Fejezetek a magyarság történetének elmúlt százhárom évéből
Több mint négy évtizedes múltra tekint vissza a Gráci Magyar Katolikus Közösség Mindszenty-Vadon Emlékzarándoklata
Hatvanhat esztendővel ezelőtt, 1957 szeptemberében a stájerországi kegyhely 800 éves évfordulója alkalmából a gráci magyarok nemcsak autóbusszal érkeztek Máriazellbe: két diák kerékpárral, négyen pedig, élükön Vongrey Félix Gusztáv cisztercita szerzetes atyával, gyalog tették meg a háromnapos utat. Máig élő hagyományukat csak később, a hetvenes évek végén elevenítették fel és alapozták meg újra a gráci magyarok, azóta – kisebb megszakításoktól eltekintve – évente rendszeresen megszervezik a kegyhely gyalogos felkeresését. A nagy múltú, időközben Mindszenty-Vadon Emlékzarándoklat névre keresztelt nyár végi búcsújárás történetét néhai Ugri Mihály, a Gráci Magyar Katolikus Közösség Pasztorális Tanácsa volt ügyvezető elnökének elmesélése alapján ismertük meg.
Máriazell, a Celli Mária, „Mária-Czelli Virág, Kegyes Patróna” jelentősége, szerepe a magyar búcsújárásban általánosan ismert. Nincs Máriazellbe zarándoklás Mária tisztelete nélkül – magyarázta Ugri Mihály. S hogy a gráci magyarok egy csoportja évről évre gyalogosan teszi meg ezt a jóval több mint száz kilométernyi zarándokutat, ebben dr. Vadon Pál orvosnak, az 1971-ben alakult 83. sz. Nagy Lajos Király Cserkészcsapat cserkésztisztjének volt döntő szerepe. Történt ugyanis, hogy Grácban az első csuklósvillamos elütött egy kislányt, Vadon doktor pedig orvostársaival együtt megfogadta, hogy ha a lányka életben marad, hálából elgyalogolnak Máriazellbe. A lányka felépült, ám végül Vadon doktor egyedül maradt hű az ígéretéhez, aminek teljesítéséhez társakat keresett. 1979 áprilisában a cserkészcsapat Szarvasbőgés című időszaki kiadványában az alábbi felhívást tette közzé: „Gyalogtúra Mariazellbe. Mindszenty hercegprímás, aki a megtestesült szenvedés volt, példakép marad minden elnyomott istenhivő részére. Az ő emlékezetére találkozik idén is a szabad magyarság, június 17-én. Mi, gráci magyarok, földrajzilag kedvező fekvésben lévén, idén gyalogosan zarándokolunk el nagy elődünk sírjához. […] Kedves olvasó! Ha bíboros urunk szerepét nem is ítélnéd meg olyan alázattal, mint ahogyan azt mi tesszük, akkor is szívesen látunk: egy szép gyalogtúra mindannyiunkra ráfér! Palkó bá.” A felhívásra öten jelentkeztek, egy-két edzőgyaloglás után pedig négyen indultak neki a fárasztó útnak. Kezükben térkép és útleírás, vállukon nehéz hátizsák a szükséges felszereléssel (akkor még hálózsákot is vittek magukkal), így tették meg a kimerítő és kalandos, de testnek és léleknek is felfrissülést jelentő utat. A zarándoklatokba bekapcsolódó cserkészeket az elkövetkező években is gépkocsikkal vitték el Máriazellbe.
Néhány év múlva súlyos veszteség érte a gráci magyarokat: a leobeni kórház nagyra becsült és igen tisztelt gyógyítója néhány héttel szakorvosi rendelőjének megnyitása előtt, 1985. február 8-án éjszakai szolgálat után igyekezett haza a családjához és Übelbach felé akkor még nem volt védőkorlát az út mentén… Vadon Pálra emlékező írásában a cserkészvezetők csapatparancsnoka, Ugri Mihály megígérte, hogy az elhunyt kezéből kiesett vándorbotot felveszi. Attól kezdve a máriazelli gyalogos zarándoklatot Mindszenty hercegprímás mellett Vadon doktor emlékére is szervezték, a búcsújárás pedig felvette a Mindszenty-Vadon Emlékzarándoklat nevet. A szervezés feladatát a cserkészcsapat megszűnése után a Magyar Katolikus Közösség vállalta; ennek utóbb Tricskó Tímea, Tarcsay Csaba, Pusztai Zsolt, dr. Schubert–Vadon Éva és Csicsely Tamás tett és tesz eleget.
A zarándoklat – amelyen átlagosan mintegy húszan-harmincan vesznek részt – minden alkalommal szentmisével (vagy igeliturgiával) kezdődik. Amióta Vadon Pál doktort Mariatrost temetőjében örök nyugalomra helyezték, a zarándokok az ő sírjától indulnak, a mariatrosti Gotscheer-kápolnában ünnepelt szentmise után.
– A Magyarok Nagyasszonyának ősi kegyhelye felé igyekezve, a rómaiak lábnyomait követve emelkedünk fel első nap a kijelölt turistaúton. Erdőkön, erős kapaszkodókon, majd völgyeken, alpesi legelőkön és falvakon vezet át az utunk. Délutáni forróság vagy zuhogó záporeső kísér a tiszta kék, máskor borús ég vagy a gomolygó ködfelhők alatt. A templomokba, amelyek mellett elhaladunk, rövid elmélkedésre, imára és énekre mindig betérünk. Az első pihenőnél jólesik a meleg tea és a madárlátta tízórai. Első napunk fontos állomása a Rába forrása, amelyet nemzeti színű szalaggal díszítünk, s amelynek vizétől felfrissülve imádságos megemlékezésünket küldjük hazánk felé – így mesélte Ugri Mihály.
A rendszerváltozás utáni évek óta csatlakoznak a csoporthoz magyarországi résztvevők is. Azóta kísérőkocsik is a zarándokok rendelkezésére állnak, amelyek nemcsak a hátizsákok súlyától szabadítják meg őket, hanem szükség esetén néhány kilométerrel megrövidítik a napi harminchat kilométeres gyaloglást is. A természet nem mindig kegyes hozzájuk. Egyik alkalommal tizennyolcan indultak el, de a délutáni felhőszakadás, az éjszakai vihar és áramszünet jócskán megtépázta a bőrig ázott és fázott társaságot.
– Megesik, hogy a kísérőkocsival elveszítjük egymást, máskor darázscsípés, kisebb baleset, egyéb felmerülő egészségi probléma zavarja meg a programot, de mindig van velünk orvos – magyarázta Ugri Mihály. – Olyanra is volt példa, hogy a szokásos helyen nem kaptunk szállást, még egy órát kellett gyalogolnunk nagyrészt sötét, ismeretlen erdei úton, hogy elérjünk a következő szálláslehetőséghez, ahol mindössze egyetlen szobát tudtak adni nekünk, a csoportunk nagy része a pajtában kapott helyet. Aludtunk már padlástérben is, ahol a szomszéd horkolása, a fütyülő szél és a becsöpögő esővíz miatt alig tudtunk pihenni. Volt olyan esztendő, amikor a Tonion sziklái között gomolygó köd a wagneri operák kulisszáira emlékeztetett. Máskor kidőlt fák állták utunkat. Egyszer teljesen meg is szűnt az út! Az új patakmeder szikláin, gázlóin át bukdácsolva és a régi út maradványain keresztül érkeztünk meg a következő pihenőhelyünkre. Másutt árvíz vitte el a hidat. Amíg az ifjúság átkelt a hidegvízű folyón, az idősebbek nagy kerülővel értek a találkozóhelyre.
Persze nem hiányoztak egy-egy zarándoklatról a vidám pillanatok sem. „Egyik alkalommal egy vendéglőben találkoztunk gráci politikusokkal. Osztrák népdalokat énekeltek, a házigazda kísérte őket harmonikával. Nagyot néztek, amikor mi, magyarok is bekapcsolódtunk az énekükbe. Hamarosan versengve váltakozott a magyar és a stájer ének” – emlékezett Ugri Mihály. Elmondta azt is: Tollas Tibor halála évében, 1997-ben a velük tartó Beregszászi Olga a költő megzenésített verseiből énekelt, még bent a máriazelli bazilikában is…
Amit hallhattunk még a zarándoklatról, az regénybe illő. Ezt mesélte tovább az elmúlt évekre-évtizedekre visszatekintő Ugri Misi bá: második nap hajnalán jóízű házikenyér, friss vaj, tej, lekvár, kávé, tea áll az asztalon, ezzel várja visszatérő vendégeit, a nehezen ébredő zarándokokat a házigazda, akiket azután harmonikaszóval búcsúztat. Jó tanácsokat is ad nekik, akik – szerinte – a lábukkal imádkoznak. A felkelő nap sugarai még nem érik el az erdei út mélyét, amikor a csoport az első nap fáradalmait kipihenve megkezdi a második napi menetet. Szinte leírhatatlan élményt jelent a homályos erdei út, a hegyek között felszálló köd, a harmatos fű, a hajnali pirkadat. A természet csendjét, ami teljesen átjárja őket, a reggeli ima éneke töri meg. Az időt a nap állása, a haladást az útszéli keresztek és a legelőkapuk nyitása-zárása jelzi. Vadászház, asztalok, padok és a frissítő forrásvíz marasztalja a csoportot, de ők csak rövid pihenőket engednek maguknak. „A gyalogösvény meredek szerpentinútja hosszan kígyózik felfelé. Az emelkedéssel egyre szebb panoráma nyűgözi le a lihegő, pihenésre meg-megálló vándort. Itt nemcsak a naplemente, a zuhogó eső is felejthetetlen élményt nyújt. A menedékházban a legegyszerűbb étel is királyi lakomának, a kényelmetlen és levegőtlen matrac-tömegszállás is elsőrangú hotelnek tűnik. Néha a pirkadó hajnal lenyűgöző fényjátékában gyönyörködhetünk. Rövid pihenő, kéz- és arcmosás és néhány korty forrásvíz elfogyasztása után kellemesebb útszakaszon megyünk tovább. A legelésző állatok tudomást sem vesznek rólunk, amikor elhaladunk mellettük. Majd ismét erdőben, fagyökerek között botladozva megyünk az egyre meredekebb úton lefelé” – hallhattuk Ugri Mihály szavait.
Elmondásában kitért arra is, hogy zarándoklatuk magán hordozza korunk és környezetünk hatásait: a csoport éléről hiányzik a keresztvivő, nincs hagyományos felállási rend, férfiak, nők, fiatalok, öregek kötetlen rendben mennek. Nem járnak népviseletben, annak idején a cserkészek is csak Máriazellben öltöztek át cserkészruhába. A hegyi vándorlásnak megfelelő, sportos öltözetben, vándorbottal a kézben, hátizsákkal a vállon vonulnak be a templomba, ezzel is jelezve, hogy gyalogosan érkeztek. Mindazonáltal, ahogy már utaltunk is rá, a búcsújárás némely alapvető hagyományát hűen őrzik: alkalmas helyeken az elmélkedések, fohászkodó és hálaadó imák, a Hozsannából választott egyházi énekek, a rózsafüzér imádkozása elmaradhatatlan kísérője vándorlásuknak. Alkalomadtán szentgyónásra is lehetőség nyílik. Ezek a napok egyúttal lehetőséget adnak az ismerkedésre, beszélgetésre, miként az egyéni elmélyedésre is. A beszélgetések erősítik a barátságot, a közösségi kapcsolatot, segítenek legyőzni a test fáradságát és felfrissítik a szellemet.
Az élenjáró keresztet kezdetben az őrsi zászló helyettesítette, amit csak Máriazellben bontottak ki. 1996 óta a máriazelli kegyszobor kicsinyített mását viszik magukkal, amelyet még abban az évben P. Karl Schauer máriazelli szuperior megáldott, hozzáérintve a kis szobrot az eredeti kegyszoborhoz. Érdekessége a gráciak zarándoklatának, hogy a faragott Madonna-szobrocskát külön hátizsákban viszik, a szoborvivők pedig váltják egymást. Útközben az imahelyeken és a Rába forrásnál felállítják. Máriazellben kereszt helyett viszik a csoport élén és a szentmise alatt az oltárra helyezik.
A zarándoklat bensőséges befejezésére, a szentmiseáldozatra a bazilika Szent Mihály-kápolnájában, ritkán a főoltárnál kapnak helyet. Az 1998-as zarándoklatukat Csicsely Tamás és Tarcsay Tünde leányának keresztelése tette emlékezetessé. A szentmisét Kühár Ede bencés szerzetes mutatta be és a kis Noémit is ő keresztelte meg.
– Egyházunkat, nemzetünket, közösségünket minden évben érik olyan események, amelyekhez imaszándékainkat igazítjuk; ezeket már az első reggel megfogalmazzuk, ismertetjük. Ehhez hozzájönnek az egyéni, családi szándékok, hiszen mindig van miért imádkozni, Mária segítségét kérni, hálát adni; ezeket a zarándokok a lelkük mélyén viszik el a kegyhelyre. Az egyetemes könyörgéseket már útközben összeállítjuk, ezeknek a többsége hangosan is elhangzik a szentmisén – egészítette ki az eddig elmondottakat Ugri Mihály.
A kegytemplomban ünnepelt szentmise megtisztítja a lelket, közelebb viszi az embert Istenhez és embertársaihoz. Az útközben keletkezett feszültségeket is feloldja, hiszen gondoljuk csak el: a háromnapos gyalogtúra sportteljesítménynek is beillő testi és lelki erőkifejtése, a szokatlan, sziklás meredek hegyi út, a tűző nap vagy szélvihar, zuhogó eső próbára teszi a városi ember teherbírását. A túl lassúnak vagy túl gyorsnak tűnő menettempó, a vélt vagy valós bajtársiatlanság, a csoportvezető szigora, sürgető szavai, egy-egy rosszul elejtett szó belső feszültséget gerjeszthet az egyénben és a csoportban is. A kitörő vita, kisebb-nagyobb összetűzés tisztító vihara nem múlik el nyom nélkül, a lelki fájdalom csak nehezen enyhül, sokszor magukban hordják az egész úton. Ez után leírhatatlan a szívből jövő megbocsátás és az egymással való megbékélés élménye a szentmise alatt, amikor az ember a három nap minden problémáját maga mögött hagyja és a hála érzése uralja a szíveket.
A 40. Mindszenty-Vadon Emlékzarándoklatot 2022-ben tartották
A volksgruppen.orf.at/magyarok leírása szerint a 40. Mindszenty-Vadon Emlékzarándoklatot 2022. augusztus 25. és 28. között rendezték meg. A Gráci Magyar Katolikus Közösség szervezésében mintegy húsz magyar indult el Grácból, hogy négy nap alatt 130 kilométert tegyen meg gyalogosan a Mariazelli bazilikáig. A négynapos zarándoklat augusztus 25-én, csütörtökön hajnali 5:30-kor Grácban a Mariatrost-bazilika Gottscheer-kápolnájában magyar nyelvű szentmisével kezdődött, amelyet Molnár Ottó prelátus, a Gráci Magyar Katolikus Közösség lelkipásztora celebrált. A zarándokok az első éjszakát a Sommeralmon a Weitzerhütte-ben, a másodikat Stanz in Mürztalban a plébánia gyülekezeti termében, a harmadik éjszakát pedig a Veitsch-hegyen a Graf-Meran-Hausban töltötték. Egy kisbusz is a zarándokok rendelkezésére állt a csomagok szállítására, illetve az egy-egy nehezebb szakaszt kihagyni szándékozó zarándokok számára.
Augusztus 28-án, vasárnap 18 órakor a mariazelli bazilika kegyoltáránál Holló István atya, deutschlandsbergi plébános várta az érkezőket. A zárószentmisére rendre olyan gráci magyarok is ellátogatnak, akik nem a gyalogos zarándoklat résztvevői.
„Ez mindenképpen élmény. Lelkileg is, fizikailag is egy nagyon jól kialakult társaság van úton. Nagyon jól érezzük magunkat egymással” – mondta Csicsely Tamás, a jubileumi zarándoklat szervezője, aki tizenöt éve vette át a vándorbotot Ugry Mihálytól és aki azóta a lányával közösen gondoskodik évről évre a nagymúltú program lebonyolításáról.
„Trianon 103” évében, 2023-ban is…
A rolunk.at beszámolója szerint 2023. augusztus 24-én hajnali 5:00-kor immáron 41. alkalommal Mariatroston, a Gottscheer-kápolnában szentmisével vette kezdetét a gráci magyarok hagyományos Mindszenty-Vadon Emlékzarándoklata. A Gráci Magyar Katolikus Közösség szervezésében mintegy tizenöt magyar indult el Grácból gyalog, hogy négy nap alatt 130 kilométert zarándokoljon a mariazelli bazilikáig. Megemlékeztek a 2022. december 10-én elhunyt Ugri Mihályról is, aki 25 éven keresztül főszervezője volt a zarándoklatnak. A zarándoklatok alkalmából a szervezők minden évben emlékfüzetet szerkesztenek, idén ez a füzet Ugri Mihály emlékére készült. A kiadvány emlékírásokat, énekeket, szövegeket és fényképeket tartalmazott az előző közös, Misi bá által szervezett zarándoklatokról.
Az eseményre leginkább Grácból, Ausztria több részéről és Magyarországról is érkeztek résztvevők. A zarándokok Mariatrostról, a Vadon Pál sírjánál tartott megemlékezés után indultak el, az első éjszakát Passailban, a másodikat a wartbergi plébánia gyülekezeti termében, a harmadikat a Veitsch hegyen a Graf-Meran-Hausban töltötték. Az utat most is fiatalok, idősek együtt, egymást segítve járták végig, családok több generációja tette meg egymás mellett a kilométereket a mariazelli bazilikához vezető úton, ahová lélekben azok a korábbi zarándokok is elkísérték őket, akik már nem tudnak velük menni. Ezúttal is rendelkezésükre állt egy kisbusz, amelyik a csomagokat szállította, segítséget jelentett a nehezebb szakaszokkal való megbirkózásban, netán baleseteknél. Az első szentmisét Markus Krill, az első igeliturgiát Molnár Emília, a második igeliturgiát augusztus 26-án Józsa Zsuzsa tartotta. Augusztus 27-én, vasárnap Hegedűs Odó OSB pannonhalmi bencés szerzetes várta a mariazelli bazilika kegyoltáránál szentmisére a zarándokokat.
A zarándoklatok emlékei összekötik a híveket, az út bár mindig nagy megpróbáltatás, de a megérkezés után mindenki jó érzésekkel gondol vissza rá.
Jövő évben, 2024-ben immár 42. alkalommal indulnak majd Mariazellbe a gráci magyar katolikus hívek és a hozzájuk csatlakozók, hogy a bazilikában közösen imádkozzanak. Addig is zeng, szüntelenül zeng a szívekben az ének: „Zengje ég és föld velünk, / Szent vagy, édes Istenünk! / Add, Uram, ezt Máriának / Érzésével zengenünk!” „Hisszük istenségedet, / Álld meg, Uram, népedet, / Hogy Szűzanyánk nagy hitével / Imádhassunk Tégedet…”
Összeállította: Varga Gabriella
Fotók: Gráci Magyar Katolikus Közösség
Az előző rész: – Az Úr az én erősségem
Az Életünk – Az európai magyar katolikusok lapja kiadását gondozó Misszió Média Lap- és Könyvkiadó Kft. szervezésében és koordinálásával az idei év folyamán létrejön egy a magyarság elmúlt 103 évének politikatörténeti, egyháztörténeti, kultúrtörténeti, irodalomtörténeti, művészettörténeti, helytörténeti, családtörténeti… fejezeteiből merítő, 103 írásból álló gyűjtemény. A cikksorozat ötven eleme a miskolci Új Misszió katolikus folyóirat nyomtatott és online kiadásában, más darabjai a torontói Kalejdoszkóp irodalmi-kulturális magazin internetes oldalán és az Életünk újság papíralapú változatában jelennek meg, valamennyi eleme pedig, sorszámmal ellátva, az Életünk újság webes felületén (www.eletunk.net) érhető el. A program együttműködő partnerszervezete a kanadai Kaleidoszkóp Hagyományőrző Klub, az újfehértói székhelyű Debreceni Magvető Alapítvány és a miskolci Új Misszió Alapítvány, támogatója pedig mások mellett a Bethlen Gábor Alap. A projektet vezeti és a cikksorozatot szerkeszti annak kezdeményezője: Varga Gabriella.
Ha teheti, kérjük, támogassa lelki elmélyülését és sajtóapostolkodó igyekezetünket a lap megrendelésével, megvásárlásával. Köszönettel fogadunk adományokat az Új Misszió Alapítvány számlájára: OTP Bank, 11734004–20394981. Ha tetszett, megköszönjük, ha használja a MEGOSZTÁS-gombot 