát, varázsold a márványt élő testté és értelemmé! – válaszolta a tribunus, miközben átlátott Kusán. – Figyelmeztetlek. Feladatod az, hogy felkészítsd a fiút Alexandriára, méghozzá olyan gyorsan, amennyire csak lehet.
Azonban hosszú hónapok és végül két év elmúltával, Kusa akaratlanul is méltányolni kezdte Lucanus tanulási sebességét, alaposságát és gyors felfogóképességét.
A betegségéből felgyógyult Rubriával már együtt látogatták Kusa tanóráit. A lány napról napra szebb lett, és idősebb pajtása egyre jobban megszerette, amit tanítója is észrevett. A következő alkalommal óra előtt így szólt tanítványához: – Ha te tudós és orvos akarsz lenni, azt tanácsolom neked, ne enyelegj olyan önfeledten ifjú hölgyekkel. Az ilyesmit az egyszerű emberek és a csőcselék teszik. Figyelem! Most még egyszer átvesszük a múltkori Szókratész-dialógusokat…
Egyik délután Keptá belépett a tanterembe, és csak ennyit szólt Lucanus felé:
– Gyere! – Kusa rosszalló pillantást vetett rá, és magyarázta: – A fiú éppen Platónt tanulmányozza.
– Gyere – ismételte Keptá, nem törődve a tanítóval, aki végső soron csak rabszolga volt. Lucanus szó nélkül felállt, és az orvossal együtt elhagyta a termet. A küszöbön azonban megállt, hogy meghajoljon Kusa felé, tisztában lévén azzal, hogy a rabszolgák és a szolgálók különösen érzékenyek.
– Ma bemegyünk Antiochiába, már hozzák is a szamarainkat, közölte Keptá. Lucanus nem tudta, hogy Keptá hová viszi; elég volt neki az, hogy a szabadban van, és élvezi a napot, a szelet és az útszéli vadvirágokat. Álmaiban járt.
Antiochia most is, mint mindig, a színek, a hőség és a szagok zsibongó kavalkádja volt. Keletről és egyéb különös országokból érkezett hajók horgonyoztak a kikötő tűző kék vizén. A keskeny, lejtős és kanyargós utcák zengtek az idegen hangoktól, és minden kapualjból, minden egyes macskaköves kis utcából és átjáróból kíváncsi, sötét arcok tűntek fel, és mindenfelé szitkok, kiabálás és kacagó hangok visszhangoztak. Az üzletek hemzsegtek a vásárlóktól. Az utcai árusok kiáltozásai fülsüketítőek voltak. A tevék csökönyösen bőgtek, a kocsik zörögve száguldottak tova, a szamarak szűköltek, és az úton a sült hús, a bor, az ecet és fűszerek illatfelhői terjengtek vég nélkül. Zsidók, szírek, görögök, egyiptomiak, thesszalonikaiak, négerek, gallok és különféle furcsa ruházatú barbárok sétáltak vagy siettek az utcákon, és verték fel a finom, fehér port a napfénybe. Itt és ott összeszólalkozások és dulakodások folytak. Szemtelen arcú gyerekek játszottak a járművek és az állatok között az úttest közepén, és szidalmazták a fogathajtókat, vagy éppen koldultak tőlük.
Lucanusnak tetszett a harsogó város, mert valami izgalmat nyújtott számára. Látott férfiakat és asszonyokat karjukon galambokkal és kecskegidákkal belépni oszlopokkal díszített, kis templomokba. Látott színes zászlókat, és beszívta a meleg szénaillatot és a szúrós porszagot. Azt remélte, hogy Keptá a kedvenc borkimérésébe fogja bevinni, de az orvos elhaladt előtte, s még csak egy pillantásra sem méltatta.
Római katonák a falat támasztva incselkedtek tarka ruhás lányokkal; A hatalmas zsivaj csaknem fizikailag tapintható volt a forró levegőben, amelyben a trágya- és fokhagymaszag volt az uralkodó.
Diodorus korábban már mesélt a fiúnak Rómáról, a birodalmi fővárosról, de Lucanus úgy gondolta, nincs még egy város, amely ilyen illatokkal és vonzerővel rendelkezne, mint Antiochia. Keptá, mintha egyedül lenne a városban, magába merülve és zárkózottan egyre csak kocogott szamarán, és ez abban a színes forgatagban Lucanus számára nyomasztó látvány volt. Felsóhajtott: A filozófián kívül azért még más is van az életben!
Az egyik sarkon egy csoport ágyékkötős tengerész, fülükben nagy aranykarika, hevesen vitatkozott; valamilyen furcsa, Lucanusnak ismeretlen nyelven civakodtak a hőségben; közben egy kés is felvillant.
Felhevült testek nyomultak minden irányból a szamarakhoz, és maró izzadságszag vette körül őket. Kiszáradt, poros pálmák álltak elszórtan az út mentén. Sötét bőrű árusok édességekkel megrakott tálcáikkal és körülöttük hemzsegő legyekkel fülsiketítő hangon, visítva kínálták portékájukat, és mezítláb futottak a két szamárhátas utas után; majd eredménytelenségük láttán átkokat és szidalmakat küldtek utánuk. Jajveszékelő, bozontos, szennyes szakállú koldusok guggoltak a falak tövében, és szívszaggatóan zörgették bádogedényeiket. Virágárusnők kosárból kínálták portékájukat; mellettük aggastyánok botokkal járkáltak, tudomást sem véve a köröttük nyüzsgő forgatagról, mintha már nem is e világhoz tartoznának. Egy fiú kecskenyájat hajtott át, és kis ideig elzárt minden forgalmat; az állatok mekegtek, egymásnak rontottak és körbe-körbe kavarogtak. Mint mindig, Lucanus el volt ragadtatva. Közben az utcák kezdtek csendesebbé és komorabbá válni. Az ifjú békésen poroszkált Keptá mellett, és megkérdezte:
– Hová viszel? Még sohasem jártam erre.
– Türelem – morogta Keptá kapucnija alól halk, rekedtes hangon. – Régóta vártam választ egy üzenetre, és ma megjött.
A levegő itt már hűvösebb volt, a macskakövek csillogtak. A szamarak patkói visszhangot keltettek a házfalak között; a csatornában nyálkás, sötét szennyvíz csurgott a köveken bukdácsolva és bűzölögve.
Keptá akkor váratlanul megrántotta szürke jószágának gyeplőjét, és társa felé intett. Megálltak egy magas, fekete, sima bazaltkőfal előtt. Csak egyetlen keskeny kapunyílás törte meg a barátságtalan falat. Keptá leszállt, Lucanus szorongva követte példáját. Az orvos szótlanul kopogtatott a vaskapun. Várt, majd újra zörgetett. Erre az csikorogva megmozdult. Egy szakállas kapus valamilyen ismeretlen nyelven beszélt pergő ritmusban, örömmel, és mélyen meghajolt, egyben szélesre tárta a kaput.
Lucanus elkáprázva hunyorgott. A kapu mögött hatalmas kert rejtőzött , benne ezüstös fű, datolyapálmák, csillogó lombos fák, szökőkutak, rózsa- és liliomágyak és egyéb virágok. A kert fürdött a meleg napsütésben, mintha egy másik világhoz tartozna. Lucanus még soha sem látott ilyen szépséget és nyugalmat; méltóság és elszigeteltség légköre vette körül a kertet és az épületeket.
– Gyere! – szólt Keptá, és Lucanus követte a puha gyepen át.Az orvos némán vezette a fiút egy alacsony, szögletes márványépület felé, amelynek sem ablaka, sem oszlopcsarnoka nem volt. A fehér márványfalban egy domborművekkel díszített bronzajtó csillogott, amely most kinyílt.
– Lépj be! – szólította fel Keptá. Kábulata ellenére Lucanus meglepődött, mert a kapu magától nyílt ki; szemmel láthatóan magától, minden nyikorgás és zaj nélkül. Lucanus megállt a küszöbnél, és várt, mielőtt belépett volna. Keptá suttogva szólt: – Ne beszélj, ne kérdezz semmit! Kis időre magadra hagylak. – Az ajtó becsukódott Lucanus mögött, és most már egyedül volt…
(Folytatjuk)
– Az előző rész ITT
– A következő rész ITT
– Taylor Coldwell könyvéről ITT olvashatnak
Honlapunkon időről időre részleteket adunk közre a műből, melyek alapján az érdeklődő átfogó képet nyerhet a regényről, amelyet természetesen teljes egészében is szeretettel ajánlunk elolvasásra. A Szent Lukács evangélista küzdelmes életéről és Evangéliuma keletkezéstörténetéről szóló regény kapható a Libri és a Líra könyvesboltok országos hálózatában és webáruházaiban.
Ha teheti, kérjük, támogassa lelki elmélyülését és sajtóapostolkodó igyekezetünket a lap megrendelésével, megvásárlásával. Köszönettel fogadunk adományokat az Új Misszió Alapítvány számlájára: OTP Bank, 11734004–20394981. Ha tetszett, megköszönjük, ha használja a MEGOSZTÁS-gombot