Karácsonyi közeledés

…Még van időnk észrevenni, hogy adventi fogadkozásainkból mennyi az ,,adósságunk”…, még van időnk lassítani.., még van esélyünk arra, hogy az ünnep lényegére – a Megváltóra – találva érjünk el Szentestéhez. Makkai László pasztorálpszichológus atya szerint ebben az is segíthet, ha karácsonyi énekeinket tudatosabban énekeljük. Ráadásul ez a magányt is oldja… Adventi gondolatok 3 percben.

(A kísérő képsorok Budapesten, az ország karácsonyfájánál és betleheménél, illetve a bazilikánál készültek.) 
Szeretettel ajánljuk: – ,,Elfogyasztott” lélek ITT
–  A meghallgatás művészete ITT
– Gyógyító érintés ITT

Ha tetszett, megköszönjük, ha használja a MEGOSZTÁS-gombot 🙂
Ha teheti, kérjük, támogassa lelki elmélyülését és sajtóapostolkodó igyekezetünket a lap megrendelésével, megvásárlásával. Köszönettel fogadunk adományokat az Új Misszió Alapítvány számlájára: OTP Bank, 11734004–20394981 

Poirot karácsonya

,,Ez a valódi öröm, a ‘megmentő születés’ öröme…”

Agatha Christie könyvalakja, Poirot is ,,karácsonyozik” az egyik kötetben, de ott nem igazán ünnepi a hangulat, a történet gyilkosságról, bosszúállásról, s a zseniális nyomozó igazságfejtő ,,kis szürke agysejtjeiről” szól. Poirot-ot több színész is alakította hosszú évek alatt, de a legeredetibb, legkedvesebb, ,,legkitaláltabb” figurát David Suchet hozza. Megható meglepetés felfedezni több filmjében keresztény jelképeket a kereszttől a rózsafüzérig, vagy hallani egy-egy hitről szóló gondolatot. Ezek nem az angol krimiíró által kerültek a történetekbe, hanem Suchet ,,becsempészett” hitvallásai…
Egy angol lelkész (J. John) facebook oldalán találtunk a 2021. december 21-én közzétett videóbejegyzést, e bevezetővel: ,,Köszönöm David Suchet barátomnak, hogy megosztotta, mit jelent számára a karácsony.”
A szöveget így fordítottuk:
– Mit is jelent számomra a karácsony? A magyarázatot 8 éves koromnál kezdem, amikor is bentlakásos iskolába kerültem. Lelkileg nagyon megterhelő évek voltak, nem találtam ott sok örömet.

Olvassa tovább!

Verses karácsony

TÓTFALUSY ISTVÁN: KARÁCSONYI LEONINUSOK
,,Anyja ölében a gyermek, tapsol a mennyei herceg:
Kedv, öröm, isteni tett – Krisztus megszületett!…”

Előadja: Hortai Rita, Zenei fuvallat: Mádi Attila

Kapcsolódó versvideók:
– Advent, versjegyzetekkel 1.Wass Albert: Karácsonyi versek II.
– Advent, versjegyzetekkel 2. – Túrmezei Erzsébet: Adventi éjszaka ITT

Ha tetszett, kérjük, használja a MEGOSZTÁS-gombot 🙂 –, s öröm, ha feliratkozik hírlevelünkre.

Maczkó Mária – Nagykarácsony éjszakáján

Maczkó Mária karácsonyt köszöntő blokkja a miskolci II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtárban adott koncertjén, 2018. december 17-én.

Kapcsolódó videók:
Maczkó Mária – Emlékezzél meg… IDE KATTINTVA
Maczkó Mária – Ó jöjj, ó jöjj, Üdvözítő IDE KATTINTVA

(Köszönettel vesszük a megosztást, s örömmel várjuk feliratkozását hírlevelünkre.)

Kisdedvárás Pintér Bélával

Ez az a nap – karácsony. Karácsonyi hálaadó estet tartottak Budapesten, az A38 hajón az „Ez az a nap!” programsorozat keretében. Kisvideónkat Pintér Béla és együttese karácsonyi dalaiból állítottuk össze. (2014. dec. 19.)
Gyönyörű karácsony…; Gyere el a jászolhoz…; Hófehér karácsonyéj…

Tegyél engem pecsétnek – karizmatikus dicsőítés ITT

(Köszönettel vesszük a megosztást, s örömmel várjuk feliratkozását hírlevelünkre.)

A Kisjézus aranyalma

A Kisjézus aranyalma… Fráter kórus. Karnagy: Regős Zsolt (2015 dec. 23., Miskolc, Megyeháza)
…és ugyanerről a koncertről: Ím az angyal…

(Köszönettel vesszük a megosztást, s örömmel várjuk feliratkozását hírlevelünkre.)

Betlehem a szívekben

REPRÓ-rovat – Isten és a bűn nem férnek meg…

Karácsony táján és a nagyobb egyházi ünnepek előtt megsokszorozódik a gyóntatószékeknél várakozók száma. A bűnbánat szentségéről beszélgettünk jó néhány esztendeje a 2007-ben az Égi Hazába költözött Kovács Endre egri segédpüspökkel. Ma is aktuális szavainak felelevenítésével rá is emlékezünk…

– Jézus nagyon jól ismerte az ember lelkivilágát, mikor elrendelte a bűnbocsánat szentségét, a gyónást. Amerikában pszichológusok sokasága él abból, hogy meghallgatja az embereket. Hiszen igényünk van belső világunk feltárására.

Olvassa tovább!

,,ISTEN ÁLLATKERTJE” – A Szűzanya macskái

Egy kedves történet szerint a macska a Szűzanya legkedvesebb állata. Ennek bizonyítékául szolgál, hogy ha jól megnézzük egy cica mintázatát (a sötétszőrűek kivételével) mindegyik homlokán látható egy ,,M” betű. Mikor ugyanis a Kisjézus megszületett, a jászolban egy macska obabújt hozzá, s puha bundájával melegítette. Ennek ,,köszöneteképpen” jelölte meg Szűz Mária nevének kezdőbetűjével a fajt.   

A fotó Medjugorjéban készült (a cicát kislányunk majdnem hazahozatta velünk :). A kisvideó fő (és egyetlen) szereplője pedig Mávic nevű macskánk (neve onnan, hogy vonattal érkezett hozzánk) karácsonyi hangulatban. 🙂 (A dalrészletet Mikita Dorka Júlia énekli)   D. K.

Kapcsolódó videó:
Mávic, amint ,,bénázik” fáról történő lemászás ürügyén IDE KATTINTVA
Előző rész: plebanosi-kutyafajta

(Köszönettel vesszük a megosztást, s örömmel várjuk feliratkozását hírlevelünkre.)