Kereszttel az üdvösségre

NAGYBETEG ATYA DERŰS TANÚSÁGTÉTELE
Hasnyálmirigyrákja műthetetlen… Hozzáállása tanúságtétel…
– Isten szeretete nélkül a kereszt egy kínzóeszköz, de az Ő szeretetével megváltásunk útja – mondta Szabó Ferenc József ferences atya. A miskolc-mindszenti templom 2021-es kálvária búcsúján, Szent Kereszt felmagasztalása ünnepén a szószékekről ritkán hallhatóan személyes, megrendítő, ám mégis derűs vallomással ajándékozta meg a hallgatóságot.

Szabó Ferenc József OFM atya 2022. augusztus 28-án visszaadta lelkét a Teremtőnek.

Facebook-bejegyzéseiből: 
,,Mindenben legyen meg az ő akarata! Szerzetesnek lenni könnyű. Istennek tetsző szerzetesnek lenni nehezebb. De én az utóbbi szeretnék lenni!” (2021. szept. 6. )

Olvassa tovább!

,,Kizöldült” gyermekrajzok

Igényesen, szépen rendezték meg a Tilma a Gyermekművészetért Alapítvány gyermekrajz-tárlatát a hatvani Udvarház étteremben, 2022. május 21-én. A teraszfalra feltett rajzok egy részét borostyánok takarták ki, más részük a kaspókban nőtt virágok színkavalkádjával színesedett tovább. Bár lógott az eső lába, a szervezők nem engedtek a szabadtéri bemutatóból – és jól tették…

Zenei aláfestés: Nagy Juditfuvolaművész és Nagy Mártongitárművész a Magyar Zene Házánál tartott koncertjéből
Kapcsolódó videók: – Rajzolt tanúságtételek ITT
– Művészettel az igaz úton ITT
– Ösztönösen lebegtetett alakok ITT
– Égből kapott tehetség ITT

(Ha tetszett, kérjük, használja a MEGOSZTÁS-gombot 🙂 –, s öröm, ha feliratkozik hírlevelünkre.)

Ösztönösen lebegtetett alakok

Az iskolaérettség megállapításához különféle rajzos teszteket is elvégeztetnek a gyerekekkel: hogyan ábrázol embert, házat, megvan-e a talajvonal stb. Többek között az kell az iskolaérettség eléréséhez, hogy a gyermeki ábrázoláson az emberi alak leérkezzen a földre. Mert addig lebeg –, hiszen Föntről jön. Ez teljesen ösztönös dolog – emelte ki érdekességként Pázmány Ágnes, a váci Apor Vilmos Tanítóképző Főiskola tanára a Tilma a Gyermekművészetért Alapítvány szervezte hatvani kerekasztal-beszélgetésen.

Cikkünk a 2022 szeptemberi Új Misszióban.

Kapcsolódó videók: – Rajzolt tanúságtételek ITT
– Művészettel az igaz úton ITT
– Rajzos gyermeki imádság ITT
– Égből kapott tehetség ITT

(Ha tetszett, kérjük, használja a MEGOSZTÁS-gombot 🙂 –, s öröm, ha feliratkozik hírlevelünkre.)

Művészettel az igaz úton

RAJZOS KÖZELEDÉS A FÖLÜLVALÓHOZ – Prokop Mária gondolatai
– Művészet nélkül élni nem lehet!… A művészet csoda, az élet csoda…, minden területén rá lehet csodálkozni az Isten nagyszerűségére… – hangsúlyozta Prokop Mária művészettörténész a Tilma a Gyermekművészetért Alapítvány szervezte hatvani kerekasztal-beszélgetésen…

(Írásunk a 2022. augusztusi Új Misszióban.)
Kapcsolódó videók: – Rajzolt tanúságtételek ITT
– Égből kapott tehetség ITT

(Ha tetszett, kérjük, használja a MEGOSZTÁS-gombot 🙂 –, s öröm, ha feliratkozik hírlevelünkre.)

Mozgó képeslap Debrecenből

Virágos kert vala / Híres Pannónia, / Mely kertet öntöze / Híven szűz Mária. //
Kertésze e kertnek / István király vala: / Behomályosodott / Örvendetes napja. //
Előtted könyörgünk, / Bús magyar fiaid, / Hozzád fohászkodunk / Árva maradékid. //
Tekints, István király / Szomorú hazádra, / Fordítsd szemeidet / Régi országodra.

Nyári hangulat Szent István szobrával Debrecen egyik kellemes, szökőkutas terén.

Zenei illusztráció: Sztahura Ágnes Angelika nővér, orgonaművész egy szabadtéri koncertjéről…

Szeretettel ajánljuk:Mozgó képeslap Erzsébetvárosból ITT
– Mária országa versjegyzetekkel, augusztus 20. ITT

(Ha tetszett, kérjük, használja a MEGOSZTÁS-gombot 🙂 –, s öröm, ha feliratkozik hírlevelünkre.)

FACEBOOK-KATEKÉZIS: Filozófusok kertje

ÉRDEKESSÉGEK HAZÁNKBAN
A Filozófusok kertje öt szellemi irányzat harmonikus együttélését ábrázolja. A Gellért-hegy nyugati oldalán található, csodálatos budapesti panorámával. Különlegessége a 2001-ben felavatott, bronzból és gránitból készült 8 alakos szoborcsoport, mely Wagner Nándor Japánban élt szobrász munkája. Egy körben áll Jézus Krisztus, Buddha, Lao-Ce, Ábrahám és Ehnaton, a középen elhelyezett, a közös istenséget jelképező gömböt nézik, mely az összekötő kapcsolatot szimbolizálja a vallások között. A háttérben még megjelenik Gandhi, Bódhidharma, és Assisi Szent Ferenc szobra is.
Az alkotó 1977-ben három példányban készítette el a szoborcsoportot, Budapest mellett New Yorknak és Tokiónak is ajándékozott egyet. Életének utolsó 15 évét ezzel töltötte, koncepciója az volt, hogy együtt helyezze el olyan személyiségek szobrát, akiknek léte és munkássága a mai napig sokak számára meghatározó.
A kert az augusztus 20-i ünnepségek egyik rendkívül hangulatos, kellemes helyszíne: a Panoráma Classical sorozatban komolyzenei művek hangzanak el, a közönség babzsákokon ülhet.

FACEBOOK-KATEKÉZIS. Egy nagyon tartalmas, értékes facebook egyházi csoportban picikét beledöngölgettek a betonba ezért a megosztásunkért. 🙁 Van benne átgondolkodnivaló igazságtartalom, érdemes beszélgetni róla. Ám ez az alkotás szimplán csak egy érdekesség, mely öt (egymásra veszélyt talán nem jelentő) szellemi irányzat harmonikus együttélését ábrázolja. Az alkotó olyan személyiségek szobrát állította egy csoportba, akiknek LÉTE ÉS MUNKÁSSÁGA A MAI NAPIG SOKAK SZÁMÁRA MEGHATÁROZÓ.
A hozzászólásokból:  Olvassa tovább!

A helyes önszeretetről…

A legtöbb önsegítő jellegű olvasmány úgy kezdődik: ,,szeresd önmagad”! A Nagy ,,Önsegítő” Könyv, a Biblia pedig Jézust idézi: ,,Szeresd felebarátodat, mint önmagadat”. Összesimul-e ez a két gondolat, illetve hogyan különböztethetjük meg az egészséges önszeretetet a mai világunkat igencsak rontó énközpontúságtól, egocentrizmustól. E gondolatokból indult ki legutóbbi beszélgetésünk Makkai László pasztorálpszichológus atyával. A beszélgetés fontos gondolatait szerkesztettük egybe a videóban, a teljes anyag az Új Misszió 2022. augusztusi számában olvasható.

KÉZEN FOGVA…–sorozatunkból ajánljuk: – Kigyógyulni az embertelenségből ITT
–  A meghallgatás művészete ITT
– Felbolygatott normalitás ITT

(Ha tetszett, kérjük, használja a MEGOSZTÁS-gombot 🙂 –, s öröm, ha feliratkozik hírlevelünkre.)