Vallásközi párbeszéd a bűnről 7. – Markovics Zsolt főrabbi

Szembe(n) állni bűneinkkel – Markovics Zsolt főrabbi gondolatai–
 – Az ember álljon tiszta lelkiismerettel az Örökkévaló ítélőszéke elé! Ehhez végig kell gondolja, milyen vétkeket követett el, s el kell határoznia, hogy megpróbálja életéből kivetni a rosszat. Pl. úgy, hogy ha bárkivel szemben rosszat cselekedett, gondolt, érzett, tevőlegesen megpróbálta tönkretenni az életét, ahhoz elmegy, szemtől szemben áll vele, s azt mondja: ne haragudj…

Történelmi eseménynek mondhatjuk azt a találkozót, ahol nyolc vallás képviselői beszéltek bűn és bűnbocsánat felekezetükre vonatkozó tanításáról.
A legnagyobb ellenségünk a tudatlanság – mondta köszöntőjében a szervező, Szurasenkó Dániel a Miskolci Galériában megtartott rendezvényen. – Ha megismerjük egymás kultúráját, sokkal könnyebb lesz az elfogadás is. Fontos, hogy vallási hovatartozás nélkül, emberként tekintsünk a másikra és működjünk együtt olyan dolgokban, amelyek építeni tudják ezt a világot…

Ha tetszett, kérjük, használja a MEGOSZTÁS-gombot ? –, s öröm, ha feliratkozik hírlevelünkre.