FEJEZETEK A MAGYARSÁG TÖRTÉNETÉNEK
ELMÚLT 103 ÉVÉBŐL

Erdély legrégibb, középkori Mária-szobrának újjászületése

Az 1933. január 8-án Nagykárolyban született és 2017. május 7-én bajor földön elhunyt Lukácsovits Magda festőművész nevéhez Erdély-szerte számos freskófestés, oltártér-rendezés, szoborhelyreállítás fűződik. „Ostobaság volna azt mondani, hogy azért lettem egyházi festő, mert kulák voltam, a kettőnek semmi köze nincs egymáshoz. Azért lettem egyházi festő, mert jól megtanultam a hittant és sokat gondolkoztam!” „Ha munkám a templomokban akár csak egyetlen embert is megindított, már nem volt hiába” – idézzük sokszor a gondolatait. Hatodik halálévfordulója napján, a Szűzanya hónapjában saját szavaival emlékezünk meg róla, és felelevenítjük, miként mesélt ő maga arról az állagmegóvó munkáról, amelyet Erdély legrégibb, középkori Mária-szobra, a tordatúri Madonna helyreállítása során végzett.

Jakab Gábor kolozsvár-kerekdombi plébános, író és szerkesztő mikrofonja előtt adott nyilatkozatának itt idézett részlete a Vasárnap katolikus hetilap nyomán a Fidem pinxit – A hitet festette című, Németországban megjelent kiadványban közölteket veszi alapul.

Lukácsovits Magda: Rendkívül értékes kultúrkincs

„Veress János (meghalt 1979-ben) egykori sinfalvi plébános 1976 tavaszán meghívott Tordatúrra, hogy az ottani templom éppen folyamatban lévő renoválási munkálataival egyidejűleg a keresztre feszítést ábrázoló múlt századi oltárképet, amelyen ott éktelenkedtek a második világháború idejéből az orosz puskalövedékek nyomai, restauráljam. Ekkor ragadta meg figyelmemet a diadalív melletti nagy felület egyszerű posztamensén álló hatalmas Mária-szobor látványa. A szobor állapota siralmas volt: csonka kezek, roncsolt homlok, törött kar, alsótesttől derékban elvált, csupán felsőtestű gyermek Jézus kimetszett hajtincsekkel, bronzfestékkel vastagon bemázolt ruhadarabok, arcok és kezek. Felismerve a rendkívül értékes kultúrkincset, nyomban lefényképeztem és levelet írtam Balogh Jolán budapesti művészettörténésznek, megkérdezvén tőle, tud-e valamit, és ha igen, mi a véleménye a szóban forgó szoborról. A határozott válasz nem késett: XIV. századból való! Legrégebbi az Erdélyben található Mária-szobrok közül, hiszen időrendben a többiek (a csíkmenasági, a csíkszenttamási, a csíksomlyói, a csíkszentkirályi és a csíkszentdomokosi) mind későbbiek.
A tordatúri szobornak szinte hasonmása az, amelyik a bajorországi Altenstadt bei Schongau Szent Mihályról elnevezett bazilikájában található. Az biztos, hogy 1330-ból való; a tordatúri szobor keletkezésének pontos ideje ismeretlen. Nem lehet biztosan tudni, hogyan és milyen körülmények között készült, és azt sem, hogy hogyan került a Torda melletti faluba. Tudvalevőleg ugyanis sem Tordán, sem a környékén nem volt a középkorban olyan méretű templom, amelynek akkora szárnyasoltára lett volna, amelyben elfér egy ilyen ember nagyságú szobor. A szobor plasztikája elárulja ezt: lapos forma, a palást alól eredetileg alig kibújó, jogart tartó bal kéz, amelybe később egy körülbelül 18 centiméteres darabot betoldottak, hogy meghosszabbítsák, hiszen adventi és nagyböjti időben az oltárszárnyakat be kellett hajtani. Mindebből az következik, hogy máshonnan  (Gyulafehérvár, Kolozsvár) menekíthették ide a reformáció idején, talán a vidék nemes ura, a katolikus Jósika család valamelyik sarja. Szájhagyományban az is fennmaradt, hogy az utolsó tatárbetöréskor a felégetett templomban a szobor sértetlen maradt. A világháború bombázásai elől a sekrestye padozata alá rejtették egy faládába.
A szoborral való találkozásom időszakának körülményeit figyelembe véve (a műkincseket jelenteni kellett Bukarestnek, azokat számtalan esetben be is szállították oda) nem bolygattam az ügyet. Elfelejtettségben a szobor nagyobb biztonságban volt.
1995-ben harmadszor kaptam megbízást a gyulafehérvári székesegyház liturgikus terének átrendezésére. Akkor tűnt először úgy, hogy régi álmom megvalósulhat, a Nagyasszony szobrát elhelyezhetjük az ezeréves székesegyházban. […]
Léstyán Ferenc Megszentelt kövek című, 1996-ban megjelent könyve Tordatúr címszó alatt nemcsak a templomról, de a szoborról is közölt egy fotót a következő aláírással: Középkori Mária-szobor. Ez az információ elég volt ahhoz, hogy meginduljanak az érdeklődők, elsősorban Magyarországról. Még restaurálási ajánlatokat is tettek – de a tordatúriak bölcsek voltak és a szobrot senkinek sem adták oda.
Münchenben közben megalakult a Szent Mihály Egyesület, bejegyzett nevén Förderverein Freunde der Karlsburger St. Michaels Kathedrale e. V., amelynek célkitűzése kifejezetten a székesegyház támogatása lett. Dr. Fugel Adolf Erdélyből kitelepedett svájci plébános vezetésével egy küldöttség felkereste Jakubinyi György érseket és tárgyalt a tordatúri egyháztanáccsal is. A tárgyalás eredményesnek bizonyult: a tulajdonjog megtartásával 1998-ban átadták a szobrot a Főegyházmegyei Hatóságnak megőrzés végett. Az átadásról nemcsak egy hivatalos okmány készült, de a szobor kőtalapzatán elhelyezett fémtáblácska is tanúskodik a megállapodásról. Jómagam és Sajnovits Péter Németországból a Szent Mihály Egyesülettől azt a feladatot kaptuk, hogy a szobrot hozzuk úgymond muzeális állapotba, ami 1999-ben meg is történt. Ez gyakorlati értelemben azt jelentette, hogy konzerváltuk, azaz a szuvasodás által károsodott részeket megszilárdítottuk és a még esetleg élő férgeket injektálás útján elpusztítottuk, illetve ártalmatlanná tettük, valamint a piszoktól és a többrendbeli vastag bronzos festékanyagtól megszabadítottuk, a hiányzó felségjelvényeket (országalma és jogar) pótoltuk. A szobor falhoz való rögzítését egy szovátai kollégánk, Mihály Ferenc végezte.” (Felhasznált irodalom: Idmar Hatzak–Varga Gabriella–Erős Zoltán Levente (Szerkesztők): Fidem pinxit – A hitet festette. Lukácsovits Magda erdélyi festőművésznő életműve, Második kötet, Magyar kiadás, Értelmezések – Képelemzések – Méltatások – Grafikák, 1952–2010. Bauer-Verlag, Thalhofen, 2014.)

Hazánk százhárom évvel ezelőtt szenvedte el a trianoni döntés következményeit. Több szervezet összefogásával az év folyamán létrejön egy a magyarság elmúlt 103 évének politikatörténeti, egyháztörténeti, kultúrtörténeti, irodalomtörténeti, művészettörténeti, helytörténeti, családtörténeti fejezeteiből merítő és a szélesebb közönség előtt kevésbé ismert részletekre rámutató, 103 írásból álló gyűjtemény. Ebből ötvenet az Új Misszió ad közre nyomtatott és online felületein, a teljes gyűjtemény pedig az Életünk újság, az európai magyar katolikusok lapja internetes kiadásában lesz elérhető. A projekt vezetője és a cikksorozat szerkesztője: Varga Gabriella.

Az előző rész – A ,,leforrázott” vallásügyi megbízott ITT

Ha tetszett, megköszönjük, ha használja a MEGOSZTÁS-gombot  Ha teheti, kérjük, támogassa lelki elmélyülését és sajtóapostolkodó igyekezetünket a lap megrendelésével, megvásárlásával. Köszönettel fogadunk adományokat az Új Misszió Alapítvány számlájára: OTP Bank, 11734004–20394981