Barokk zene barokk templomban – Greensleeves

A barokk korszakban sok egyházi zene született, többek között ezekből hallhatott néhányat a Miskolc-mindszenti templom kö- zönsége 2018. február 11-én Szurasenkó Dániel, Balázs Adrienne és Kékes Zsuzsa előadásában.

(Köszönettel vesszük a megosztást, s örömmel várjuk feliratkozását hírlevelünkre.)

További művek a koncertről: Bach-Gounod Ave Maria IDE KATTINTVA
Bach: Badinerie IDE KATTINTVA

Örökfogadalom Szent Ferenc Kisnővéreinél

,,Krisztus magával ragadott engem”

,,Akartok-e magányban és csendben, folytonosan imádkozva és felszabadító bűnbánatot tartva alázatos munka és szent cselekedetek közepette egyedül Istennek élni?” – szólt az egyik kérdés Mészáros Judit Ráhel és Szász Csilla Rita nővérekhez, akik örökfogadalmat tettek Jézus Krisztus szorosabb követésére Szent Ferenc Kisnővérei közösségében. Akarom – szólt a válaszik a mindszenti templomban tatrtott ünnepi szentmisén, melyet Ternyák Csaba egri érsek vezetett. Homíliájában többek között így fogalmazott: ,,A két nővér annak a csodálatos példája, hogy az Úristen ma is titokzatos módon megszólítja az embereket a szívük mélyén. Megszólítja, hívja… És ők elmondhatják, hogy ,,Krisztus magával ragadott engem” . Ez a Krisztushoz való tartozás a szerzetesi élet lényege… Kisvideónkban a szép eseményről adunk rövid összefoglalást. (Írásos beszámoló a decemberi Új Misszióban olvasható majd.)

(Köszönettel vesszük a megosztást, s örömmel várjuk feliratkozását hírlevelünkre.)

FOTÓALBUMUNK A FACEBOOKON IDE KATTINTVA

Kapcsolódó cikk: Érseket kacagtató ,,gyerekszáj” IDE KATTINTVA

Mászóka az Ég felé

,,Kimagasló” GYEREKSZÁJ

Alapításának 300. évfordulóját ünnepelte 2017-ben a Miskolc-mindszenti plébánia. Nagy ajándékot kaptak a jubileumra az egyházközség hívei: több mint két évnyi munkazaj után végre ,,visszakapta” meghitt csöndjét a templom, s minden betérő ámulattal néz körül a gyönyörően felújított istenházában.

Az újraszentelési ünnepi szentmisén (2017. október 7.) Lipcsák János plébániai kormányzó egy kedves történetet is elmesélt:

Olvassa tovább!

SZENTEK VELÜNK – Kilenc kedd Szent Antallal (6.)

Hatodik  keddre – Kerülve a káromkodást

Szent Antal kilencedet kezdtünk a szent születésnapján, mely nap egyben Nagyboldogasszony ünnepe is. Hívjuk Önöket, tartsanak velünk kilenc kedden át ebben az imádságban, melyhez forrásként P. Özséb: Páduai Szent Antal kis imakönyve szolgál.

(Képünkön: A miskolc-mindszenti templom szépen felújított Szent Antal-szobra – Fotó: Mikita Dorka Júlia)

Elmélkedés: Szent Antal szívtisztaságáról

Isten előtt legkedvesebb erény a szívtisztaság. Ez a szép erény megkülönbözteti az embert és mintegy angyallá teszi emberi testben. Szent Antalt a legnagyobb mértékben ékesítette a szent tisztaság. Az anyaszentegyház ezért liliommal, a tisztaság jelképével tünteti ki Szent Antal képeit, szobrait. Ő mindig igen féltékeny volt ezen legdrágább kincsére. De nem a maga erejében bízott, hanem egyedül csak Isten kegyelmében.

Olvassa tovább!

1Úton – A Jóisten a legjobb szervező

A mindszenti kálváriától a Búza térig

2014-ben a családokért imádkoztak az 1Úton Nemzetközi Zarándoklat résztvevői –, videóriportunk a miskolci szakaszon készült. Az egyik megálló a mindszenti kálvária volt, ahol Lipcsák Jánosmindszenti plébánoshelyettes atya fogadta az érkezőket, s osztotta meg velük gondolatait szóban és énekben (elhangzik pl. egy részlet az Ó Mária, Isten Anyja kezdetű, megható népénekből). Mustos Péter a kálváriáról mesélt, Bárdos István, a szakasz koordinátora pedig elmondta, hogy a Jóisten tud igazán jól szervezni…

Zarándoknapi ima az édesanyákért (2018) IDE KATTINTVA

Kapcsolódó videó: Város felé nyitó kálvária IDE KATTINTVA

Ha tetszett, kérjük, használja a MEGOSZTÁS-gombot ? –, s öröm, ha feliratkozik hírlevelünkre.

Püspöki hétfő: A véletlen a buták istene (7/1.)

Röpke gondolatok egy héten át Palánki Ferenc püspöktől 

A Pásztorok (a magyar katolikus püspököket bemutató) sorozat legújabb kötete Elmer István Palánki Ferenc debrecen-nyíregyházi megyéspüspökkel folytatott beszélgetéseiből állt össze. A püspök atya korábbi szolgálati helyén, Miskolc-Mindszenten tartott könyvbemutatón az író és interjúalanya gyakorlatilag érintették a könyv minden fejezetét, értékes gondolatokat bízva a hallgatóságra. Sok ,,utógondolkodásra” érdemes felvetést vihettünk haza, mintha csak egy lelkigyakorlaton vettünk volna részt. Hét témát honlapunkon röviden videóban is összefoglalunk, cikk az augusztusi Új Misszióban, a ,,maradék” pedig a könyvben olvasásra vár…

Következő rész: http://ujmisszio.hu/puspoki-kedd-europa-elvesztette-lelket-72/
Szeretettel ajánljuk: – ,,Ütős” jelek Szalókról ITT

Lelki központ porban, zajban

Állványerdőben is imádkoztak a miskolc-mindszenti hívek

Sikerült úgy megoldani a miskolc-mindszenti templom másfél éve tartó teljes belső felújítását, hogy közben egyetlen vasárnapi szentmisét sem ,,vittek ki” onnan, a hívek a legsűrűbb állványerdőben is kitartottak. Lipcsák János plébániai kormányzó álmatlan éjszakáinak ,,gyümölcse” ez, több okot is talált, hogy ne költözzenek át a munkálatok idejére az egyházközség közösségi termébe. Kisvideónkban János atya felsorolja ezen okokat,  mesél a felújítási folyamatról, arról, miért is tolódik őszre az eredetileg a búcsúra (Szent Péter és Pál apostol, július 2.) tervezett újraszentelés, vagy hogy hogyan ,,forrt össze” a Pál felirat… Időről időre igyekeztünk megörökíteni a felújítás fázisait, ezek láhatók az illusztrációs képsorokon – nem időrendi sorrendben! (Cikk az Új Misszió 2017. júliusi számában.)

Kapcsolódó GYEREKSZÁJ 🙂  Mászóka az Ég felé IDE KATTINTVA

(Köszönettel vesszük a megosztást, s örömmel várjuk feliratkozását hírlevelünkre.)