,,Kizöldült” gyermekrajzok

Igényesen, szépen rendezték meg a Tilma a Gyermekművészetért Alapítvány gyermekrajz-tárlatát a hatvani Udvarház étteremben, 2022. május 21-én. A teraszfalra feltett rajzok egy részét borostyánok takarták ki, más részük a kaspókban nőtt virágok színkavalkádjával színesedett tovább. Bár lógott az eső lába, a szervezők nem engedtek a szabadtéri bemutatóból – és jól tették…

Zenei aláfestés: Nagy Juditfuvolaművész és Nagy Mártongitárművész a Magyar Zene Házánál tartott koncertjéből
Kapcsolódó videók: – Rajzolt tanúságtételek ITT
– Művészettel az igaz úton ITT
– Ösztönösen lebegtetett alakok ITT
– Égből kapott tehetség ITT

(Ha tetszett, kérjük, használja a MEGOSZTÁS-gombot 🙂 –, s öröm, ha feliratkozik hírlevelünkre.)

Ösztönösen lebegtetett alakok

Az iskolaérettség megállapításához különféle rajzos teszteket is elvégeztetnek a gyerekekkel: hogyan ábrázol embert, házat, megvan-e a talajvonal stb. Többek között az kell az iskolaérettség eléréséhez, hogy a gyermeki ábrázoláson az emberi alak leérkezzen a földre. Mert addig lebeg –, hiszen Föntről jön. Ez teljesen ösztönös dolog – emelte ki érdekességként Pázmány Ágnes, a váci Apor Vilmos Tanítóképző Főiskola tanára a Tilma a Gyermekművészetért Alapítvány szervezte hatvani kerekasztal-beszélgetésen.

Cikkünk a 2022 szeptemberi Új Misszióban.

Kapcsolódó videók: – Rajzolt tanúságtételek ITT
– Művészettel az igaz úton ITT
– Rajzos gyermeki imádság ITT
– Égből kapott tehetség ITT

(Ha tetszett, kérjük, használja a MEGOSZTÁS-gombot 🙂 –, s öröm, ha feliratkozik hírlevelünkre.)

A szülők Isten földi kincstárosai

,,A gyermeki lélek értéke – halljátok szülők! – végtelen.”

MINDSZENTY JÓZSEF BÍBOROS A GYERMEKEKRŐL

,,Legyen a családban gyermek Isten akarata szerint. Ez áldás és jövő, bármit mond a világ.”

,,Mit ér egyetlen gyermeki lélek? – Nincs meg a mércéje sehol a világon, se a tengerek drágagyöngyeiben, sem a gyémántmezők beláthatatlanságában, sem az öt világrész minden vagyonában, csak Jézus szeme méri fel az értéket, rajta van Jézus kereszten kiontott vércseppje, amely nem 13 karátos aranyat jelent, hanem magát az örökkévalóságot.”

,,Ki és mi a gyermek? Mennyből szállott galambpehely a vértől, bűnöktől elgyalázott földön, Isten gyönyörű vetése s bizony, ha ez hiányzik, az nagy Isten verése. A házasság virága, gyümölcse, egyetlen értelme, az apa boldogsága, az anya egy reménye, féltett szemefénye. A jövő család, jövő egyház, jövő haza, társadalom.”

Olvassa tovább!

Rajzolt tanúságtételek

EVANGÉLIUMI KIHÍVÁS A TILMÁBÓL A lényeg: ,,…harmóniában lenni Istennel, önmagunkkal és a természettel.”

– A Tilma a Gyermekművészetért Alapítvány – Basa Ottóné Révész Erzsébet vezetésével – 17 éve szervezi tematikus pályázatait. A legutóbbi – Talpra magyar! – című pályázat hatvani díjkiosztóját izgalmas kerekasztal-beszélgetéssel kötötték össze a szervezők. Az eseményt Bajcsy Lajos grafikusművész atya nyitotta meg.
– Miért szép az ember és a környezete? – tette fel többek között a kérdést. – Mert minden mögött ott van a teremtő és gondviselő, irgalmas, és minden szépséget felülmúló Isten… Ha erre felhívjuk a gyermekek figyelmét, a művészet is megújulhat, visszatérhet eredeti küldetéséhez, hogy megmutassa az embereknek a szépség örömét, vigaszát, lelket felemelő útját.
Kapcsolódó videók: – Képnézegető a szeretet tárlatán ITT
– Égből kapott tehetség ITT
– Rajzokkal imádkozva IDE KATTINTVA
– Rajz-lapozgató – Tilma-album ITT

(Ha tetszett, kérjük, használja a MEGOSZTÁS-gombot 🙂 –, s öröm, ha feliratkozik hírlevelünkre.)

Keresztút a kálváriadombon

,,Jézusunk, a nehéz keresztet, melyet számodra bűneink készítettek, önként magadra vetted. Nem tiltakoztál, elfogadtad, hogy legyőzhesd a bűnt. Add, hogy bűneimet felismerjem, azokat míg élek, szívemből bánjam…” Keresztút a miskolc-mindszenti kálváriadombon a Vörösmarty Mihály Katolikus Általános Iskola és Óvoda tanáraival és diákjaival illetve a mindszenti templom hitoktatói által ellátott iskolák hittanossaival.
Hegedűszó: Zsekov Éva Mónika

Szeretettel ajánljuk: – Felemelkedett a katonadomb ITT
Virágvasárnap Egerben IDE KATTINTVA
– Kereszt a jel – Passió Szikszón IDE KATTINTVA

Ha tetszett, kérjük, használja a MEGOSZTÁS-gombot  –, s öröm, ha feliratkozik hírlevelünkre

Tüneményes Jézuskavárás…

…a Jézus Isteni Szívéről Nevezett Karmelita Nővéreknél. Oltáriszentségről nevezett Erzsébet nővér rendjük adventi készülődéséről mesél. A kedves történetek főként az óvodájukba járó gyerekekhez kötődnek… Bemutatja egy szép adventi dísz készítését is, melyből igyekeznek minél többet csinálni, s az eladásukból befolyt összeggel támogatják a venezuelai szegény gyerekeket. Mikor még kamiont tudtak küldeni, a gyűjtésbe az ovisok is beszálltak, boldogan hozták kedvenc tárgyaikat, legszebb babáikat… S együttérzőek nagyon Jézuskával is…

Kapcsolódó videó: – A nővérek horvát karácsonyi éneke ITT 

Szeretettel ajánljuk: – ,,Vágyakozom Jézushoz” – eucharisztikus tanúságtétel ITT
– Megszentelődés, főzéssel – Oltáriszentségről nevezett Erzsébet nővérrel – az Oltáriszentségről
– Máriának vállruhája rajtunk – skapuláré felvétel a kármelita nővéreknél ITT

Ha tetszett, kérjük, használja a MEGOSZTÁS-gombot 🙂 –, s öröm, ha feliratkozik hírlevelünkre.

A jezsuiták első hazai ovija

Óvodát is működtet a 2021/22-es tanévtől a jezsuita rend: a jövőre 30 éves, kezdetektől keresztény szellemben nevelő miskolci Szent Miklós Óvodát veszik át első – és eddig egyetlen – ilyen jellegű hazai intézményként. Holczinger Ferenc atyával, a miskolci jezsuita gimnázium – s mostantól a hozzá kapcsolt óvoda – igazgatójával beszélgettünk a felújított udvar szentelésekor.

Szeretettel ajánljuk az oviban készült felvételeinkből:
– Anyák napi köszöntés ITT
– Apák napi köszöntés atyai gondolatokkal ITT
– Üdvözlégy Mária – ovisokkal ITT

Ha tetszett, kérjük, használja a MEGOSZTÁS-gombot 🙂 

Atyai szívvel – gyerekrajzok Szentkúton

SZENT JÓZSEF-RAJZOK SZENTKÚTON. A Nagyboldogasszony búcsú alkalmával nyílt meg a mátraverebély-szentkúti Mária-kegyhely Fogadó-épületében az „Atyai szívvel” XVII. Gyermekrajz vándorkiállítás. A díjakat Orosz Lóránt OFM, kegyhelyigazgató adta át a rajzpályázatot szervező házaspárral, Basa Ottóné Révész Erzsébet művésztanárral és férjével, illetve az Új Misszió folyóirat – mint az egyik védnök – képviselőjével.

Fotóalbum a facebookon ITT

Szeretettel ajánljuk: – Mátraverebély VIDEÓKÉPESLAP ITT
– Rajz-lapozgató, Tilma album ITT
– Rajzokkal imádkozva ITT

(Ha tetszett, kérjük, használja a MEGOSZTÁS-gombot 🙂 –, s öröm, ha feliratkozik hírlevelünkre.)

,,A hűség mindenkié…” – Rajzok Szent Józsefről

,,Atyai szívvel” címmel hirdetett rajzpályázatot a Tilma a Gyermekművészetért Alapítvány, Szent József évében. Két és fél perces kisvideónkban az Új Misszió katolikus folyóirat szerkesztőségének válogatása látható a kedves, izgalmas anyagból. Aláfestésként a miskolci Szent Miklós Óvoda ovisai énekelnek.

– Rajz-lapozgató (Tilma album) ITT
Rajzokkal imádkozva ITT
– Rajzos gyermeki imádság ITT

Ha tetszett, kérjük, használja a MEGOSZTÁS-gombot 🙂 –, s öröm, ha feliratkozik hírlevelünkre.

Üdvözlégy Mária, ovisokkal

Imádkozzuk együtt az ,,Üdvözlégy Máriát” a miskolci Szent Miklós óvoda ovisaival.

– Üdvözlégy Mária – beatmiséből klasszikus ITT
– ,,Az Üdvözlégy Mária mennyei harmat…” ITT
– ,,Én az édes életet köszönöm ma teneked”… ITT

Ha tetszett, kérjük, használja a MEGOSZTÁS-gombot 🙂 –, s öröm, ha feliratkozik hírlevelünkre.