Krisztusi jellem – ,,Vilmos bácsi” vértanúsága

Az ideihez hasonló szökőévben született Segesváron – 1892. február 29-én – Boldog Apor Vilmos vértanú, győri püspök.
„Erős ember az, aki tartalékolja a kemény akaratot, az acélos erőt arra a küzdelemre, amely a lényegért megy… Az erélyes, nagy jellem tudja, hogy mikor és milyen alkalommal kell neki színt vallania, és mikor kell fontos és nagy dolgokért síkra szállania akkor is, ha az egész világ megharagszik rá. Van abban a jellemben valami a sziklából, amely ott áll a tenger közepén, a hullámok állandóan körülnyaldossák. Kitart az elvek mellett, síkraszáll az elvekért, nem hallgatja el az elveket, megvallja azokat nyíltan és őszintén, és kitart mellettük, ha kell, a vértanúságig. Ez a krisztusi jellem…” – mondta 1942. márciusában.

Olvassa tovább!

Rajzos gyermeki imádság

„A legnagyobb szeretet” címmel hirdette meg nemzetközi rajzpályázatát a TILMA a Gyermekművészetért Alapítvány. Videónk a hatvani díjkiosztón készült, a tárlatot mutatja be, közben Béres Klára, a Béres Alapítvány elnöke és Prokopp Mária művészettörténész mondanak néhány gondolatot. Ének: Mikita Dorka Júlia.

Kapcsolódó videók: – Képnézegető a szeretet tárlatán ITT
Rajzokkal imádkozva IDE KATTINTVA
– Díjátadás – A legnagyobb szeretet ITT

Ha tetszett, kérjük, használja a MEGOSZTÁS-gombot ? –, s öröm, ha feliratkozik hírlevelünkre.

Trianon 100: Szóljanak a harangok

Felekezettől függetlenül minden Kárpát-medencei egyházközséget és gyülekezetet felkér a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének országos elnöksége, hogy 2020. június 4-én magyar idő szerint 16 óra 30 perckor száz másodpercig szólaltassa meg temploma, imaháza harangját mementóként Trianon százéves évfordulójára.
A harangszó után mondjunk el egy Miatyánkot a magyar nemzet egységéért és a keresztény/keresztyén hit védelmében kapcsolódva ezzel a nemzeti összetartozás évéhez.

Aki a harangszót hallja vagy megszólaltatja harangjait, tegye ezt az imádság lelkületével, könyörögjön hazánkért, népünkért határainkon innen és túl, és Közép-Európa összes népeiért, hogy békében, szeretetben és alkotó együttműködésben építhessük közös jövőnket – kéri a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia.

Sok településen faültetéssel emlékeznek a trianoni évfordulóra, mi is buzdítjuk erre olvasóinkat.
Képünkön: Harang Egerben, Magyarok Nagyasszonya díszítéssel. Fotó: Dobos Klára/Új Misszió

Kapcsolódó bejegyzések: – Nagyapa mesél Trianonról ITT
– Magyar Hiszekegy – a költőnő szülőhelyén IDE KATTINTVA
– Dobos Zsolt előadása Trianonról 1. rész IDE KATTINTVA
Magyar Kálvária a Szár-hegyen ITT
– Trianon, versjegyzetekkel 1. – Reményik Sándor: Ahogy lehet

Ha tetszett, kérjük, használja a MEGOSZTÁS-gombot ? –, s öröm, ha feliratkozik hírlevelünkre.

Teológuskonferencia Egerben – 2020. febr. 28 – márc. 1.

A Doktoranduszok Országos Szövetségének Hittudományi Osztálya minden évben megrendezi vándorkonferenciáját, amely 2020-ban Egerbe érkezik. A konferenciasorozat X. jubileumi alkalmán – február 28. és március 1. közötti – több mint 10 ország 100 fiatal kutatója mutathatja be legújabb tudományos eredményeit a teológiai és vallástudományi kutatások területén.

Olvassa tovább!

Túrmezei Erzsébet: Ha nem teszek semmit sem

VERSNYI ELMÉLKEDÉS
                 ,,…most nem teszek semmit sem, / csak engedem, hogy szeressen az Isten.”

A Corpus Christi című zenés irodalmi műsor tartalmas, szép elmélkedés lehet a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszushoz kapcsolódva is. A miskolci Versbarátok Köre előadását, a Fráter gimnáziumban, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége szervezésében hallhattuk – Hortai Rita, Gulyásné Vastag Irén és Kovács Éva szerkesztésében.
Felvételünkön Túrmezei Erzsébet: Most nem sietek… kezdetű verse.

Szeretettel ajánljuk a Corpus Christi című előadásból:
– Kalkuttai Szent Teréz anya: Uram, akarod? ITT
– Pósa Lajos: Áldja meg az Isten ITT
– Rónay György: Jelenlét ITT
– HOSSZABB RÉSZLET a műsorból ITT tekinthető meg

Ha tetszett, kérjük, használja a MEGOSZTÁS-gombot ? –, s öröm, ha feliratkozik hírlevelünkre.

Rónay György: Jelenlét

VERSNYI ELMÉLKEDÉS
                                          ,,Nézz föl az égre: ott van / felhők és csillagok közt…”

A Corpus Christi című zenés irodalmi műsor tartalmas, szép elmélkedés lehet a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszushoz kapcsolódva is. A miskolci Versbarátok Köre előadását, a Fráter gimnáziumban, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége szervezésében hallhattuk – Hortai Rita, Gulyásné Vastag Irén és Kovács Éva szerkesztésében.
Felvételünkön Rónay György: Jelenlét című verse hangzik el.

Szeretettel ajánljuk a Corpus Christi című előadásból:
– Pósa Lajos: Áldja meg az Isten ITT

– Túrmezei Erzsébet: Ha nem teszek semmit sem ITT
– Kalkuttai Szent Teréz anya: Uram, akarod? ITT

HOSSZABB RÉSZLET a műsorból ITT tekinthető meg

Ha tetszett, kérjük, használja a MEGOSZTÁS-gombot ? –, s öröm, ha feliratkozik hírlevelünkre.

Pósa Lajos: Áldja meg az Isten

VERSNYI ELMÉLKEDÉS
             ,,Áldja meg az Isten / Mind a két kezével, / Aki szíve szerint / Jót tesz a szegénnyel!…”

A Corpus Christi című zenés irodalmi műsor tartalmas, szép elmélkedés lehet a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszushoz kapcsolódva is. A miskolci Versbarátok Köre előadását, a Fráter gimnáziumban, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége szervezésében hallhattuk – Hortai Rita, Gulyásné Vastag Irén és Kovács Éva szerkesztésében.
Felvételünkön Pósa Lajos: Áldja meg az Isten című verse. 

Szeretettel ajánljuk a Corpus Christi című előadásból:
– Túrmezei Erzsébet: Ha nem teszek semmit sem ITT

– Rónay György: Jelenlét ITT
– Kalkuttai Szent Teréz anya: Uram, akarod? ITT
– HOSSZABB RÉSZLET a műsorból ITT tekinthető meg

Ha tetszett, kérjük, használja a MEGOSZTÁS-gombot ? –, s öröm, ha feliratkozik hírlevelünkre.

Kalkuttai Szent Teréz anya: Uram, akarod?

IMÁDKOZZUNK EGYÜTT
                                ,,Uram, akarod ma a hangomat, / hogy a mai nap beszélgetéssel teljen azokkal,
/ akik a szeretet szavát szomjazzák? / Uram, neked adom ma a hangomat…”

A Corpus Christi című zenés irodalmi műsor tartalmas, szép elmélkedés lehet a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszushoz kapcsolódva is. A miskolci Versbarátok Köre előadását, a Fráter gimnáziumban, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége szervezésében hallhattuk – Hortai Rita, Gulyásné Vastag Irén és Kovács Éva szerkesztésében.
Felvételünkön: Kalkuttai Szent Teréz anya imája. 

Szeretettel ajánljuk a Corpus Christi című előadásból:
– Túrmezei Erzsébet: Ha nem teszek semmit sem ITT
– Pósa Lajos: Áldja meg az Isten ITT
– Rónay György: Jelenlét ITT
– HOSSZABB RÉSZLET a műsorból ITT tekinthető meg

Ha tetszett, kérjük, használja a MEGOSZTÁS-gombot ? –, s öröm, ha feliratkozik hírlevelünkre.

Szavakkal – Krisztus szavaiért

Szentjeinkre figyelve álljunk ki keresztény értékeinkért!

– Néha nagyon nehéz egy papnak prédikálni, hiszen a hívek valamiféle válaszokat várnak, de mi sem tudjuk mindig, mi a jó magatartás, hogyan adhatnánk helyes útmutatást… – hallottuk a főváros VII. kerületének egyik templomában azidőtájt, mikor Niedermüller Péter kijelentette, hogy a fehér, keresztény, heteroszexuális férfiak és nők „rettenetes képződmények”. Csak remélni tudom, hogy ezek a szavak azért Erzsébetváros rá szavazó polgárait sem tették büszkévé.

A prédikáció nem lett politikai ,,kirohanás”, ellenkezőleg: elgondolkodtató, tartalmas tanítást kaptunk, a templomban elvárható keretek között. Az atya – mint kijelentette – nem szeretne kikerülni a hírportálokra, hogy mindenki rá mutogasson, ám ha a helyzet úgy kívánja, azt is vállalni kell, s ki kell állni keresztény értékeinkért – a szószékről is.

Olvassa tovább!

Ne (mindig) tartsd oda a másik orcád

KÉZEN FOGVA ISTEN ORSZÁGA FELÉ
…Makkai László pasztorálpszichológus atya a keresztény érdekvédelemről
(Kísérő képsoraink a nagymarosi ifjúsági találkozón készültek.)

,,…én is hallom, hogy nekünk hitünk fényében mindent el kell tűrni, mert a Szentírásban benne van, hogy ha megütik az egyik orcádat, tartsd oda a másikat is… Azért bízom abban, hogy akik ezzel az egészen érdekes kontextusból kiragadott idézettel rukkolnak elő, mást is tudnak idézni Krisztus tanításából: olyanokat, hogy ne hazudj…, mások becsületében kárt ne tégy…, szeresd felebarátodat, mint önmagadat…, ne lopj…, mások házastársát ne kívánd… Az ellenségszeretetről, egymás elfogadásáról, a másik véleményének a tiszteletben tartásáról is sokat beszélt Jézus… Ha Krisztus tanításának ezeket az elemeit is ugyanolyan jó szívvel hangoztatná mindenki, egyetemesen, mint ahogy az említett mondatot a keresztények arcába vágják, sokkal szebb, tisztább világban élhetnénk… De nem, inkább elvárják, hogy bárgyú emberekként álljunk, és viseljük el zokszó nélkül a meghurcoltatást.”
(A teljes beszélgetésből készült cikk az Új Misszió folyóirat 2020 márciusi számában olvasható.)

– Szavakkal – Krisztus szavaiért IDE KATTINTVA

A sorozat további részeiből szeretettel ajánljuk:
– Négy évszakban kell megismerni egymást ITT
– Politikus, és/vagy államférfi IDE KATTINTVA
– Megostorozott Európa ITT

Ha tetszett, kérjük, használja a MEGOSZTÁS-gombot ? –, s öröm, ha feliratkozik hírlevelünkre.