,,…De az utódállamokkal történő egymás mellett élést sorsunkká formálta a történelem, és miért ne lehetne ez
igazi együttélés?!”
Mécs László XX. századi magyar katolikus költőnk kisebbségi sorsban, a Trianon utáni sokkban megírt meghatóan szép és mélységesen igaz versének kiemelt sora jutott eszembe. Sőt, ami nagyon pozitív, csak részben vágyálomként. Csak a nem túl régi eseményekkel bevezetve: a szerb-magyar II. világháborús (‘41/’44) borzalmak áldozatai előtti kölcsönös államfői főhajtás szoborrá testesülése; miniszterelnökünk eszéki látogatásán a Dráva két oldalán élő kisebbségeink boldogságának víziója; a romániai forradalom temesvári – ottani felkérésre tartott – megemlékezésen ünnepi beszéde. A negatívumokról – sajnos akad(t) bőven – itt most (!) ne essen szó. Ellenük ugyanis csak az őszinte párbeszéddel kisért józan, határozott kiállásunk lehet eredményes. Célunk ugyanis, hogy kölcsönösen erősödve kirajzolódjon egy Kárpát-medencei egység (V4 helyett akár V9) kinyújtott karokkal az osztrákok, olaszok… felé, és nem csak a magyar állam, de elszakított testvéreink érdekeit képviselve.
–, s öröm, ha feliratkozik hírlevelünkre.
