Lélekújítás legyőzött szégyennel – Dobos András görögkatolikus pap gondolatai
– Fontos látni, hogy a keresztény egyházban a gyónás nem valami ítélkezés, a gyóntatófülkében nem úgy ül a pap, mint egy bíró, hanem ennek az egésznek terapeutikus, gyógyító célzata, feladata lenne…
Történelmi eseménynek mondhatjuk azt a találkozót, ahol nyolc vallás képviselői beszéltek bűn és bűnbocsánat felekezetükre vonatkozó tanításáról.
A legnagyobb ellenségünk a tudatlanság – mondta köszöntőjében a szervező, Szurasenkó Dániel a Miskolci Galériában megtartott rendezvényen. – Ha megismerjük egymás kultúráját, sokkal könnyebb lesz az elfogadás is. Fontos, hogy vallási hovatartozás nélkül, emberként tekintsünk a másikra és működjünk együtt olyan dolgokban, amelyek építeni tudják ezt a világot…
További részek: – Csókay Károly jezsuita atya gondolatai ITT
– Gecse Attila református kórházlelkész ITT
– Sándor Frigyes evangélikus lelkész gondolatai ITT
– Markovics Zsolt zsidó főrabbi gondolatai ITT
– Sulok Zoltán muszlim tanító gondolatai ITT
– Bodó Ferenc buddhista tanító gondolatai ITT
– Mérő Mátyás krisna-hívő lelkész gondolatai ITT

Ha tetszett, kérjük, használja a MEGOSZTÁS-gombot –, s öröm, ha feliratkozik hírlevelünkre.