24 órás furulyaszó (KEZDÉS: MÁJUS 26., ESTE 7 ÓRA)

Rekordkísérlet, egyházi blokkal 

Magyar rekordot szeretne beállítani, majd siker esetén Guiness-rekordnak felterjeszteni Szurasenkó Dániel miskolci zenész: úgy tervezi, 24 órát zenél egyfolytában. Lesz egy egyházi blokk is gregorián dallamokkal, melyből később közreadunk majd részleteket. Néha egyedül muzsikál, néha csatlakoznak majd hozzá zenésztársai. A jogszabálynak megfelelően 55 perc játékot 5 perc pihenés, 110 perc játékot 10 perc pihenés követ. Jelen lesz a Magyar Rekord Társaság elnöke, illetve tanúk is.
Szeretettel várják az érdeklődőket bármely időpontban 2018. május 26-án este 7 órától másnap este 7-ig a miskolci Színháztörténeti és Színészmúzeumba.

(Köszönettel vesszük a megosztást, s örömmel várjuk feliratkozását hírlevelünkre.)

Kapcsolódó videó: Ave Maria – Szurasenkó Dániel és zenésztársai előadásában

,,Filmfónikus” Transformers és Skyfall

Maradandó filmzenék 

Óriási moziteremmé alakult a Miskolci Generali Aréna egy estére, ahol olyan filmek jelenetei vetültek a filmvászonra, melyek zenéje is maradandóvá, klasszikussá vált. A filmvászon előtt a Miskolci Szimfonikus Zenekar szólaltatta meg ezeket a műveket, Werner Gábor karmester irányításával. A Transformers zenéjének előadásában közreműködött a Regős Zsolt vezette Fráter kórus. (A Miskolci Szimfonikus Zenekar első Filmfónia koncertjét közel egy évtizede mutatta be, így ez a 2018. májusi koncert a második volt ebben a tervek szerint még folytatódó sorban.)

A Skyfall 2012-ben bemutatott angol-amerikai kaland-akciófilm –, a huszonharmadik James Bond-film. A dalt Radics Gigi énekli, közreműködik a Fráter kórus és a Miskolci Balett is.

(Köszönettel vesszük a megosztást, s örömmel várjuk feliratkozását hírlevelünkre.)

Kapcsolódó videó a KULTÚRA rovatból: ABBA Symphony a Zempléni Fesztiválon

Rózsaszentelés Szent Rita ünnepén

 ,,…a reményért térdre rogyva”
,,…Szép szokás, hogy Szent Rita ünnepén (május 22.) a hívek egy-egy szál piros rózsával jönnek a templomba, melyet a szentmise végén a papok megáldanak. A piros rózsa a reménytelen helyzetben bizalommal mondott imádság erejét szimbolizálja, hisz egyszer Szent Rita imájára, télvíz idején kivirágoztak a piros rózsák. Ezért a vörös rózsa nagyon sok ember számára azt jelenti, hogy a térden álló, alázattal imádkozó ember előtt semmi sem lehetetlen.
Ma mikor oly sok ember magában roskad, és csüggedten éli életét, alázattal kérünk Szent Rita, te a reménytelen helyzetben lévő emberek védőszentje, könyörögj érettünk!” (Böjte Csaba testvér)
,,…Szent Ritával célba érnem”

Reménytelen helyzetemben,
a reményért térdre rogyva
drága szentem sírva kérlek,
járj közbe a Jóistennél.

Olvassa tovább!

Jézus Szíve, gonoszságainkért megtört Szív…

Dorottya legyőzi a hisztit

Lackfi János-Radványi Balázs-Fráter kórus: Dorottya legyőzi a hisztit 

,,De ha apa megölel, / A simogatás / A száz kilót leszedi,/ Majd cipelje más…” 
Lackfi János: Dorottya legyőzi a hisztit c. versét adta elő Radványi Balázs megzenésítésében a Fráter kórus, az Ünnepi könyvhét miskolci megnyitóján. Karnagy: Regős Zsolt. (2016)

(Köszönettel vesszük a megosztást, s örömmel várjuk feliratkozását hírlevelünkre.)

Kapcsolódó videók: Lackfi János: Isten-keresgélő IDE KATTINTVA
                          Lackfi János: A hajlékkészítés zsoltára IDE KATTINTVA

Alább a vers olvasható:

Olvassa tovább!

…hogy lelkünk rózsája felfrissüljön

Májusi Mária-,,melódiák” Máriapócsról – 2. rész

Szabó Csaba görögkatolikus papnövendék Máriapócshoz kötődő Szűzanya-énekeket énekelt a debreceni KATTÁRS-on, 2016-ban. A dalok között felolvas egy szép gondolatsort Keresztes Szilárd püspöktől is. Az elhangzó énekek: A pócsi szép templomban…; Ó legszentebb édesanyánk…

(Köszönettel vesszük a megosztást, s örömmel várjuk feliratkozását hírlevelünkre.)

Az előző rész IDE KATTINTVA
(Mária, Mária, hazánk védőanyja…; Mária gyermekei ide jöjjetek…; Téged jöttünk köszönteni…)

Denevérkolóniák Isten házaiban

Teremtményein keresztül dicsérni a Jóistent 

A viszlói görögkatolikus hívek egy része talán nem is tudja, milyen óriási értékkel élnek együtt. Nem anyagi értékről van szó, sokkal különlegesebbről: országos szinten is az egyik legjelentősebb méretű – és legtöbb denevérfajt számláló – denevérkolónia él Isten ottani görögkatolikus házában. Boldogh Sándor, az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság biológusa a denevérvédelemről beszél, illetve általában a teremtésvédelemről: Assisi Szent Ferenccel vallja, hogy a Jóistent a teremtményein keresztül is fontos dicsérni, áldani, s pontosan ezt tesszük, ha védjük őket. Ez nem amolyan ,,divathullám” kell hogy legyen, hanem létfeltétel is, kötelezően követendő!

Kapcsolódó videó: A fényszennyezés ,,elrejti” a Teretmtőt IDE KATTINTVA

(Köszönettel vesszük a megosztást, s örömmel várjuk feliratkozását hírlevelünkre.)

Pályaművek Szombathelyről

Szombathelyről is érkeztek rajzok a Legnagyobb szeretet címmel, „Minden forrásom belőled fakad” (Zsolt. 87,7) mottóval az Oltáriszentséget középpontba állító rajzpályázatra, melyek közül néhányat az Új Misszió júliusi számában is közreadunk.

Képünkön: Zsakai Gerda (14 éves) rajza, Jézus az olajfák hegyén

Olvassa tovább!

,,Téged jöttünk köszönteni…”

Májusi Mária-,,melódiák” Máriapócsról – 1. rész

Szabó Csaba görögkatolikus papnövendék Máriapócshoz kötődő Szűzanya-énekeket énekelt a 2016-os debreceni KATTÁRS-on. A dalok között egy csodát is felelevenített. Az elhangzó énekek: Mária, Mária, hazánk védőanyja…; Mária gyermekei ide jöjjetek…; Téged jöttünk köszönteni…

(Köszönettel vesszük a megosztást, s örömmel várjuk feliratkozását hírlevelünkre.)

A következő rész IDE KATTINTVA
(A pócsi szép templomban…; Ó legszentebb édesanyánk…)

Májusi Új Misszió

Ajánló havilapunkból

(Ha teheti, kérjük, támogassa lelki elmélyülését és sajtóapostolkodó igyekezetünket a lap megrendelésével, megvásárlásával. )

– A borítón képek Mátraverebály-Szentkút Nemzeti Kegyhelyünkről
– Ismeretlen szentjeink rovatban: Szent V. Piusz pápa
– A Lélek szolgálatra hív – püspöki gondolatok
– Komjáti: Szobor Vanyó professzornak
– Szabadíts meg a gonosztól – Megszállott boldoggá avatása
– Mérték hithez, józan észhez – mit jelenthet az alma mater?
– Megszólaló szentképek – Szent Rita és az édesanyák
– Magyar misék Münchenben – egyházközségi bemutatkozás
– A Szűzanya hónapjában: vers, ábrázolások, könyvismertető…
– Politikus vagy államférfi… – a becsületről a tisztább közéletért – a pasztorálpszichológus felvetései
– Mátyás királyra emlékezve: Szuverenitás Európáért is
– Papbácsis – Tóth Gábor füzéri plébános ,,Gyerekszáj”-rovata

Novellák, a hitéletet segítő olvasmányok… A lap 5 példány fölött a szerkesztőség címén rendelhető meg (3502 Miskolc, Pf. 272.). Egyéni előfizetés a Magyar Posta Hírlap-előfizető Irodánál lehetséges (Budapest, Orczy tér 1.).
Drótposta: hirlapelofizetes@posta.hu