Virrasztás a Szár-hegyen – 2017. június 3-4.

Szentlélekvárás a Magyar Kálvárián –  június 3-ról 4-re virradó éjszaka

A Hegyközi Karizmatikus Megújulás SZENTÉJ – Pünkösd a hegyen címmel a június 3-ról 4-re virradó éjszakán – hagyományteremtő szándékkal –szentségimádással egybekötött Szentlélekváró virrasztást szervez a sátoraljaújhelyi Szár-hegy (Magyar Kálvária) tetején lévő Szent István kápolnánál. Az összejövetel középpontjában az Eucharisztia áll, emellett ima, dicsőítés, tanítás, tanúságtételek, valamint nyitó és záró szentmise szerepel a tervezett programban. A rendezvényre több száz résztvevőt várnak határon innen és túlról – a fiatalabb generációk és a „lélekben fiatalok” részére kívánnak tartalmas és mély lelki programot nyújtani, utat mutatni zűrzavaros, értékvesztett világunkban. Szeretnék, hogy a közös ima eredményeként Pünkösd ünnepén a Szentlélek ajándékozzon egységet és megújulást minden résztvevőnek és egész magyar nemzetünknek.

A PÜNKÖSDI VIRRASZTÁS TERVEZETT PROGRAMJA:

Olvassa tovább!

Pünkösdhétfő, Patakon – 2017. június 5.

Szent Erzsébet szentté avatásának 782. évfordulóján

Sárospatakon pünkösdhétfőn – Szent Erzsébet szentté avatásának évfordulóján – hagyományosan egésznapos programmal várják a híveket, zarándokokat, érdeklődőket. Idén is szeretettel hívnak mindenkit a Bodrog parti szabadtéri rendezvénytérre.

A Fráter kórus is fellép ezen a szép napon, ,,hívogatóként” tavaly őszi sárospataki fellépésük Amen című dalát osztjuk meg.

Olvassa tovább!

Imádkozzunk együtt – Szent Rita kilenced 9.

Kilencedik nap – Megsebző tövis

Szent Rita ünnepéhez kapcsolódva kérjük, imádkozzák velünk Böjte Csaba Szent Rita kilencedét.

Szent Rita imádság közben megtapasztalta azt a szenvedést, melyet Krisztus irántunk való szeretetből vállalt a kereszten. A töviskorona egyik tövise megsebezte a homlokát…

Olvassa tovább!

Terítők ,,Húsvéttól pünkösdig”

 Textilkiállítás a Papszeren

Húsvéttól pünkösdig címmel látható kiállítás június 4-ig a miskolci Herman Ottó Múzeum papszeri épületében, Juhász Béláné gyűjteményéből. Kisvideónkban Sárközi Ágnes rövid tárlatvezetésével pillantunk bele a kiállításba.

Imádkozzunk együtt – Szent Rita kilenced 8.

Nyolcadik nap – Kizöldülő száraz szőlőtő

Szent Rita ünnepéhez kapcsolódva kérjük, imádkozzák velünk Böjte Csaba Szent Rita kilencedét 

Megtörténik a csoda, Szent Rita régi vágya teljesül: befogadják a nővérek. Ő engedelmességből, alázattal elkezd öntözni egy kiszáradt szőlőtőkét. Jelképes cselekedet!

Olvassa tovább!

Imádkozzunk együtt – Szent Rita kilenced 7.

Hetedik nap – Lim-lomként leírva

Szent Rita ünnepéhez kapcsolódva kérjük, imádkozzák velünk Böjte Csaba Szent Rita kilencedét 

Szent Rita gyermekei betegségben meghalnak, kedvesei elvesztése után egyedül marad.

Olvassa tovább!

Kis herceg, rózsaillatban…

A szeretet rózsa-allegóriája

A Szűzanyának – és a gyerekeknek – ajánlva

A kis herceg rózsája gyönyörű szeretet-allegória Zlinszky Ferenc kertészmérnök, a Szent István Rádió korábbi munkatársa szerint. Erről beszél kisvideónkban Antoine de Saint-Exupery történetének két részlete között, melyeket Mikita Dorka Júlia olvas fel. Sok szeretettel ajánljuk meghallgatásra – amolyan esti meseként – gyermekeknek is. Az illusztrációs képsorok ,,rózsaillatúak – a Szűzanyának ajánlva. (A felvétel 2014-ben készült.)

Ha tetszett, kérjük, használja a MEGOSZTÁS-gombot ? –, s öröm, ha feliratkozik hírlevelünkre.

Imádkozzunk együtt – Szent Rita kilenced 6.

Hatodik nap – Alázatos újrakezdés

Szent Rita ünnepéhez kapcsolódva kérjük, imádkozzák velünk Böjte Csaba Szent Rita kilencedét 

A magányos özvegy egyedül neveli gyermekeit, megbocsájt férje gyilkosainak és gyermekeit is arra kéri, ne vérbosszúra készüljenek!

Olvassa tovább!

Eltáncolt Pilinszky-szellemiség

Piros madzagból ,,szőtt” Szálkák

Pilinszky János azonos című kötete inspirálta a Feledi Projekt ,,Szálkák” táncelőadását… A koreográfus Feledi János nem a verseket akarta eltáncolni, hanem azt szerette volna kifejezni a mozgássorokkal, hogy a 21. században mit üzen Pilinszky szellemisége. Kisvideónkban Feledi Jánossal beszélgetve kiderül: valami olyasmit, hogy a különböző élethelyzetekben merjük észrevenni a jót. Higgyünk magunkban. Higgyünk abban, hogy előrébb jutunk, ha szeretettel viszonyulunk egymáshoz. Merjünk önvizsgálatot tartani, és eljutni a megbocsájtásig, a bocsánatkérés felszabadító ajándékáig!

A szeretet felismerése talán a legfontosabb a megtisztulás útján.

(Az előadást a Miskolci Nemzeti Színház közönsége is láthatta. Ott készült kisriportunk: a videórészleteket a próbán, a fotókat az előadáson készítettük.) Cikk a júliusi Új Misszióban.

Olvassa tovább!