Pauline Marie Jaricot

ISMERETLEN SZENTJEINK – Pauline Marie Jaricot – Liturgikus emléknapja: január 9.

Hétgyermekes gazdag selyemgyáros családjába született Lyonban, 1799. július 22-én. Nagy hatást gyakorolt rá Phileas testvére, aki 1816-ban szüzességi fogadalmat tett. Ő is látogatni, segíteni kezdte Lyon szegényeit. Meghatározó volt számára Louis Dubourg püspök levelének megismerése, amely az USA-ban a francia emigráció káplánságának anyagi támogatásáról szólt. Elhatározta, és előkészületet is tett egy missziót támogató társaság létrehozására.

Megalapította első csoportjait apja selyemgyárában. Az ötlet hamarosan Lyon-szerte követőkre talált. 1819-ben munkája összeolvadt egy hasonló, Mrs. Petit vezette szervezettel. Így alakult a Lyoni Munka a Hitterjesztésért, más néven Lyoni Unió, melyet Pius pápa jóváhagyott, XVI. Gergely és XIII. Leó pedig megerősítette a kiváltságokat. Tevékenységük a pénz gyűjtésére irányult. 1822-ben Rómába helyezték át az egyesületet, és a Szentszék hivatalos szervévé tették, hogy anyagi erőforrásokat gyűjtsenek a küldetésekhez. Már ebben az évben 22 ezer frankot gyűjtöttek a misszióra. Az összeg évről évre növekedett, és 1846-ban elérte a hárommillió frankot.
Az 1830-as években Lyonban a munkáslázadások időszakában (pl. a takácsfelkelés) Jaricot lelkileg és anyagilag is támogatta a munkásokat (olyan vállalkozást próbált felépíteni, amelynek részvényei a munkások tulajdonába kerültek).
1826-tól a Rózsafüzér imádság népszerűsítéséért kezdett munkálkodni. Tizenöt fős csoportokat hozott létre. A csoporttagokat egymást melegítő széndarabokhoz hasonlította. Élő rózsafüzérnek nevezte. Munkája követőkre talált, és hamarosan széles körben elterjedt Európában sőt azon túl is.
Érdemeit elismerték, de nem találtak számára állást a Hitterjesztésben. A családi vagyon intézője pedig nemcsak tönkretette anyagilag, de még adósságokat is vállalt a nevében. Mindenét elveszítette. 1862. január 9-én egy kölcsön matracon fekve halt meg.
1926-ban XI. Piusz pápa kezdte meg szentté avatásának folyamatát. XXIII. János pápa 1963. február 25-én rendelettel az erények hősi fokban való gyakorlásáért Isten Tiszteletreméltó Szolgájává tette.
2020. május 27-én pedig Ferenc pápa írt alá egy rendeletet: elismerve a közbenjárására történt csodát, megnyílt az út a boldoggá avatásához. Ez a csoda egy 3,5 éves gyermek gyógyulása volt 2012-ben, aki fulladás után agyhalált szenvedett, és a csoda akkor történt, amikor a Pápai Missziós Társaságok és az Élő Rózsafüzér az alapító halálának 150. évfordulóját ünnepelték. 2022. május 22-én a chassieu-i Eurexpón ünnepélyes eucharisztikus ünnepséget rendeztek, amelyen Luis Antonió Tagle bíboros Ferenc pápa nevében boldoggá avatta Paulina Jaricotot.
Dobos Marianne
Szeretettel ajánljuk: – Korszakok kontrasztja – Lyon két katedrálisa ITT
Ismeretlen szentjeink rovatunkból:– Szent Adalbert ITT

Ha tetszett, megköszönjük, ha használja a MEGOSZTÁS-gombot ?
Ha teheti, kérjük, támogassa lelki elmélyülését és sajtóapostolkodó igyekezetünket a lap megrendelésével, megvásárlásával. Köszönettel fogadunk adományokat az Új Misszió Alapítvány számlájára: OTP Bank, 11734004–20394981