Szeretettől megrészegült lelkek

SIENAI SZENT KATALIN LEVELEIBŐL 3.
Sienai Szent Katalin leveleit már életében elkezdték gyűjteni: ,,családjának” tagjai a nekik szóló leveleket lemásolták és elküldték egymásnak, hogy mások is meríthessenek Katalin tanításából.

SORAI HÁROM BÁTYJÁHOZ, FIRENZÉBE:
Drága Bátyáim Krisztusban, az édes Jézusban. Elgondolkodom azon a mérhetetlen szereteten, ami édes Üdvözítőnkben volt, aki meghalt azért, hogy nekünk adja a Kegyelem életét. Nem mást akart a mi édes Üdvözítőnk, mint – látván, hogy elhagytuk a szeretet rendjét – visszavezetni minket a szeretet egységébe; egyesíteni akart bennünket a legkegyetlenebb halál által, amit csak választani lehetett.

Olvassa tovább!

Másszunk fel a (kereszt)fára

SIENAI SZENT KATALIN LEVELEIBŐL 2.

Sienai Szent Katalin – az Egyház tanításának doktora – leveleit már életében elkezdték gyűjteni. Kortárs feljegyzésből tudjuk, hogy ismerősei a nekik szóló leveleket lemásolták és elküldték egymásnak, hogy mások is meríthessenek  tanításából.

,,…minthogy kicsi és szűk a szívünk, azt akarom, hogy úgy tégy, mint Zakeus, aki kistermetű lévén fára mászott, hogy meglássa Istent. Amely serénységgel kiérdemelte, hogy hallhassa az édes szót, mondván: ‘Zakeus, térj a házadba, mert ma veled kell étkeznem!’ Így kell nekünk is cselekednünk. Mivel szűkszívűségünk és csekély szeretetünk miatt kicsik vagyunk, szálljunk fel a szentséges kereszt fájára. Ott majd meglátjuk és megérintjük Istent, ott majd megtaláljuk kimondhatatlan Szeretetének és szerelmének tüzét, mellyel egészen a kereszt szégyenéig rohant, amely magasba emelte Őt…. Mint a szerelmes engedelmeskedett az Atyának a legnagyobb tisztelettel. (…)

Olvassa tovább!

Igaz és szent türelem

SIENAI SZENT KATALIN LEVELEIBŐL 1.

Sienai Szent Katalin, az Egyház tanításának doktora 675 éve született: 1347. március 25-én. Leveleit már életében elkezdték gyűjteni. Kortárs feljegyzésből tudjuk, hogy ,,családjának” tagjai a nekik szóló leveleket lemásolták és elküldték egymásnak, hogy mások is meríthessenek Katalin tanításából.

SORAI ÉDESANYJÁHOZ: ,,Az önismeretből fakad a hála; a hálából a türelem. A türelmes lélek teljes vigassággal várhatja az örök életet.
A megfeszített Jézus Krisztus és az édes Mária nevében!
Drága Anyám Krisztusban, az édes Jézusban. Én, Katalin, Jézus Krisztus szolgáinak szolgálója és rabszolgája, írok neked az Ő drága vérében a vággyal, hogy önmagad és Isten benned levő jóságának igaz ismeretével láthassalak; mivel ez igaz ismeret nélkül nem tetszhetünk Istennek.

Olvassa tovább!