Megszólaló szentképek: Neveljünk együtt…

Egy lap Bukovenszki Zoltán atya szentképgyűjteményéből –, s a képhez íródott gondolatai:

Don Bosco és a ,,megtalált” gyermekek

Az év első hónapja egy különleges szent ünnepével fejeződik be. Bosco Szent János áldozópap a XIX. század nagy olasz szentje, aki felkarolta a szerencsétlen sorsú fiatalokat kortól és nemtől függetlenül.
Vajon miben hozott újat ez a „hétköznapi” lelkipásztor?

Soha nem gondolta volna, hogy a gyermekkorában végzett munka egyszer még hasznára lesz. A kényszer vitte rá, hogy sokfelé dolgozzon, ebből fizette saját tanulmányait. Már fiatal papként felismerte a fiatalok nehéz helyzetét. Látta az utcán kódorgó, sokszor lopásból élő sok szegény gyereket, fiatalt, akiket az akkori társadalom nemhogy segített volna, hanem elutasított és kiközösített. „Egy gyermek első öröme az, ha érzi, hogy szeretik.” Ezért döntött úgy, hogy felkarolja és hozzásegíti őket, hogy emberhez méltó életet élhessenek, megállva a saját lábukon…
Azt sem gondolta volna, hogy amikor elkezdte a fiatalokat magához hívni, hogy ne csavarogjanak, milyen ellenállásnak és támadásoknak lesz kitéve saját paptársai és a világi vezetők részéről. Nem csak a hit átadásával, hanem a kétkezi munka révén is készítette őket az életre. Sikereit többen irigyelték és féltékenyek lettek rá, azonban kitartása és elszántsága végül meghozta gyümölcsét, a sok viszontagság után pártfogoltjaival otthonra lelt egy jótevő által neki adott területen, ahol megalapította oratóriumát, Néri Szent Fülöp példájára. Egyre többen csatlakoztak hozzájuk, többek közt Don Bosco édesanyja, aki szeretetével és munkájával minden befogadott gyereknek anyja helyett anyja lett. Ma ezt a közösséget a Szalézi rend néven ismerjük.
Sokszor mondják: a fiatalokban a jövő. Don Bosco mindent megtett, hogy pártfogoltjai megállják a helyüket az életben. Manapság okosnak tartott emberek sok „bölcsességet” mondanak a gyermeknevelésről, mégis egyre több az „elveszett” gyermek, akik nem találják helyüket a világban, nem tudják, mi is a hivatásuk. Sokmindenre tanítjuk a gyermekeket, de alig valamit adunk át nekik emberségből, bölcsességből, Isten- és emberszeretetből, nem is beszélve olyan értékekről, mint pl. a hazaszeretet. A világ viszont sodorja őket egy olyan élet felé, ami mindenről szól, csak épp az igaz értékekről nem. Nem elég ismereteket átadni, nevelni is kell a felnövekvő generációt –, legyen ez egy közös célkitűzés. A szülő a gyermek elsődleges nevelője. Ezt Don Bosco is felismerte, s anyja segítségével családias légkört teremtett az elárvult, sokak által megvetett és kitaszított ifjaknak. Az oktatás és a nevelés elválaszthatatlan fogalmak. Ebben ma nagy felelőssége van szülőknek, tanárnak, lelkipásztornak. „A legeredményesebb tanítás, ha azt tesszük, amit tanítunk!” Don Bosco Istenben bízva végezte hivatását. Ez adott neki újból és újból erőt, hogy ne adja fel küldetését, bármilyen akadályt is gördítettek elé. Élete példaértékű mindazoknak, akik napjainkban az ifjúság nevelésével foglalkoznak. Nem könnyű feladat ez ma sem, talán nehezebb is, mert a világ csábításaival kell leginkább felvennie a versenyt annak, aki szeretné, hogy gyermeke, tanítványa értékes tagja legyen a társadalmunknak.

Ajánljuk rovatunkból:
A tanítvány tanácsa – IDE KATTINTVA

Angyali munkatársak – IDE KATTINTVA
Feltámadások IDE KATTINTVA

(Köszönettel vesszük a megosztást, s örömmel várjuk feliratkozását hírlevelünkre.)