Orgonaszó – különösen is az édesanyáknak

VIVALDI-BACH: A-MOLL CONCERTO I. TÉTEL
Sztahura Ágnes Angelika az egyetlen orgonaművész a magyar apácák között. Református édesanyja a Miskolc-tapolcai gyülekezet tagja volt – az egyik ott tartott zenés áhítaton rá is emlékeztek. Az ökumené jegyében kérték fel a katolikus orgonaművészt, aki három darabot játszott el, melyeket azért választott, mert édesanyja nagyon szerette hallgatni az ő előadásában. Az első mű Vivaldi-Bach: a-moll concerto, I. tétele volt, szeretettel ajánljuk, az előzmények alapján különösen is az édesanyáknak. A kísérő képsorok a templom környékén, az oda felvezető hangulatos kis erdei úton készültek. 

Kapcsolódó videó: – Művészi misszió – orgonás beszélgetés Angelika nővérrel ITT

Ha tetszett, megköszönjük, ha használja a MEGOSZTÁS-gombot ? Ha teheti, kérjük, támogassa lelki elmélyülését és sajtóapostolkodó igyekezetünket a lap megrendelésével, megvásárlásával. Köszönettel fogadunk adományokat az Új Misszió Alapítvány számlájára: OTP Bank, 11734004–20394981 

 

Művészi misszió – OrgonaPont: Angelika nővérrel

Zenés beszélgetés SZTAHURA ÁGNES (a Szociális Misszótársulat Angelika nővére) orgonaművésszel az Orgonák éjszakája nappalán 🙂 A helyszín a tapolcai Barlangfürdő.
– Annak, aki vállalja, hogy szerzetes lesz, le kell tudni mondani a régi életéről. Ebben a rendben, ahová tartozom, lehet a saját karizmáinkat művelni, hiszen ezzel tudunk szolgálni. Mondták is a nővérek nekem, mikor most eljöttem, hogy missziózni mész… Azért is a szerzetesi ruhában koncertezek, mert ez tanúságtétel is. Persze nem a ruha teszi az embert, de mégis valami jel, hogy ő orgonaművészként oda tudta adni az életét…

A cikk az Új Misszió 2022 októberi számában jelent meg.

„Az orgona szép hangszer. Van benne valami az emberi hangból és a mennydörgésből, ami az Isten hangja. Az orgonának lelke van. Tud imádkozni, sírni, sóhajtani, örülni, remegve félni, vigasztalni és áldani. Az orgonának szárnyai vannak, amelyek égbe viszik az emberek áhítatos gondolatát.
Gyermekkoromban valahányszor az orgonát hallottam, mindig azt hittem, hogy az angyalok fuvolakara hallatszik alá a mennyekből.” GÁRDONYI GÉZA: A lámpás (részlet)

(Ha tetszett, kérjük, használja a MEGOSZTÁS-gombot ? –, s öröm, ha feliratkozik hírlevelünkre.)

Mozgó képeslap Debrecenből

Virágos kert vala / Híres Pannónia, / Mely kertet öntöze / Híven szűz Mária. //
Kertésze e kertnek / István király vala: / Behomályosodott / Örvendetes napja. //
Előtted könyörgünk, / Bús magyar fiaid, / Hozzád fohászkodunk / Árva maradékid. //
Tekints, István király / Szomorú hazádra, / Fordítsd szemeidet / Régi országodra.

Nyári hangulat Szent István szobrával Debrecen egyik kellemes, szökőkutas terén.

Zenei illusztráció: Sztahura Ágnes Angelika nővér, orgonaművész egy szabadtéri koncertjéről…

Szeretettel ajánljuk:Mozgó képeslap Erzsébetvárosból ITT
– Mária országa versjegyzetekkel, augusztus 20. ITT

(Ha tetszett, kérjük, használja a MEGOSZTÁS-gombot ? –, s öröm, ha feliratkozik hírlevelünkre.)