TRIANON 103 – A ,,leforrázott” vallásügyi megbízott

Lukacsovits Magda csomaközi mennyezetképe

FEJEZETEK A MAGYARSÁG TÖRTÉNETÉNEK
ELMÚLT 103 ÉVÉBŐL

„A vallásügyi megbízott leforrázva távozott”
Lukácsovits Magda csomaközi mennyezetfreskójának történelmi háttere

Az 1950-es évek végén a világegyházban nagy változások történtek. 1958. október 10-én meghalt XII. Piusz pápa. Helyében – XXIII. János néven – Angelo Giuseppe Roncalli velencei pátriárkát választották meg pápának. A Vatikán politikája az ő ideje alatt (1958–1963) teljesen új irányvonalat vett, különösen ami a kommunista országok kormányaival való kapcsolatot illeti. Ez az úgynevezett keleti politika elsősorban a pápa jóságos, megnyerő, másokat messzemenően megérteni akaró egyéniségének, továbbá egy sereg nagy vatikáni diplomataegyéniségnek volt köszönhető. Ez utóbbiak abból a meggondolásból indultak ki, hogy a kommunizmus csakis egy nagy világégés esetén bukhat el. Az is világos volt előttük, hogy a kommunista országok vezetői a vallást tövestől ki akarják tépni alattvalóik lelkéből. Noha még a legateistább országokban is élt egy földalatti egyház, csak idő kérdése volt, hogy mikor esik le az utolsó kereszt is a – nemegyszer múzeumokká, sporttermekké, mozikká átalakított – templomokról. A Rendkívüli Ügyek Kongregációjában a bíborosok arról folytattak élénk eszmecseréket, hogy mily módon juthat levegőhöz az a sok katolikus hívő. Elhatározták tehát, hogy az Egyház nyit az ateisták felé, és közben „megpróbálja gyermekei számára összeszedni az önkényuralom asztaláról lehulló becsületmorzsákat”.

A pápa éles szemmel vette észre, hogy a katolikus egyház és a kommunista világ közötti kapcsolat teljes egészében zsákutcába jutott, amelyből csak egy történelmi jelentőségű áttörés segíthet ki. Az 1963. április 11-én kiadott Pacem in terris enciklikájában sürgette tehát a párbeszédet a nemhívőkkel is, majd kimondottan a kommunizmusra utalva különbséget tett a téves eszmék és a tévelygő emberek között. Szerinte a tévedésbe esett ember akkor is ember marad, ha tévelyeg. Új hang volt ez Rómából, amelyet a marxista világnézetű országok is titkon már óhajtottak.
Romániában az 1950-es évek végén még a nagyon kemény politikai vonal volt az irányadó. A politikai ellenzéket továbbra is ugyanolyan szigorral hallgattatta el a kormány, mint hatalomra kerülése óta mindig. Egyházi szempontból is ez a kemény vonal uralkodott minden vallással és felekezettel szemben. Különösen a római katolikus egyháznak kellett sokat szenvednie, mert a római pápához ragaszkodott. A román kormány szándéka az volt, hogy az Egyházat működésének teljesítésében minden lehetséges eszközzel akadályozza. Ehhez a békepapi mozgalom szolgálatát vette igénybe, de attól sem riadt vissza, hogy különböző kirakatperekkel vagy rajtaütésszerű, váratlan letartóztatásokkal a Rómához hű papságot megfélemlítse és a lelkipásztori szolgálatból kivonja.
Az 1955. január 6-án szabadult Márton Áron gyulafehérvári püspök továbbra is nagy szálka volt az államapparátus szemében, aki ekkor vívta legelkeseredettebb harcát az Egyházat érintő állami túlkapások ellen. Miután hiába tiltakozott a kormánynál a kultuszminiszter egyházi ügyekbe való beavatkozása ellen, a püspök kijelentette, hogy a kormánnyal és a minisztériummal való kapcsolatában ezentúl csak a legszükségesebbre szorítkozik. Erre 1957. június 6-án rendeletet kapott, hogy palotáját nem szabad elhagynia. Szatmáron sem volt jobb a helyzet. Dr. Czumbel Lajos börtönből való szabadulása (1956. február 8.) után a Kultuszügyosztály és az állami hatóságok, ahol csak lehetett, akadályozták az egyházmegye papjait lelkipásztori feladataik elvégzésében.
Ilyen körülmények között született a csomaközi templom mennyezetfreskója 1960-ban. A kép „megrendelője” P. Való (Waldmann) Ferenc nagykárolyi születésű piarista atya volt. Amikor Való atyával 1959-ben először beszéltek a mennyezetfreskóról, Lukácsovits Magda önállóan dolgozta ki a tervet, amelyet aztán 1960 nyarán, a vakáció idején meg is valósított. A freskót valamikor 1960 őszén szentelte meg dr. Czumbel Lajos ordinárius. Érdekes módon egy darabig senki hivatalos személy nem törődött vele. Majd csak egy esztendővel később vették észre a művet, és szóvá tették Való plébánosnak a képen látható „nagy Magyarország” határait. 1968-ban azonban össztűz indult ellene: a Szatmár megyei vallásügyi megbízott, Christian el akarta tüntetni. Felszólította az akkori csomaközi plébánost, Galambos Ferencet, hogy egy éven belül meszeltesse le, mert annak a szereplői – úgymond – mind magyarok, és a freskó nem egyéb, mint a magyar történelem visszasírása és propagálása. A plébános azonban nem hajtotta végre a parancsot. Erre a vallásügyi megbízott személyesen jelent meg a plébánián, és hogy látogatásának, illetve a parancsnak több nyomatékot adjon, a párt és a műemlékbizottság képviselőit is magával hozta. Galambos plébános erre bevezette őket a templomba, megmutatta nekik a képet, és elmagyarázta a freskó szereplőinek történetét. Elmondta, hogy Szent Adalbert cseh származású volt, Szent Asztrik (Radla) szintén vagy talán horvát, Szent Gellért olasz, éppúgy, mint Kapisztrán Szent János, Prohászka Ottokár szlovák, Hunyadi Jánosnak pedig románok is voltak a felmenői között… Végül lefordította nekik román nyelvre a freskót összefogó feliratot: „Krisztus kenyér s bor színében, Úr s király a föld felett: forrassz eggyé békességben minden népet s nemzetet!” A dolog vége az lett, hogy a freskó alkotója és a lelkész a műemlék-, illetve pártbizottság részéről dicséretet kapott, sőt ez utóbbinak lelkére kötötték, hogy nagyon vigyázzon a képre, hisz’ az egy egész történelem, nem is beszélve arról, hogy a katolikus egyház ökumenikus beállítottságát hirdeti. A vallásügyi megbízott leforrázva távozott.
Dr. Tempfli Imre

Hazánk százhárom évvel ezelőtt szenvedte el a trianoni döntés következményeit. Több szervezet összefogásával az év folyamán létrejön egy a magyarság elmúlt 103 évének politikatörténeti, egyháztörténeti, kultúrtörténeti, irodalomtörténeti, művészettörténeti, helytörténeti, családtörténeti fejezeteiből merítő és a szélesebb közönség előtt kevésbé ismert részletekre rámutató, 103 írásból álló gyűjtemény. Ebből ötvenet az Új Misszió ad közre nyomtatott és online felületein, a teljes gyűjtemény pedig az Életünk újság, az európai magyar katolikusok lapja internetes kiadásában lesz elérhető. A projekt vezetője és a cikksorozat szerkesztője: Varga Gabriella.

Az előző rész – Legyőzhetetlen lelkierő ITT

Ha tetszett, megköszönjük, ha használja a MEGOSZTÁS-gombot ? Ha teheti, kérjük, támogassa lelki elmélyülését és sajtóapostolkodó igyekezetünket a lap megrendelésével, megvásárlásával. Köszönettel fogadunk adományokat az Új Misszió Alapítvány számlájára: OTP Bank, 11734004–20394981