Orgonaszó – különösen is az édesanyáknak

VIVALDI-BACH: A-MOLL CONCERTO I. TÉTEL
Sztahura Ágnes Angelika az egyetlen orgonaművész a magyar apácák között. Református édesanyja a Miskolc-tapolcai gyülekezet tagja volt – az egyik ott tartott zenés áhítaton rá is emlékeztek. Az ökumené jegyében kérték fel a katolikus orgonaművészt, aki három darabot játszott el, melyeket azért választott, mert édesanyja nagyon szerette hallgatni az ő előadásában. Az első mű Vivaldi-Bach: a-moll concerto, I. tétele volt, szeretettel ajánljuk, az előzmények alapján különösen is az édesanyáknak. A kísérő képsorok a templom környékén, az oda felvezető hangulatos kis erdei úton készültek. 

Kapcsolódó videó: – Művészi misszió – orgonás beszélgetés Angelika nővérrel ITT

Ha tetszett, megköszönjük, ha használja a MEGOSZTÁS-gombot ? Ha teheti, kérjük, támogassa lelki elmélyülését és sajtóapostolkodó igyekezetünket a lap megrendelésével, megvásárlásával. Köszönettel fogadunk adományokat az Új Misszió Alapítvány számlájára: OTP Bank, 11734004–20394981 

 

Lukáts Márta: A tavirózsa imája

VIDEÓ-VIRÁGFOHÁSZ – Tavirózsás képsorok, kedves virágima
,,…hangoztatom, / hogy minden szépség,
/ meleg, harmat, szellő, illat / a Te szeretetedből fakad.”

A verset felolvassa: Mikita Dorka Júlia – , közben Handel Vízizenéje szól.
A felvételek a miskolc-tapolcai aprócska Békás-tónál készültek.

Korábbi virágfohászainkból: – A tulipán imája ITT
– A leánykökörcsin imája IDE KATTINTVA
– A pipacs imája IDE KATTINTVA
– Tündérrózsán lebegve ITT

Szeretettel ajánljuk: Régi magyar áldás – Egy másik videóképeslap Miskolc-Tapolcáról ITT
Ha tetszett, kérjük, használja a MEGOSZTÁS-gombot ? –, s öröm, ha feliratkozik hírlevelünkre.

Régi magyar áldás

VIDEÓKÉPESLAP MISKOLC-TAPOLCÁRÓL

,,Áldott legyen a szív, mely hordozott, és áldott legyen a kéz, mely felnevelt. Legyen áldott eddigi utad, és áldott legyen egész életed…”  A kegyelemkérő imádságot kisvideónkban Mikita Dorka Júlia mondja el. A miskolc-tapolcai természeti szépségeket rejtő képsorok alatt egy keresztény zenész, Arvo Pärt békés dallamai szólnak. Kérjük minden megtekintőre a Jóisten áldását. (A felvételek 2017. dec. 30-án készültek.)

További videóképeslapok: – A tavirózsa imája (Miskolc-Tapolca, Békás-tó) ITT
…Lillafüredről (jégmászás a vízesésen) IDE KATTINTVA
…Máriagyűdről (kabócás csöndben) IDE KATTINTVA
Séta a mátrai Máriácskához ITT

Ha tetszett, kérjük, használja a MEGOSZTÁS-gombot ? –, s öröm, ha feliratkozik hírlevelünkre.

(Szét)ESŐ világ… – Cseh Tamás- és esőkedvelőknek

Sohase láttam ilyen időt…

Cseh Tamás ,,Sohase láttam ilyen időt” c. dala és a miskolc-tapolcai esős hangulat véletlenül találtak egymásra, de egész jól ,,összeillenek” 🙂 A zene alatt az esőkopogás is hallatszik, ha ez valakit zavar, bele se kezdjen 🙂

– Gyerekkorom – Tóth András előadásában IDE KATTINTVA

– Homagge á Cseh Tamás – Néma Fűcsomó, táncvideó ITT

(Köszönettel vesszük a megosztást, s örömmel várjuk feliratkozását hírlevelünkre.)