A pisztrángtelepen – böjtről, Szent Antalról…

RECEPTTEL… 🙂 – Hoitsy György, a lillafüredi pisztrángtelep vezetője Szent Antalhoz hasonlóan szokott beszélni a halakhoz, és szinte személyesen ismeri a 10-12 évig is élő anyahalakat, hiszen szaporítási időszakban 4-5-ször is a kezébe kerülnek. A telep bemutatása mellett megtudtuk tőle, hogy böjti időszakkban – illetve egyre inkább a hagyományos böjti napon, péntekenként is – érezhetően megnövekszik a halat vásárlók száma.

Ha tetszett, kérjük, használja a MEGOSZTÁS-gombot ? –, s öröm, ha feliratkozik hírlevelünkre.

Kapcsolódó írás: Alázatos ,,hal testvérek” IDE KATTINTVA
Kapcsolódó videó: Halak a jelképek tengerében IDE KATTINTVA

Cikk a 2018. júliusi Új Misszióban

Szent Antal térítő ,,szamársága”

Az öszvér és az Oltáriszentség

Az a néhány száz ember, aki tanúja volt a halakhoz intézett csodás prédikációnak, megilletődve adta tovább, mit látott.
— A halak kidugták szájukat a vízből és figyelmesen hallgatták Antal testvér szavait. — Ki ez az ember? Az ördöggel cimborál, vagy pedig a Magasságbeli szolgája? — Isten segítségével töri le a rossz erejét. Ezért mindent könnyűszerrel véghezvisz. – Csakis szent lehet. Lába elé kell vetünk magunkat, és irgalmasságért esedeznünk, amíg nem késő.
Egy eretnek, név szerint Bonvillo, akit soha senki nem tudott jobb belátásra bírni, fölényesen legyintett: — Ti tömeghallucináción estetek át, a hullámokat néztétek halaknak — jelentette ki mély meggyőződéssel.

Olvassa tovább!