Lucanus – regényrészlet 6.

Fotó: világháló

LUCANUS –, SZENT LUKÁCS EVANGÉLISTA
KÜZDELMES ÉLETE

ÉLETMENTŐ ISZONYAT

Lucanus visszatérése a tanulmányaihoz és a Diodorus-ház napi rutinjához nem eredményezte felzaklatott lelkének megnyugvását. Magányos bolyongásai alkalmával az erdőben, vagy Keptának szüléseknél való asszisztálásakor gondolatait csak egyetlen súlyos kérdés foglalkoztatta: Hol van Rubria?
Nem vett tudomást a külvilág szépségeiről, fülével nem hallott egyebet, mint a fájdalom hangját. Minden cselekedete bosszúesküjének teljesítését szolgálta.
A harag és szívgyötrelem sok nap elteltével sem oldódott lelkében. Ha halandók vagyunk, mi értelme, hogy erre a világra megszülessünk? – rágódott magában.
Amikor meghalt egy rabszolga, egy férj, feleség vagy gyermek, napokig vigasztalhatatlan volt. A hátramaradottak megfogták a kezét, és vigaszt kértek tőle; attól, aki maga is vigasztalan volt. Ő csak könnyeket tudott adni nekik; és látván azokat a könnyeket, a gyászolók megvigasztalódtak.

Gyötrődésében egyetlen enyhülést az hozott, amikor szenvedő embereken segített. Csak rá kellett tennie kezét egy lázas homlokra, hogy a láz megszűnjön, és a szegény rabszolga elaludjon. Amikor Lucanus a beteg rabszolgák felé közeledett, azok arca várakozásteljesen felcsillant; nyöszörgésük abbamaradt, amikor a fiatalember barátságos kérdéseket intézett hozzájuk.
Keptá titkon csodálattal figyelte mindezt, de nem lepődött meg Lucanus lenyűgöző gyógyító erején. Az egyetlen, ami az orvosnak gondot okozott, maga Lucanus volt. Mihelyt elhagyta a kis házi ispotályt, az ifjú arcáról elillant a finom mosoly; majdnem rideg lett –, keserű és zárkózott. Keptá ezért így imádkozott az Úrhoz: „Ó Te, a legszentebb és legkegyesebb, nézz részvéttel erre az emberre! Hallja meg a Te hangodat! Légy kegyes, Uram, légy irgalmas!”
Egyik nap Keptá egy zavaros vizeletet tartalmazó üvegcsét adott a kezébe. – Mondd csak, mit látsz itt?
Lucanus megszagolta, megdöntötte, hogy a tartalma elterüljön az üvegfalon. Majd megszólalt: – Ez az ember nagyon beteg – és sorolni kezdte megállapításait.
– Ez a minta egy asszonytól való – magyarázta az orvos. – Auréliától, a ház úrnőjétől, aki hamarosan szülni fog. Öt nappal ezelőtt még minden rendben volt. Most pedig terhességi vérmérgezéssel állunk szemben, ami halálos. Szörnyen nehéz döntést kell hoznom.
Csakis a gyors beavatkozás kínálja az egyetlen lehetőséget, hogy a saját magzatától megmérgezett anyát megmentsük.
Keptá elindult a főépület felé, hogy tájékoztassa Diodorust, a ház urát. – Uram, szomorú hírem van számodra, és szeretnélek felkészíteni. Azonnal úrnőmhöz kell mennem és el kell indítanunk a szülést, nincs más választásunk. A dilemma súlyos: Az anyát, vagy a gyermeket mentsem-e meg? Ha nem indítjuk el a szülést, az anya meg fog halni, és akkor feltehetően a magzat is, mint koraszülött. De most már mennem kell. – Diodorus megragadta Keptá ruháját, és erősen tartotta; arca a legmélyebb kétségbeesést tükrözte. – Auréliát mentsd meg! – könyörgött fojtott fahangon. – Halántékerei ellilultak, és kidudorodtak.
– Mit kezdjek egy gyerekkel, ha a feleségem meghal? Ugye megmented? Meg kell mentened!
– Gyere! – kiáltott Lucanushoz az orvos. – Szükségem lesz a segítségedre, és egy pillanatot sem
késlekedhetünk.
Miközben Keptá a pulzust tapintotta, majd fülét a beteg mellére szorítva a szívverést figyelte, Aurélia nyugtalanul megszólalt: – A gyermeket mentsd meg! Nagyon rosszul vagyok. Nem számít, ha meghalok, de mentsd meg a gyermeket drága férjemnek!
– Úrnőm, nem gondolsz arra, hogy Diodorus talán azt kívánja, hogy te magad maradj életben a gyermek feláldozása árán? – Aurélia határozottan az orvosra nézett. – Azt mondják, Iulius Ceasárt a haldokló anyja testéből vágták ki, hogy így mentsék meg az életnek. Nem tehetnéd meg ezt énvelem is? Mit számít az én életem, amikor a férjem boldogságáról van szó?
– Az ital, amit adtam, pillanatokon belül beindítja a fájásokat, úrnőm – ellenkezett Keptá, miközben elkerülte az asszony tekintetét. – Minden további Isten kezében van – tette hozzá.
– De a gyermek még nagyon messze van az idejétől – nyögte a szerencsétlen szenvedő.
A görcsök beindultak, és Lucanus tudta, hogyan hasznosítsa magát. Mindkét kezét a has megfeszült domborulatára szorította. Behunyta szemét, és érzékeny kezével és ujjaival dolgozott; amikor egy görcshullám lanyhult, akkor teljes erejével rásegített. Keptá tisztában volt azzal, hogy súlyos következményekkel járó döntés előtt állt. A begörcsölt szülőanyán egy vágással könnyíteni kellene, és a magzatot külső segítséggel kell elválasztani, de az anya eközben el is vérezhet. Továbbá, az adott körülmények között a magzat fejét nem lehet fogóval megfogni. Egy megismételt, friss vizsgálat után most úgy vélte, hogy a gyermek farfekvésben helyezkedik el, ami újabb kellemetlen komplikációt jelentett.
– Ó, Istenem! – sóhajtott fel hangosan.
Amikor Lucanus meglátta, hogy az orvos remegő keze egy rövid kés után nyúl, erősen összeszorította fogait, és tehetetlen, vad harag öntötte el.
Aurélia fölé hajolt, és kezeibe fogta az asszony jéghideg, nedves arcát, szemébe nézett, majd suttogva szuggerálta: – Nem fáj semmid – ismételgette újra és újra. – Elmúlt a fájdalom… álmos és fáradt vagy… szépen lazítasz… most elalszol…
Aurélia azt érezte, mintha egy fénytelen, de megnyugtató tengeren sodródna. Semmit nem érzett a kés behatolásából, semmit a patakzó vérből. Már testnélküli volt, mosolygott.
Lucanus felemelte fejét és Keptára nézett. – Vége – mondta végtelen keserűen.
De Keptá már húzta a csecsemő lábát az anya testéből. Babaszerűen apró, vékony, furcsán görbe, kékes lábakat. Az arcocska viasz-szerű, ugyanúgy vércsíkos, mint az egész test; a szemek zárva, a száj nem lélegzik.
Az újszülött most ott feküdt a halott anyja lábai között annak vértócsájában, ugyanolyan mozdulatlanul, mint ő. Vége, egyik életet sem sikerült megmenteni.
Keptá letérdelt, és csendesen imádkozott. Lucanus majd szétrobbant az iszonyattól és a felháborodástól. Két ember halt meg értelmetlenül és indokolatlanul. Isten keze megint két életet tarolt. – Nem! – kiáltotta hevesen. – Nem! Nem!
Lehajolt, és karjába vette az élettelen gyermeket. Egy pillanatra megrémült attól, hogy milyen könnyű. A kis test hideg és sápadt volt, az arca kék, a feje ernyedten lógott. Lucanus kitisztított némi vérömlenyt és egy kis nyálkát az újszülött parányi szájából. Senki sem törődött vele, amikor megfogott egy felmelegített takarót, és belecsavarta a gyermeket. Ismét szétnyitotta a hihetetlenül pici szájat, arcához tartotta a csöppséget, és mély lélegzettel levegőt fújt a torkába és a tüdejébe. Minden figyelmét és minden akaraterejét a csöppségre összpontosította.
Keptá térdelésből a sarkára ereszkedett, és lehajtotta fejét. Az ápoló rabszolgák a padlóra hajolva imádkoztak és keseregtek.
– Élj! – parancsolta Lucanus a gyermeknek. Erős lélegzetének leheletei ki-be jártak az újszülött száján, mint az élet maga, elszántan, céltudatosan és ellenállhatatlanul. Miközben bal karjával a szívéhez szorítva tartotta, és lélegeztette szájon keresztül, ujjaival óvatosan, de határozottan dörzsölte az apróság mellkasát, majd megnyomta és gyorsan elengedte.
Egyszer csak Keptá megrezzent, és talpra ugrott, mert valamilyen új hang tűnt fel a helyiségben. Halovány, vékony, mint egy madárfióka csipogása. A hang elhalt, majd újra hallatszott, erősebben. Keptá Lucanushoz szaladt, és megilletődve felkiáltott:
– A fiú él! Nem halott!
De Lucanus se nem látott, se nem hallott. Ujjai rendületlenül dolgoztak; töltötte a leheletét, az akaratát, az életet a csöppnyi testbe. A gyerek megmozdult a szívén, egészen gyengén, mint egy naposcsibe. Kékes arcának sápadtsága elmúlt, és szépen kipirosodott. Valószínűtlenül kicsi keze megnyomta a gyapjútakarót.
– A gyermek él! – kiáltotta Keptá túláradó örömmel. – Lélegzik! Isteni csoda!

Az előző rész ITT
A következő rész ITT
– Taylor Coldwell könyvéről ITT olvashatnak

Honlapunkon időről időre részleteket adunk közre a műből: a 12 rész alapján az érdeklődő átfogó képet nyerhet a regényről, amelyet természetesen teljes egészében is szeretettel ajánlunk  elolvasásra. ???? A Szent Lukács evangélista küzdelmes életéről és Evangéliuma keletkezéstörténetéről szóló regény kapható a Libri és a Líra könyvesboltok országos hálózatában és webáruházaiban. 

Ha teheti, kérjük, támogassa lelki elmélyülését és sajtóapostolkodó igyekezetünket a lap megrendelésével, megvásárlásával. Köszönettel fogadunk adományokat az Új Misszió Alapítvány számlájára: OTP Bank, 11734004–20394981. Ha tetszett, megköszönjük, ha használja a MEGOSZTÁS-gombot