Mikulás musical

A záródal kottája a rendezői példányból 🙂

,,Taníts minket életeddel, kedves Miklós püspökünk,
Isten útjain haladva fogd a két kezünk!”
Zsúfolásig megtelt a budakalászi Telepi templom 2022. december 3-án: a Történelmi musical a Mikulásról című előadásra rengeteg gyermek volt kíváncsi.
A darab írója Wettstein Etelka, a zeneszerző Pipó József.
A rendező Wettstein Márk volt, a játszók pedig elsősorban
a helyi cserkészcsapat tagjai közül kerültek ki.
Videónkban részletek az előadásból.
Szeretettel ajánljuk: – Cseverésző cserkészek ITT
– Ó, aki Szent Miklóst szereti… ITT
– Beteljesedett… Pipó József-Tűz Tamás Keresztútjának XII. stációja

Ha tetszett, megköszönjük, ha használja a MEGOSZTÁS-gombot ?

Tengernyi bűn a Titanicon

,,Mondj imát! Minden éjjel mondj imát a lelkükért…
kiknek teste itt ma örök hullámsírba tért… sírba tért…”

,,Szentségek mentőcsónakján”
A Titanic katasztrófájában 1503 ember vesztette életét. A rettenetes tragédiát egyértelműen emberi felelőtlenség okozta, mely már azzal kezdődött, hogy a luxushelyek növelése miatt a szükségesnél jóval kevesebb mentőcsónak fért a hajóba. A közvetlen ok pedig az volt, hogy az óceánjáró a jégveszély ellenére – csak hogy pusztán a hírnév miatt minél gyorsabban teljesítsék a távot – teljes gőzzel haladt. A jéghegy, melynek nekiütköztek, a hajó jobb oldalán a vízvonal alatt 90 méter hosszan feltépte a luxusgőzös testét. A 16 vízzáró rekesz közül négy megsérült, ezzel a hajó menthetetlenné vált. 1912. április 15-én, hajnali 2 óra 20 perckor süllyedt a mélybe, miután a hajó törzse kettétört.
Ám a halál árnyékából isteni világosság is kiszüremlett, többen is tanúságot tettek hitükről. A legismertebb ebből a szempontból talán a legendás zenekar: végig kitartottak, játszottak egészen a süllyedés pillanatáig. A mentőcsónakban ülők közül többen hallották, amint a végső percekben a Közelebb, közelebb, Uram, hozzád című, felemelő keresztény himnuszt játszották…
A beszámolók három hősiesen viselkedő papról is szólnak. Nem akartak menekülni, imádkoztak, szentségeket szolgáltattak, s vigasztalni próbáltak.
A huszonhét éves litván Juozas Montvila, a negyvenegy éves német Joseph Peruschitz bencés atya illetve Thomas Byles atya végig a fedélzeten maradtak, és feloldozást adtak azoknak, akiknek már nem jutott hely a mentőcsónakokban. Nyugtatgatták a rémült utasokat, rózsafüzér imádságot vezettek. A visszaemlékezések szerint felkínálták nekik a megmene- külés lehetőségét, de visszautasították a beszállást a mentőcsónakba. 1912. április 14-e a húsvét utáni első vasárnap volt – ma ez az Isteni Irgalmasság vasárnapja. A három atya ekkor együtt mutatta be utolsó szentmiséjét. A szemtanúk jól megjegyezték Byles atya prédikációjának szavait: Arról beszélt, hogy „kísértés idején ne legyünk lelki roncsok”, és felszólított, hogy „használjuk ki az imádság és a szentségek mentőcsónakját”.

Megrendítő musical

,,Ezt a hajót az Atyaúristen sem süllyeszti el!” – szól a valós eseményt feldolgozó, szívfacsaróan szép zenés drámában az önhitt, Istent játszó ember. Aztán, amikor már megtörtént a baj, a remény is hallatszik: ,,Isten talán siet és utat mutat, kivezet minket ebből a reménytelen helyzetből…”
Minden idők egyik leghíresebb óceánjárója, a Titanic drámája a mai napig sokakat foglalkoztató téma. Ezt bizonyítja többek között a számtalan irodalmi és filmes feldolgozás is, melyek sorába 1997-ben egy Broadway-musical is bekapcsolódott. Yeston és Stone zenés drámája 2019-től a magyarországi színpadokon is megjelent.
Somogyi Szilárd rendező a Szegedi Szabadtéri Színpad után Veszprémben állította színpadra a zenés játékot. Az ,,úszó város” tragédiáját feldolgozó színpadi mű valamennyi karaktere szerepelt az utaslistán, a produkció hitelessége, a történet valódisága még megrendítőbbé teszi a musicalt, amelyben az emberi alkotásvágy, a jobb élet utáni reménykedés áldozatául esik az önző emberi mohóságnak és a hírnév utáni törtetésnek.
A premieren hosszan, állva tapsolt a közönség, s a nézőtéri fény már nem takarta a kisírt szemeket. A nyomasztó, hátborzongatóan csodálatos előadás ,,hullámai” lassan csengenek le, a könnyes, tiszta katarzis napok múltán is rengeteg erkölcsi kérdést vetít elő. 
S ,,kísért” a fennkölt finálé is  a megbocsátó Istenbe vetett hitből fakadó új reményről: ,,Vár ránk a holnap, tovaszáll az éj, vár ránk az új nap, bízni kell ne félj, ha együtt mondunk szent imát, az Isten ránk néz,megbocsát. Szakadj ránk holnap, zúgd hogy tévedés, hadd űzze álmunk boldog ébredes, és ha nem lesz imánk elég, tengernyi bűnűnk, bocsásd meg Isten, fogadj be áldott mindenség…“

A roncs is (el)pusztul…
Egyes kutatók szerint a legendás óceánjáró 3800 méteres mélységben fekvő roncsa nagyon rossz állapotban van, nagyon rövid időn belül összeomolhat. A hajó maradványai az erős áramlatok, a sós víz és a fémevő baktériumok miatt roncsolódnak.

Kép és szöveg: Dobos Klára/Új Misszió
(A kép a veszprémi színház médianapján készült)
Szeretettel ajánljuk:
A szeretet zenés meséje – A Szépség és a Szörnyeteg  ITT
– Üzenet a Rocksuliból ITT

Ha tetszett, kérjük, használja a MEGOSZTÁS-gombot ? –, s öröm, ha feliratkozik hírlevelünkre.

 


Üzenet a Rocksuliból

Higgyünk gyermekeinkben

,,Nézd, itt várok rád, ó, bárcsak észrevennél…” – éneklik szüleiknek a gyerekek, akik a munka-rohanás-telefonnyomkodás közepette csak a maguk elképzelését, akaratát erőltetnék fiaikra-lányaikra –, azon pedig, hogy ők mit szeretnének, könnyedén átsiklanak…
A Madách Színház legújabb bemutatója kétszeresen is a gyermekekre figyelésről, a tehetség felfedezéséről, gondozásáról szól.

Olvassa tovább!

A muzsika hangja ,,DÓ…RÉ…MI”-je

,,Lá…, és örül, aki lát”

Közel egy évtizede mutatta be a Miskolci Nemzeti Színház A muzsika hangja című musicalt, Korcsmáros György rendezésében. ,,Titkos”, (szülői indíttatású :)), – egy próbán készült – felvételünken tűzdeltük meg fotókkal. Kérjük, tekintsenek el a videó rossz minőségétől, s idézzék fel velünk e kedves musical talán legismertebb dallamait.
SZERETETTEL EMLÉKEZÜNK VÁRADI KATALIN KARMESTERRE ÉS MAJOROS ISTVÁN KOREOGRÁFUSRA, akik a gyerekekkel is különleges odafigyeléssel, nagy szeretettel foglalkoztak.

VIDEÓ: Ugyanebből az előadásból ,,A magányos kecskepásztor” IDE KATTINTVA 

A ,,Muzsika” és a hit hangjai – részlet a szövegkönyvből, cikk a musicalről IDE KATTINTVA

(Köszönettel vesszük a megosztást, s örömmel várjuk feliratkozását hírlevelünkre.)