,,EZREK OPERÁJA” A KÁLVÁRIÁN
A miskolci Bartók Plusz nemzetközi operafesztivál programjának immár több éve kiemelkedő – tömegeket megszólító – vállalkozása az ,,Ezrek operája”, melynek keretében a város valamelyik emblematikus szabadtéri helyszínén visznek színre egy-egy népszerű operát. Idén Mascagni: Parasztbecsület című gyönyörű művét láthatták az érdeklődők, méghozzá különleges helyszínként a miskolci Kálváriadomb szolgált színpadként.
Kesselyák Gergely fesztiváligazgató telitalálatnak tartja a szakrális domboldal és a mű egyesítését:
– Már korábban is nézegettük ezt a területet, mert nagyon szép, hangulatos helyről van szó. Azonban a nagy bokroktól, lombkoronáktól nehézkes lett volna bejátszani és belátni. De most, hogy rendbe tették a domboldalt, alkalmassá vált előadás tartására. Mascagni műve oda illik hangulatában a kis kápolna és a Golgota tövébe. Köszönjük a miskolci Mindszenti Plébánia hozzájárulását az esemény megrendezéséhez!
(Az előadásról fotókat is felhasználó összeállításunk a főpróbán készült.)
AJánlott videók: Város felé nyitó kálvária ITT
Ős-operák – Szent Márton játék ITT
,,Csapd fel a Bibliát” – ragtime-ban (2/2.) IDE KATTINTVA
,,Kortárs” erkölcs kortárs operákból IDE KATTINTVA
Ha tetszett, kérjük, használja a MEGOSZTÁS-gombot –, s öröm, ha feliratkozik hírlevelünkre.