,,Hogy lőttem volna én egy másik emberre?!”

,,Hogy lőttem volna én egy másik emberre?!” A 16 éves fiú kérdése a képtelenség bizonyosságával felháborodottnak és riadtnak hangzik egyszerre… Az orosz-ukrán háború elől a kárpátaljai Beregújfaluból is sokan elmenekültek. Egy családot – a nagyszülőktől a legkisebb unokákig (22 ember) – Tarcalon fogadtak be, a katolikus közösség Mária Házába. (Riportunk a család odaköltözésének első napjaiban történt látogatásunk alapján készült – 2022. március 9.)

Nagyon nehezen indultak el, de végül a józan ész nem dönthetett másképp. – Megjött a behívó a férjemnek meg a 16 és 18 éves fiaimnak – meséli az egyik asszony. – A férjemnek is borzasztó lenne, de ez a két gyerek mit csinált volna a háborúban?! Még puskát sem láttak… Aztán meg itt vannak a kisebbek is. Hogyan maradhatnánk ott ebben a helyzetben?! Nálunk pince soknál nincs, akkor hova megyen az ember. Az erdőbe? A kicsivel?! Hideg is van…
Úgyhogy mikor egy február végi pénteken megérkezett a behívó, másnap összeszedték magukat, és elindultak Magyarország felé, lesz ami lesz…

Az autót az ukrán határőrök nem engedték át. Az asszonyok, gyerekek rendben továbbjöhettek, a férfiaknak ez úgy sikerült, hogy pénzt raktak az útlevélbe…
***
Mindannyian mosolyogva, kedvesen mesélnek, ám ez nem tudja elfedni a belülről áradó végtelen szomorúságot. A gyerekeken is érződik a megtöretés.
– Jók itt az emberek! – mondja Emma nagymama, a család ,,középpontja”. – Sokan benéznek hozzánk, van, aki csak bead valamit és szalad is, és van, aki leül teázni, beszélgetni. Nem győzünk hálát adni a Jóistennek, hogy ide vezetett Zoli atyához, aki befogadott. Féltünk attól, hogy innen is tovább kell majd menni, pedig már érkezéskor éreztük, milyen jó helyre kerültünk: szemben a templom, itt bent a falon kereszt, Szűzanya-kép, ha kinézünk, fent a dombon az áldó Krisztus-szobor… Mindez megnyugvást ad, ahogy az is, hogy a Jóisten velünk van. A hitünk erőt ad.
***
– Egy Ukrajnából származó, most Vác környékén élő fiatal hölgy hívott fel, hogy ismerősei átjöttek a határon, egy-egy éjszakát már eltöltöttek valahol, de nem maradhattak, nem tudnék-e a Mária Házban helyet adni nekik? A hölgy ugyanis már szállt meg itt, tudta, hogy jók a körülmények. Persze, hogy igent mondtam… – idézi fel Szűcs Zoltán tarcali plébános, majd mintegy anekdotázva, mesélni kezdi tapasztalatait: – Mentem meglátogatni őket, s azt látom, hogy mindenki, felnőttek, gyerekek mezítláb mászkálnak a házban. Kérdem, miért? Hát, mert a házba nem jövünk be cipővel, papucsunk meg nincs… Szereztünk nekik papucsokat… Meg gyógyszert is, mert nagyon átfagytak a határon, volt, aki megfázott, volt, aki a veséjét fájlalta… A templom mellett beszélgetve kérdezték, mikor kezdődik itt vasárnap a szentmise? Mert hogy ,,mi is katolikusok vagyunk ám, bemehetünk a misére?…” Persze, hogy be!… S jöttek is először hamvazószerdán – olyan kis árva madarakként, egy kupacban ültek a padban. Többször bejöttek a nagyböjti keresztutakra is… Örömmel mutatták az otthoni eseményekről, pl. a gyerekek elsőáldozásáról készült videókat… Az egyik este pedig, mikor megérkeztem, éppen együtt imádkoztak. Mint kiderült, majd minden este összegyűlnek, elmondanak egy ,,Miatyánkot” és egy ,,Üdvözlégyet” a békéért, a menekültek mihamarabbi békés hazatéréséért. Jó látni, hogy az egészen pici gyerek is hogy veti a keresztet, s hogy fújja szép magyar nyelven az imádságot.
***
Tulajdonképpen egy családról van szó: nagymama, nagypapa, két fiuk és a lányuk házastársaikkal, gyermekeikkel… Viszonylag kényelmesen elférnek a négy szobában, és a hatalmas ebédlőben.
Ahogy Zoli atya meséli, szép összefogás tapasztalható Tarcalon és a plébániához tartozó településeken: – A tarcali önkormányzat biztosít nekik hétköznapokon reggelit, ebédet, vacsorát, és rengetegen ajánlottak föl mindenféle adományt. A karitászon keresztül az aszalói önkormányzat is hozott ide az ottani gyűjtésből, hét végén abból főz- nek maguknak. Jelen pillanatban hetekre elegendő élelem van, és bízom benne, hogy amíg ez a készlet kitart, addigra esetleg vége is lesz a háborúnak, de legalábbis sikerül minden olyan papírt beszerezni, ami az itteni munkavállaláshoz szükséges. Vannak, akiknek már van Taj kártyája, mert dolgoztak Magyarországon, ők itt a szőlőben kaptak is munkát. Ez nagy öröm számukra, mert – ahogy kijelentették –, nem akarnak itt élősködni. Mondja az egyik férfi: én négy lovat hagytam otthon. Mire a másik: én kettőt. Abból volt kenyerük, hogy ahová a teherautó az erdőre nem tudott fölmenni, ők lovaskocsival feljutottak, kifűrészelték a fát, megpakolták a kocsit, és úgy hordták le a rakományt oda, ahová már a teherautó be tudott állni… Mutattak is egy döbbenetes videót, ahogy két ló tengelyig érő sárban húz egy teljesen megrakott kocsit. Nem értettem, hogy voltak képesek vontatni a lovak ilyen sárban a nehéz rakományt. ,,Ó, erős lovak, megpihentek egy kicsit, aztán kihúzták a sárból, és lehúzták a kocsit…” Kérdem, most ki gondozza a lovakat. ,,Hát az én anyám, apám otthon maradt, merthogy öregek, nem akarnak menni sehová… Amíg otthon voltak, mindig az volt a baj, hogy a pulyáktól nem tudtak nyugton lenni, hangoskodtak az unokák, most meg csöndes a ház, és ott sirdogálnak magukban.”
***
A helyiek igyekeznek segíteni abban is, hogy a gyerekek iskolába járhassanak.
De hogy mindezt meddig? Rettenetes lehet ez a végtelen bizonytalanság. Hogy tervezzenek? Visszamenni? Maradni?… Ők maguk sem tudják, mit szeretnének. Egyrészt a férfiak nagyon mennének, hisz otthagyták a lovakat, a megélhetésüket. Másrészt viszont az asszonyok kétségbeesve kérdik: hova menjünk vissza? Ki tudja, az ukránok hogy fogadnának… A faluból az összes fiatal eljött, munkalehetőség nincs, óriási a drágaság, és sokmindent kapni sem lehet –, hát mire menjünk vissza?!…
És a szőlődombon az áldó Krisztus hatalmas szobra az esős távolban megkönnyezi a tőle eltávolodott háborúzó embert, az értelmetlen szenvedést… – s irgalmasságából von ernyőt a benne bízók fölé…
Dobos Klára

A videóban Vihula Mihajlo saját szerzeményét, a 2. Preludiumot játssza

– A helyszínen felvett imádság ITT

Szeretettel ajánljuk: – Harc az életért – Vihula Mihajlo ukrán származású miskolci gitárművész Harc az életért c. művének ősbemutatója

(Ha tetszett, kérjük, használja a MEGOSZTÁS-gombot 🙂 –, s öröm, ha feliratkozik hírlevelünkre.)