Vallásközi párbeszéd a bűnről 2. – Gecse Attila református kórházlelkész

Kórházban a bűn is fájdalmasabb – Gecse Attila református kórházlelkész gondolatai
,,Egyet nagyon megtanultam, s hangsúlyozom is mindig: a bűnök nem akkor fájnak, amikor elkövetjük, hanem amikor az onkológiai osztályon fekszünk, túl vagyunk a sokadik kemón, és nincs eredmény…” 

Történelmi eseménynek mondhatjuk azt a találkozót, ahol nyolc vallás képviselői beszéltek bűn és bűnbocsánat felekezetükre vonatkozó tanításáról.
A legnagyobb ellenségünk a tudatlanság – mondta köszöntőjében a szervező, Szurasenkó Dániel a Miskolci Galériában megtartott rendezvényen. – Ha megismerjük egymás kultúráját, sokkal könnyebb lesz az elfogadás is. Fontos, hogy vallási hovatartozás nélkül, emberként tekintsünk a másikra és működjünk együtt olyan dolgokban, amelyek építeni tudják ezt a világot…

Ha tetszett, kérjük, használja a MEGOSZTÁS-gombot ? –, s öröm, ha feliratkozik hírlevelünkre.