,,Hogy lőttem volna én egy másik emberre?!”

,,Hogy lőttem volna én egy másik emberre?!” A 16 éves fiú kérdése a képtelenség bizonyosságával felháborodottnak és riadtnak hangzik egyszerre… Az orosz-ukrán háború elől a kárpátaljai Beregújfaluból is sokan elmenekültek. Egy családot – a nagyszülőktől a legkisebb unokákig (22 ember) – Tarcalon fogadtak be, a katolikus közösség Mária Házába. (Riportunk a család odaköltözésének első napjaiban történt látogatásunk alapján készült – 2022. március 9.)

Nagyon nehezen indultak el, de végül a józan ész nem dönthetett másképp. – Megjött a behívó a férjemnek meg a 16 és 18 éves fiaimnak – meséli az egyik asszony. – A férjemnek is borzasztó lenne, de ez a két gyerek mit csinált volna a háborúban?! Még puskát sem láttak… Aztán meg itt vannak a kisebbek is. Hogyan maradhatnánk ott ebben a helyzetben?! Nálunk pince soknál nincs, akkor hova megyen az ember. Az erdőbe? A kicsivel?! Hideg is van…
Úgyhogy mikor egy február végi pénteken megérkezett a behívó, másnap összeszedték magukat, és elindultak Magyarország felé, lesz ami lesz…

Olvassa tovább!

Beregújfaluiak a békéért – ima Tarcalon

Az orosz-ukrán háború elől a kárpátaljai Beregújfaluból is sokan elmenekültek. Egy családot a nagyszülőktől a legkisebb unokákig (22 ember) Tarcalon fogadtak be, a katolikus közösség Mária Házába. Majd minden nap összegyűlnek esténként, s elmondanak egy ,,Miatyánkot” és egy ,,Üdvözlégyet” a békéért, a menekültek mihamarabbi békés hazatéréséért. Imádkozzunk velük!

Kérjük, használja a MEGOSZTÁS-gombot –, s öröm, ha feliratkozik hírlevelünkre.

REPRÓ-rovat: Tarcalról – a gulágba

Csille zuhant az elhurcolást önként vállaló Szerednyei János atyára
            ,,…Csak nem tudom biztosan, / Melyik hazába tér vissza a vonat, 
                                    / De ne féljetek: / Hazamegyünk! “
– Elvinni 17 éves kölyköket?! Nem lehet ezt megbocsájtani! Csak azt mondom, a Jóisten fizessen meg nekik!… – mondja kicsit indulatosabban Margitka, míg „Nénje” csendesebben mesél, szemét törölgetve:
– Nem lehet azt kibeszélni… Januárban vittek el, s úgy kísért a police minket, mint a bűnösöket. Itt sírtunk a Királyudvarban. Hogyne sírtunk volna, mikor nem tudtuk, mi lesz! Én meg is akartam szökni, a nővérem mondta, ő kimászik a WC-ablakon, menjek én is. Ki is szöktek sokan, míg az oroszok észre nem vették, hogy fogy a nép, aztán már odaálltak fegyverrel az ablak alá…
A tarcali Nyakó Imréné és Kovács Józsefné két és fél évig robotolt a donyeci szénbányák egyikében. Az ő táborukban volt Szerednyei János káplán is, aki önként csatlakozott 1945. január 24-én a „malenkij robot”-ra elhurcolt híveihez, hogy részesedjék embertelen sorsukban.
***
– Milyen volt az élet a lágerben? Hideg deszka. Nem volt tüzelő, semmi nem volt. Dolgozni kellett. Bányában. Lapátolni!

Olvassa tovább!