Tiszteld atyádat és anyádat!

PILINSZKY JÁNOS: TÍZPARANCSOLAT IV.

Úgy tűnik, Isten e parancsolatát szívünkbe, természetünkbe írta; s ez igaz is. De hogy bűnbeesésünkkel mennyire elhomályosultak e törvény betűi, ahhoz elegendő az ősi mítoszokat ismernünk, s egyes primitív népek bánásmódját az öregekkel szemben. A fiatal isten ledönti a régit, az erős törzsbeliek leölik a tehetetlen aggokat. Ez is a természet törvénye, de csak a természeté, a természet homályba, nyerseségbe forduló erőié. Az Ószövetség Istenének mintegy tisztára kellett mosnia az elhomályosodott szavakat, utánarajzolnia az egyszer már leírt, de sötétbe tűnt betűket: „Atyádat és anyádat tiszteljed!”

A tiszteljed szóban itt eleve bennfoglaltatik, hogy szeressed. Hogy Isten mégis tiszteletről beszél, fölfedi messze tekintő szándékát. A tisztelettel a szeretet formai fontosságát hangsúlyozza. Szülők iránti szeretetünknek nemcsak belső, hanem külső, társadalomalakító jegyeit és jelentőségét. A család ezzel az isteni tervben a társadalom legfőbb iskolája. Kialakítója a legalapvetőbb viselkedési és viszonyulási formáknak, s a maga forró valóságával előkészít az elvontabb társadalmi viszonylatok átélésére, megértésére és teljesítésére is.A családot egészen sohase lehet kinőnünk, de elhivatottságunknak ugyanakkor távolról se végső kerete. Jézus forradalmi hívása egyenesen így szól: hagyd el atyádat és anyádat!… Súlyos szavak, nem is lehet másképp megérteni őket, mint a másik hívásával, önmagunk megtagadásával együtt. Önmagunkat, minden földi javunkat, atyánkat és anyánkat is el kell vesztenünk ahhoz, hogy egy magasabb szinten végre valóban birtokolhassuk a világot és benne véreinket és önmagunkat. Ez az „elhagyás” legvégül nem elhagyást jelent hát, hanem a birtoklás legönzetlenebb és legteljesebb formáját. Ahogy Jézus halálakor egyedül így jöhetett létre a gyengéd kötés, mit ő maga tett a kereszten édesanyja és legkedvesebb tanítványa között: „Asszony, íme a te fiad”, és „Fiú, íme a te anyád”…Ha a tékozló fiú szívében ez a szeretet lángolt volna, igen, akkor is kezébe veszi vándorbotját, de minden távolodó lépte csak közelebb vitte volna a szülői házhoz, szeretete lényegéhez.

***
De van az Evangéliumnak egy döntő kiegészítése, mely a szülők után a gyermekeknek kijáró tiszteletről beszél. Isteni kiegészítés! A teljesség emancipációja!
Méltó válasz a világban újra és újra lejátszódó feneketlen botrányra, a gyermekek szenvedésére. Minden bűnök közül – érezhetően – talán ez a tövis hatol legmélyebbre Isten szívében. A szülők iránti szeretet megfogalmazása után a gyermekek felmagasztalásával válik az ószövetségi törvény teljességgé. Az Evangéliumot – kívülállók – sokszor tekintik ugyanis parodoxonok gyűjteményének. S hogy nem az, annak oka a forró, elragadtatott és átszellemült teljesség, mely épp a legsarkítottab fogalmazásnak is örök nyugalmat és egyensúlyt ad.
Az Ószövetség „statikusnak” nevezhető törvénye után Jézus szájából a család és a családon túl az egész emberi közösség kölcsönös szeretetének és becsülésének történetünk végéig érvényes „dinamikai törvényét” kaptuk örökül.

Előző rész: – Az Úr napja ITT
Szeretettel ajánljuk: Pilinszky-emlékóra 2. – a plébános ITT

(Ha tetszett, kérjük, használja a MEGOSZTÁS-gombot 🙂 –, s öröm, ha feliratkozik hírlevelünkre.)