Isten tenyerén… – az olajfák között

ISTEN TENYERÉN. Földes Lívia: Isten tenyerén ébredtem c. versét mondja el Kovács Éva az Assisi melletti olajfaligetben, a San Damiano felé vezető úton.

Szeretettel ajánljuk: – A szent és a körhinta ITT
 – Assisi galambjai ITT 

Ha teheti, kérjük, támogassa lelki elmélyülését és sajtóapostolkodó igyekezetünket a lap megrendelésével, megvásárlásával. Köszönettel fogadunk adományokat az Új Misszió Alapítvány számlájára: OTP Bank, 11734004–20394981. Ha tetszett, megköszönjük, ha használja a MEGOSZTÁS-gombot

Lucanus – regényrészlet 7.

LUCANUS –, SZENT LUKÁCS EVANGÉLISTA
KÜZDELMES ÉLETE

ALEXANDRIA

A ház, amelyben Lucanus  orvosi tanulmányai alatt lakott, sem nagy, sem kicsi nem volt. Fehér kőből épült, csinos, tengerre néző előcsarnokkal, egyszerű fehér oszlopokkal. Mögötte feküdt a forró, nyüzsgő város.
Négy éven át reggelenként innét indult az egyetemre, és tért haza alkonyatkor a kis házhoz, ahol együtt élt Kusával és annak feleségével, Kalliopéval. Őket rendelte Diodorus fogadott fia szolgálatára, és háztartásának vezetésére alexandriai tanulmányai idejére.
Alexandriában Antiochiánál is többféle nemzetiségű ember fordult elő, és a város is sokkal nagyobb, ragyogóbb és romlottabb volt. Az utcákon számtalan nyelv kavargott, karattyolt, visított és rikácsolt. A közlekedés fő ütőerein fekete, barna és fehér arcú emberek és idegen öltözékek szüntelen áradata lüktetett. A hőségtől fullasztó, kanyargós utcák hemzsegtek az áthaladó tevék, lovak és szamarak által húzott kocsik karavánjaitól. A külső városrészekben egész éjjel hallani lehetett a környék sakáljainak vonyítását. A város elöljárója sohasem tudta pontosan, hogy emberei közül hányan fognak este visszatérni a kaszárnyáikba; a gyilkosságok mindennaposak voltak.

Olvassa tovább!