FEJEZETEK A MAGYARSÁG TÖRTÉNETÉNEK
ELMÚLT 103 ÉVÉBŐL

Visszatekintés elmúlt évszázadokra és évtizedekre
a 2009. évi, 27. Bécsi Csíksomlyói Búcsún

P. András Imre SJ (1928–2011) atya életútjának és munkásságának minapi bemutatásakor szóltunk arról, hogy bécsi tartózkodásának több mint fél évszázada alatt mindig szívügyének tekintette földijei sorsát, támogatta kezdeményezéseiket s nemritkán azok élére állt. Az Ausztriában élő magyarok számára a jóságos, bölcs, jó tanácsaival minden helyzetben eligazítani képes, igazi atya volt. Elmondtuk, hogy a nehéz időkben, amikor az Ausztriába menekült erdélyi és a Kárpát-medence más vidékeiről érkezett magyarok számára – menekültstátusuk miatt – szülőföldjük s benne Csíksomlyó megközelíthetetlen volt, életre hívta a „Bécsi Csíksomlyói búcsút”. 1983-tól kezdődően 2011-ig huszonkilenc alkalommal szervezte meg Szentháromság vasárnapján a magyarok találkozását, hogy azok erőt merítsenek az együttlétből, az Istenhez való közelkerülésből, a Csíksomlyói Szűzanya segítő erejéből. (Az eseményt az Erdélyi Magyarok Ausztriai Egyesülete az András Imre atya halála utáni években is megszervezte.) 

A „Bécsi Csíksomlyói Búcsú” létrejöttére András Imre atya egy interjúban (Vasárnap, 2002) így emlékezett vissza: „A nyolcvanas évek elején hatalmas magyar menekültáradat jött Erdélyből Ausztriába, két és félezer körül lehetett a számuk. A legtöbben Ausztriában szerettek volna maradni. Több mint a fele ott is maradt. A menekültek első ausztriai »szálláshelye« a traiskircheni menekülttábor volt. Ott tűnt fel Stipsich Kati néninek, aki maga is erdélyi volt, nemesi családból származott, hogy az erdélyi menekültek félrehúzódnak, elszigetelten maguk között vannak, nehezen találnak kapcsolatot a maguk körén túl. »Atya, segítsen ezeken az embereken, hiszen maga is arról a vidékről származik« – mondta nekem. Hogyan segítsek? – töprengtem magamban. A legjobb az lesz, ha megszervezünk egy az otthoniról mintázott »csíksomlyói búcsút«. Kati néni elkérte erre a célra fiától a nemrég megvásárolt falusi házat a szlovák határ mentén. Ennek a háznak az udvara fogadta be először azt a 65 személyt, akik eljöttek erre az addig előzmény nélküli »búcsúra«. A gyóntatás, mert ez akkor még hozzátartozott a búcsú megtartásához, a szomszéd búzatáblájában volt. Mondhatnám: tábori misét kaptak a búcsúsok. Elhangzott egy jogi előadás is, amely kiokította a menekülteket a kínálkozó munkahelyszerzési és egyéb lehetőségekről. Szalonnát pirítottunk, énekeltünk, s este boldogan zarándokoltunk vissza távoli szálláshelyeinkre. Az egyszerire tervezett találkozást a következő évben a jezsuiták kollégiumának hatalmas parkjában ismételtük meg a Bécs melletti Karlsburgban, utána két alkalommal az egyik menekülttársunk vidéki házában talált otthonra a »Bécsi Csíksomlyói Búcsú«, majd néhányszor a hinterbrühli trinitáriusok fogadtak be vendégszeretően. 1991 óta Bécs XI. kerületében a Fájdalmas Anya Szolgálói Szerzetesrend óvodájának kertjében és udvarán jövünk össze közel százan.”
A búcsú lezajlásának – éppúgy, mint Csíksomlyón – Bécsben is megvoltak a hagyományos elemei: többen népviseletben jelentek meg, zászlós körmenet előzte meg az ünnepi szentmisét, amelynek bemutatására és igehirdetésére minden évben más-más, Erdélyben élő vagy a világ más táján szolgáló, de Erdélyből elszármazott vendégpapot hívtak. A szentmise után következnek a közös falatozással kísért, hosszú baráti beszélgetések.
Amióta a határok megnyíltak, az Ausztriában élő magyar hívek közül többen ott vannak Pünkösd szombatján Csíksomlyón, mégis sokuk számára fontos volt, hogy egy héttel később Bécsben is kérjék családjukra és nemzetünkre a Szűzanya közbenjárását.

Ezer évben száz év

A 27. „Bécsi Csíksomlyói Búcsút” 2009. június 7-én tartották. Az ünnepi alkalom a hagyományoknak megfelelően ezúttal is a jelenlévők énekkel kísért, zászlós körmenetével indult, majd szentmisével folytatódott, amelynek bemutatására hosszú évek után ismét az ausztriai magyarok előtt jól ismert, ditrói születésű, Ausztriában élő dr. Vencser Lászlót kérték fel. Szentbeszédében mindenekelőtt a gyulafehérvári egyházmegye fennállásának ezer éve előtt tisztelgett, kiemelve a mögöttünk álló évszázad három nagy főpásztorát – Gróf Majláth Gusztáv Károlyt, Márton Áront és Jakab Antalt –, majd dr. Jakab Antal születésének századik évfordulójára is ráirányította a figyelmet.

Dr. Vencser László szentbeszéde

Kedves Imre Atya! Krisztusban Szeretett Testvérek! Köszönöm a meghívást! Örvendek, hogy itt lehetek. Örvendek, hogy nemcsak erdélyieket látok itt, hanem olyanokat is, akik a Kárpát-medence valamely más területén születtek és ma velünk együtt ünnepelnek. A 27. „Bécsi Csíksomlyói Búcsúra” gyűltünk össze Szentháromság vasárnapján, 2009-ben, abban az évben, amikor az erdélyi, mai nevén a gyulafehérvári egyházmegye – a kilencvenes évek óta főegyházmegye – ezeréves történelmére emlékezik, millenniumi jubileumot ünnepel. Ennek a millenniumnak a keretében emlékezünk ebben az évben arra is, hogy hetven éve szentelték püspökké Márton Áront, Erdély nagy főpapját, és arra is emlékezünk, hogy száz éve született Márton Áron méltó utóda, dr. Jakab Antal püspök, aki a kommunista diktatúra utolsó, nagyon nehéz évtizedében kormányozta az erdélyi egyházmegyét és vezette át azt a diktatúrából a szabadságba.
Emlékezni akarunk ezer évre, különösen az elmúlt száz évre, amely közelebb áll hozzánk, ma élő emberekhez. Erre a kötelességünkre figyelmeztetnek a mai olvasmány sorai, amelyeket Mózes 5. könyvéből olvastunk: „Kutasd a régi időket, amelyek előtted voltak, attól a naptól kezdve, hogy Isten embert teremtett a földre” (Törv 4,32). Emlékezünk Pünkösd tájékán, a Léleknek, egészen pontosan Isten Lelkének, a Szentléleknek a segítségével. A már nyugalomba vonult, száz éve született Jakab Antal püspök a kilencvenes évek elején a Lélekkel kapcsolatos gondolatait így fogalmazta meg: „Hallgassunk a Jótanács Lelkére! Jól tudta az Atya és Fiú Isten, hogy még ő se adhat többet, kedvesebbet a világnak megújulására, mint szeretetében a saját Lelkét.” Ez a Lélek segítsen minket emlékezni és az ünnep üzenetét meghallani.
Az Apostolok Cselekedetei (2,1–8) írja, hogy amikor eljött Pünkösd napja, ötven napra a zsidó húsvét után, mindnyájan együtt voltak, együtt ünnepeltek, együtt emlékeztek. Mi is együtt vagyunk, közösen ünnepelünk. A Szentlélek az első keresztény Pünkösdkor eljött, betöltötte az egybegyűlt apostolokat. Miért ne tenné most itt velünk is az Isten? Tüzes nyelvek nélkül, külső jelek nélkül, de átitathatja lelkünket, átalakíthat minket is, mint tette azt az apostolokkal, tette az őket hallgató emberekkel, akik nem értették egymást, mert különböző nyelveken beszéltek, de együtt mégis értették Isten üzenetét, hallották a feltámadt Krisztusról szóló örömhírt.
Az erdélyi/gyulafehérvári főegyházmegye millenniumi mottójának üzenetét így fogalmazta meg: „Krisztussal ezer esztendeig!” Mi is együtt a Szentlélek segítségével hallhatjuk és szívünkbe véshetjük ennek az üzenetnek a tanítását. Az ezer évet ugyanis Krisztussal, Istennel sikerült átélni, Vele tudtunk megmaradni és tudunk ma is létezni. Amikor Szent István királyunk ezer évvel ezelőtt a tíz egyházmegye egyikeként megalapította az erdélyi egyházmegyét – az egyetlent, amely nevét nem a püspöki székhelyről, hanem egy vidékről, Erdélyről kapta –, akkor tudta, hogy ezt Isten Lelkének irányításával teheti. Feltételezhetően ott volt döntésében a „Jótanács Lelke”. Majd amikor halála előtt országát felajánlotta a Szűzanyának, ebben a felajánlásban ott volt az erdélyi egyházmegye is.
Krisztussal ezer éven át, a Szűzanya állandó közbenjárása által képes volt az egyházmegye átélni a nehéz megpróbáltatásokat, a viharos korszakokat. Így élte át a reformációt követő százhatvan évet, amikor az egyházmegyének nem volt püspöke, amikor annak irányítását világiak vették kezükbe. Isten segítségével élte át az egyházmegye a Trianon utáni kisebbségi sorsot, a névváltoztatást, amikor a román állam átvitte a Szentszéknél követelését, és az eredeti „Erdélyi” nevet „Gyulafehérvárira” változtatták. Így, Isten segítségével élte át a második világháború idején a kettészakítottságot, amikor a déli rész Gyulafehérvár központtal Romániához, az északi rész pedig Kolozsvár központtal Magyarországhoz tartozott. De átélte a kommunista diktatúra embert megalázó évtizedeit, és hisszük, hogy Isten segítségével, a Szentlélek irányításával, a Szűzanya közbenjárásával átéli a jelen megpróbáltatásait és így lesz jövője is.
„Krisztussal ezer esztendeig!” Nemcsak múltat, hanem jelent és jövőt is biztosít, mert a pünkösdi Lélek eljövetele óta, Isten és ember között kötött régi szövetség alapján felépült az új szövetség. Ezért hívő keresztény módra ünnepelni nemcsak a múlt felidézését jelenti, hanem, vállalva ezzel a múlttal a közösséget, jelenti a folytonosságot, és jelenti megérteni Istennek a jelenben felkínált, jövőt ígérő kegyelmét, jövőt ígérő tervét.
A mai Evangéliumban hallott jézusi ígéret – „Én veletek vagyok mindennap, a világ végéig” (Mt 28,20) – a gyulafehérvári főegyházmegye millenniumi mottójának az alapja. Az ezer év ennek a jézusi ígéretnek a beteljesülése, ennek a jézusi ígéretnek napról napra való megtapasztalása.
Ebben az ezeréves történelemben, a megpróbáltatások idejében, a nehéz korszakokban mindig voltak nagy személyiségek, nagy püspökök, akik a népnek megmutatták a járható utat, akik tudták, hogy az adott korban, az adott helyzetben mit kell tenni. A XX. század közel áll hozzánk, ezért ennek a századnak három nagy egyéniségét, három kiváló személyiségét, három, a hétköznapiságból kiemelkedő püspökét, Gróf Majláth Gusztáv Károlyt, Márton Áront és Jakab Antalt szeretném felidézni és üzenetüket közvetíteni.
Gróf Majláth Gusztáv Károly püspök 1897 és 1938 között vezette az egyházmegyét. Neki jutott az a feladat, hogy az első világháború borzalmai közepette, majd Trianon után az új helyzetben kisebbségbe jutott híveinek utat mutasson. Ebben az új helyzetben felismerte a felekezeti iskolák létének fontosságát, mert ebben látta biztosítva az anyanyelvi oktatást. Olyan korban, amikor a román politika az állami iskolákban az anyanyelvi oktatást megfojtotta, a püspök részéről ez nemzetmentő cselekedet volt. Egyes egyházközségek anyagi gondjaival kapcsolatos aggályainak sem adott helyet, hanem hivatkozva a múltban hozott áldozatokra, most is erre kérte őket. Ez történt szülőfalum, Ditró esetében is.
Napjainkban az állami gimnáziumok igazgatóinak félelme, hogy adminisztratív úton csökkentik az osztályok számát, és így magyar diákok kényszerítve érzik magukat, hogy román gimnáziumokba felvételizzenek. Ezért fontos ma is az otthoniak számára, hogy meghallják Majláth püspök üzenetét és az egyházi, így a katolikus oktatást bővítsék, felfejlesszék, és esetleg ne megszüntessék, amire a közelmúltban szintén van példa.
Márton Áron püspök 1938 és 1980, majd Jakab Antal püspök 1980 és 1990 között vezette az egyházmegyét, jóllehet Jakab püspök már a hetvenes évek közepétől Márton püspök betegsége miatt a feladatokból nagyon sokat átvállalt. E két püspök kora nagyon közel áll hozzánk. Többen személyesen ismertük őket. A fiatalabb nemzedék talán már nem látta Márton Áron püspököt, de hallott róla, különösen Jakab Antal püspök bérmaútjai alkalmával. Róluk olvasható a Varga Gabriellával közösen írt, Megalkuvás nélkül – Száz éve született Jakab Antal című könyvünkben dr. Czirják Árpád, pápai prelátus, volt kolozsvári főesperes-plébános, érseki helynök – aki ma nyugdíjasként él Kolozsváron – tollából a következő csodálatos megállapítás: „Márton Áron Csíkszentdomokos, Jakab Antal Kilyénfalva szülötte. A két helység szomszédos, csak a hegy választja el őket. Ha a hegytetőről délre nézünk, Márton Áront, ha északra, Jakab Antalt látjuk. Kell-e ennél nagyszerűbb látvány?”
Dr. Bábel Balázs kalocsai érsek ez év Pünkösd szombatján, 2009. május 30-án, Csíksomlyón elhangzott, nagy visszhangot kiváltó beszédében, amikor arról szólt, hogy a Szűz Mária által „elénekelt” Magnificat, amelyet Lukács evangéliumában találunk, rejtett történelmi visszatekintés, és hogy Szűz Mária korában a választott nép majdnem kétezer éves történelmet tudott maga mögött, és látta, hogyan szórta szét Isten a gőgösöket, hogyan taszította le trónjáról a hatalmasokat, és hogy Szűz Mária előtt ott volt saját nemzetének sok-sok megpróbált időszaka, a szónok utalt e két nagy erdélyi püspökre, így fogalmazva: „Valami hasonlatosságot érezhetünk, ha a magunk sorsára és arra az ezeréves történelemre is gondolunk, ami ezen a tájon Szent István király korától az első föltételezett Buldus püspöktől egészen a legutóbbi idők »emberkatedrálisaink«, hogy Ilyés Gyula szavát használjam, Márton Áronig és az ugyancsak hozzá mérhető, vértanú lelkületű Jakab Antalig ezen a tájon ennek a népnek, ennek a nemzetnek jutott.”
Márton Áron püspök, akit hetven éve szenteltek püspökké, a millennium évében üzen nekünk az 1980. május 15-én keltezett, utolsó búcsúzó levelének soraival: „A hitet akartam megerősíteni lelketekben, és a hithez való ragaszkodást hagyom rátok örökségül!” Ragaszkodjunk hitünkhöz mai világunkban, itt ahol élünk, mert nem könnyű azt megőrizni.
Jakab Antal püspök, akinek centenáriumát ünnepeljük, a millennium évében szintén üzen nekünk, amikor így szól hozzánk: „Minden kopottságunkban is szeretetével dédelget minket az Isten!” Mintha a mai evangéliumban elhangzott jézusi ígéretet hallanánk visszhangozni ezekben a szavakban. Majd korunk számára is érvényes, magyarságunk életében fontos üzenetet fogalmaz meg: „A kereszténység és a magyarság egy és szétválaszthatatlan. Ha szétválasztjuk, az olyan, mint amikor a test a lélektől válik el: az a halál.”
Ne feledjük ezeket a nagy személyiségeket, ezeket a nagy püspököket, főpásztorokat, és véssük szívünkbe üzeneteiket. Őrizzük őket emlékezetünkben, őrizzük az ezeréves erdélyi egyházmegyét lelkünkben. És mivel mi is ennek az ezer évnek részesei, részei, aktív vagy passzív szereplői voltunk, illetve vagyunk, adjunk ezért is hálát Istennek. De azok is adjanak hálát, akik nem ennek az egyházmegyének a területén születtek, de a magyar nemzetnek részei, annak tagjai. Kérjük életünkre Isten áldását, kérjük számunkra a Szentlélek segítségét, a Jótanács Lelkét, hogy irányítson minket és szóljon, amikor szavunkat a jó ügy érdekében – otthon is – fel kell emelnünk. Adjon nekünk bölcsességet és bátorságot, hogy amikor beszélnünk kell, ne hallgassunk, még akkor sem, ha ez egyeseknek nem tetszik és esetleg azt a „belügyekbe való beavatkozás” jelzőjével illetik.
Kérjük a Csíksomlyói Szűzanyát, járjon közbe Szent Fiánál az erdélyi/gyulafehérvári főegyházmegyéért, járjon közben egyházmegyéinkért, és palástját sose vegye le rólunk. Ámen.
***
A szentmise után a résztvevők megismerkedtek a Megalkuvás nélkül – Száz éve született Jakab Antal című könyvvel, a batyus szeretetlakomával egybekötött együttlét pedig a szerzőkkel való beszélgetésre, eszmecserére is kiváló alkalmat adott.
Varga Gabriella

Az előző rész: ,,Hűséges az Isten” ITT

Magyarország százhárom évvel ezelőtt szenvedte el a trianoni döntés következményeit. Több szervezet összefogásával az év folyamán létrejön egy a magyarság elmúlt 103 évének politikatörténeti, egyháztörténeti, kultúrtörténeti, irodalomtörténeti, művészettörténeti, helytörténeti, családtörténeti fejezeteiből merítő és a szélesebb közönség előtt kevésbé ismert részletekre rámutató, 103 írásból álló gyűjtemény. Ebből ötvenet az Új Misszió ad közre nyomtatott és online felületein, a teljes gyűjtemény pedig az Életünk újság, az európai magyar katolikusok lapja internetes kiadásában, a www.eletunk.net oldalon lesz elérhető. A projekt vezetője és a cikksorozat szerkesztője: Varga Gabriella.

Ha tetszett, megköszönjük, ha használja a MEGOSZTÁS-gombot  Ha teheti, kérjük, támogassa lelki elmélyülését és sajtóapostolkodó igyekezetünket a lap megrendelésével, megvásárlásával. Köszönettel fogadunk adományokat az Új Misszió Alapítvány számlájára: OTP Bank, 11734004–20394981