Lucanus – regényrészlet 18.

LUCANUS –, SZENT LUKÁCS EVANGÉLISTA
KÜZDELMES ÉLETE

PRISCUS, A MEGBÉKÉLT SZÁZADOS

Hillel ben Hamram újra fiatalon és életerősen kelt fel betegágyából. Hallani sem akart arról, hogy a két orvostól végleg elváljon.
– Halott voltam, és te visszahoztál az életbe – jelentette ki harsányan Hillel, és magához ölelte Lucanust. Megállapodtak: Lucanus és Arieh folytatják munkájukat a kereskedelmi hajón, és Hillel követi őket a saját luxusvitorlásán, amíg Lucanus szerződése le nem jár. Akkor a két orvos átszáll a gazdag ifjú hajójára, és együtt fognak Izraelbe utazni.
Amikor a különböző kikötőkben hajójuk kellő hosszan időzött, esténként a közös vacsora után együtt maradtak lámpafénynél, és Hillel elbeszélését hallgatták, mindent, amit csak tudott és hallott a Názáreti Jézusról.
Lucanus egyre nagyobb érdeklődéssel figyelte a történeteket. Majd késő éjjel, amikor egyedül volt, leírta a hallottakat. A tanult emberek kristálytiszta alaposságával és kifejezőerejével írt, és egyben a görög tudósokra jellemző tárgyilagos, de szenvedélyes ékesszólással. Úgy érezte, mintha ő is szemtanúja lett volna az eseményeknek. Így kezdte el nagy evangéliumát, amelyet az egész világnak és az egész emberiségnek szánt. Mert ő azt is tudta, ami Hillel elől rejtve maradt, hogy Isten nemcsak a zsidókért, hanem az egész emberiségért öltött emberi testet.

Olvassa tovább!

Lucanus – regényrészlet 1.

LUCANUS –, SZENT LUKÁCS EVANGÉLISTA
KÜZDELMES ÉLETE

1. A NAGYÚR, DIODORUS CYRINUS, SZÍRIA HELYTARTÓJA

Az ügyek ma különösen bosszantóak és undorítóak voltak. Tisztjei társaságában Diodorus azt szemlélte, miként rakodják fel a rabszolgák Szíria termékeit – mézet, olajbogyót, olívaolajat, gyapjút – és sok más egyebet egy római hajóra. Jóllehet december volt, és már közeledett a Szaturnália ünnepe, a Nap az évszakhoz képest tüzesen sütött; a levegő megtelt párával, a szennyes víz mintha vékony zsírtól csillogott volna. A munkafelügyelők rikoltozása rendkívül idegesítő volt, és az ostorszíjak csattogása megállás nélkül verődött vissza a levegő páradús faláról. Ám az erősen izzadó rabszolgák mégis lassúak voltak. Akkor Diodorus heves káromkodással felpattant, otthagyta a parton asztalát, és megragadott egy különösen nagy ládát, könnyedén a vállára hajította, mintha az csak egy fiatal bárány lenne. Fellépdelt a hajó fedélzetére, és egy gyors, pontos dobással ráhajította a többi láda tetejére. Ekkor megállt, és elégedetten mosolygott.
A tisztek szájtátva álltak. A munkafelügyelők és a rabszolgák sóbálvánnyá dermedtek. Diodorus akkor meglazította izmait, majd mélyet lélegzett és odaszólt:

Olvassa tovább!