LUCANUS –, SZENT LUKÁCS EVANGÉLISTA
KÜZDELMES ÉLETE
A NAGY FIASKÓ

Miközben Plotius a fiatal orvost a kiterjedt palota-rendszerben szálláshelyére vezette, megszólalt: – Csak merő kíváncsiságból, megkérdezhetem, hogy mit mondtál cézárnak? – Lucanus meglepődve nézett rá.
– Hogy mit mondtam? Nos, különböző dolgokról beszélgettünk, és cézár nagyon megértőnek mutatkozott. Még orvosi tanácsot is adtam neki.

– Ragaszkodtál a megbízatásod elutasításához?
– Természetesen. De megegyeztünk abban, hogy hat hónapig az udvarnál maradok Rómában, hogy tisztelegjek Diodorus emlékének.
Plotius azt hitte, hogy rosszul hall. Egy közönséges halandó, és méghozzá egy görög, aki visszautasította cézárt, és nem elég, hogy szabadlábon jött ki tőle, hanem még a legfontosabb személyiségnek kijáró megtiszteltetésben is részesül. Plotius teljesen összezavarodott.
Egy magánfolyosóra fordultak be. Mindenütt testőrök álltak feszes tartásban tisztelegve, még a vendégszállás előcsarnokában is. A pazar berendezésű lakosztály láttán, a Diodorus-ház egyszerűségéhez szokott Lucanus csak bámult.
Két pucér rabszolga lépett be, és hajolt meg előtte. Egy fiatal férfi és egy fiatal nő, magasak, karcsúak és olyan meghökkentően feketék, hogy az ember inkább polírozott márványra gondolna, mint emberi bőrre. Öltözetük kizárólag vastag aranykarikák voltak a nyakuk körül és a fülükben. Csodálkozva nézte őket.
– Ők a személyes szolgáid – szólalt meg Plotius, a kísérője, és azonnal magára hagyta a társaságot. Zavarában Lucanus megkérdezte:
– Hogy hívnak benneteket? – Egy ismételt meghajlással a fiú szólalt meg:
– Az én nevem Nemo, uram és ő az ikertestvérem Nema. Rendelkezz velünk.
Lucanus a homlokát ráncolta. – Nem igénylek szolgálókat – mondta. A fiú és a lány, mint két szobor, mozdulatlanul mosolygott rá. Amennyire az ifjú orvos meglepődött rajtuk, ők ugyanannyira elcsodálkoztak rajta, mert még sohasem láttak ilyen fehér arcszínt és aranyszőke hajat.
Egy másik rabszolga lépett be mély meghajlással és jelentette Lucanusnak, hogy az Augusta, Júlia császárné elvárja megjelenését az este nyolckor kezdődő, Kübelé istennő tiszteletére rendezendő fogadásra. A küldönc hátrálva távozott.
Az esti fogadáson a fehér, aranydíszes ruhába öltöztetett Lucanus úgy érezte magát a vendégsereget szemlélve, mintha valamilyen ismeretlen világba született volna bele. Kezdett elvegyülni abban a társadalomban, amelyről Diodorus mindig gyűlölt megvetéssel beszélt. Mégis, minden idegenkedése ellenére, görög lelke nem marad érzéketlen a szépség iránt, és nem volt annyira aszketikus, hogy elvesse a bájt vagy a nemes esztétikumot.
Harsona hangjára a vendégek felállva fogadták a császárnét. Júlia a kegyeltjei, Oris és Hyakinthosz atléták kíséretében jelent meg. Az aranyszálból szőtt feszes ruhája befedte teljes testét, a karokat is, de pucér keblét, amelynek bimbói skarlátvörösre voltak festve, nem. Lucanus megfigyelte, hogy ennek az asszonynak minden mozdulata buja, kiszámított és közönséges.
–  Üdvözöllek, nemes Lucanus – szól az ifjú orvoshoz.
– Légy üdvözölve, Júlia császárné! – válaszolt Lucanus halkan, és hagyta, hogy az Augusta maga mellé ültesse őt a császári kanapén, míg duzzogó kegyeltjeit másik oldalára rendelte. Ezek abban a hitben, hogy az ifjú görög lesz az új kedvenc – ami Lucanus tudta nélkül igaz is volt –, folyton Lucanust bámulták, ami szórakoztatta a császárnét.
A színes lampionokkal díszített, kertre nyíló oszlopcsarnokban a pincérek izzadva serénykedtek a pazarnál pazarabb, roskadásig megpakolt ezüsttálak felszolgálásával. A zenekar háttérzenét szolgáltatott. A mézzel édesített borok jócskán fogytak, Lucanus sem fogta vissza magát. A lakoma zaja az oszlopok között hatalmas mértéket öltött. Csókok cuppanása, tenyerek csattanása puha testrészeken szinte versengett a zenével. Az ünnepség hamísítatlan bacchanáliába torkollott. Júlia ajkaival a díszvendég nyakán legelészett. A színpadon egy csoport nimfának öltözött, liliomkoronás lány körül faun legények ugráltak, miközben piros nyelvükkel a levegőben csapkodtak. Amikor az összes fény egyszerre kialudt, a párok botladozva elindultak a park távolabbi részei felé, ahol csak a hold látta őket.
Lucanus most már egyedül volt Júliával, és a két atlétával. Egyikük folyamatosan horkolt, a másik arca viszont pozsgás volt az érzékiségtől. A császárné Lucanus felé mosolygott, megfogta a kezét, és odasúgta:
– Gyere! – s talpára segítette. De a görög utálattal nézett az Augustára, és kék szeme villogott az ezüstös fényben. Júlia ezt a türelmetlen vágy jelének vélte, és Lucanus mellére omlott. Hyakinthosz ekkor obszcén szavakat ordítva vállon ragadta vetélytársát. Lucanus erre finoman eltolta magától a császárnét. Megragadta Hyakinhoszt, megforgatta, és egy heves mozdulattal Júlia karjaiba vágta, majd otthagyta őket.
Hallotta, hogy valaki utánaered, és közeledik. Nem más, mint Plotius…
– Gyorsan! – kiáltotta a pretoriánus. – Az összes fúriákra, igyekezz már! – Ráfordította Lucanust egy keskeny, hosszú folyosóra. – Te teljesen őrült vagy – lihegte a tiszt.
– El kellett volna mennem vele? Mit gondolsz? – vágott vissza a görög.
– Nem, de léteznek kevésbé nyers módjai is egy hölgy visszautasításának – magyarázta a centurio, majd nyögött egyet. – Mellesleg, cézár engem jelölt ki személyes testőrödnek. Életveszélyben vagy. Az Augusta nem fogja elfelejteni ezt. Adandó alkalommal megölet, mert mélységesen megaláztad.
– Jól figyelj rám! Most a saját körletembe megyünk, hogy ott elrejtselek. Kövess engem! – Plotius kulccsal kinyitotta az ajtaját, beléptek, és belülről gyorsan bereteszelte az ajtót. A spártai egyszerűséggel berendezett helyiség egyetlen dísze egy falfülkében álló, kisebb Diodorus márványszobor volt, és felette a római lobogó. Ez a szobor volt az egyetlen tárgy, amin Lucanus szeme megakadt.
– Most már tudom, hogy bízhatok benned – és rámutatott a szoborra. A tiszt levette sisakját, és az asztalra tette. – Te befekszel az ágyamba, és én a köpenyemben a küszöb mellett a földön alszom.
– Nincs ellenkezés! Katona vagyok, megszoktam.
– És cézár sem tud megvédeni engem? – a saját palotájának vendégét! – dühöngött Lucanus. Ráadásul még egy csalfa nőtől sem. – Te a holdon élsz, ma született báránykám. Júlia természetesen nem adhat nyílt utasítást a megölésedre. Hanem a te kinyírásod inkább csak titokban eshet meg. Nincs az a cézár, aki meg tudná akadályozni. Vannak mérgek, vagy véletlen baleset. Érted?
Másnap reggel Lucanus egyedül találta magát a helyiségben. Megértette, hogy személyes biztonsága érdekében várnia kell. Nagy sokára kulcs zörgött a zárban. – Én vagyok – suttogta az ismerős hang. A görög elhúzta a reteszt, és sokatmondó mosollyal Plotius lépett be.
– Amíg te csecsemő módjára aludtál, kedves Lucanus, addig én szorgoskodtam. – És ezzel egy nagy batyut tett le az ágyra. – Legelőször is cézárral tanácskoztam. Csak annyit mondtam neki, hogy tapasztalatlanságod miatt, akaratlanul megsértetted az Augustát. Jót mulatott a dolgon.
– Mindenekelőtt, császári parancsra hirdetményeket helyeztek ki a palota feltűnő pontjain, hogy ma hajnalban száműzetésre ítéltettél. Ez csak Júlia haragjának csökkentését célozza. Voltam a családodnál is. Ebben a batyuban van az orvosi táskád és némi ruhanemű. Levelet is tettek bele. Anyád megérti a helyzetedet, és Keptá is. Nagyon valószínű, hogy a császárné a városkapukhoz is kirendelt besúgókat, hogy rád támadjanak és megöljenek. Ezért elengedhetetlen az álruha.
Kihúzott a batyuból valami igen durva, barna ruhafélét, amit rabszolgák vagy vidéki cselédek viselnek, és egy jó minőségű, sűrű, fekete parókát. Volt még ott egy pár fatalpú szandál meg egy kötélből font öv is. – Gyalog kell az Esquilin kapuhoz menned, ott majd kívül fog rád várni egy gebe. – Tovább kotorászott a batyuban. Kihúzott két zacskót. – A kisebbik erszényt az édesanyád küldi. A nagyobb cézártól van, s egyben sok szerencsét kíván. És itt van még egy másik ajándék is Tiberiustól. – Kicsomagolt egy különleges, szép, nagy, arany pecsétgyűrűt.  Lucanus azonnal az ujjára húzta, és úgy forgatta, hogy díszes lapját a tenyere elfedje. Plotius segített még neki az átöltözésben, és liliomfehér arcbőrének barnára mázolásában.
– Alkonyatkor elhagyod ezt a szobát, és a rabszolgák szállására mész kezedben ezzel a söprűvel. Légy óvatos! Senkivel se bocsátkozz beszédbe. Állandóan motyogjál valamit, mint egy féleszű. És tedd ezt az éles tőrt a ruhád alá; az ember sohasem tudhatja…
Kicsit tűnődött, majd mintha a testvére lenne, hirtelen átölelte védencét, és esetlenül megcsókolta az arcán.
– Az istenek vigyázzanak rád! – mondta. – Biztos vagyok benne, hogy még viszontlátjuk egymást.

Az előző rész ITT
– Taylor Coldwell könyvéről ITT olvashatnak

Honlapunkon időről időre részleteket adunk közre a műből, melyek alapján az érdeklődő átfogó képet nyerhet a regényről, amelyet természetesen teljes egészében is szeretettel ajánlunk  elolvasásra.  A Szent Lukács evangélista küzdelmes életéről és Evangéliuma keletkezéstörténetéről szóló regény kapható a Libri és a Líra könyvesboltok országos hálózatában és webáruházaiban. 

Ha teheti, kérjük, támogassa lelki elmélyülését és sajtóapostolkodó igyekezetünket a lap megrendelésével, megvásárlásával. Köszönettel fogadunk adományokat az Új Misszió Alapítvány számlájára: OTP Bank, 11734004–20394981. Ha tetszett, megköszönjük, ha használja a MEGOSZTÁS-gombot