Liliomszentelés és gyermekek megáldása

,,Virágos” fohász Szent Antalhoz

Páduai Szent Antal ünnepén, június 13-án liliomszentelést végzett és gyermekeket áldott meg Szalkai Zoltán minorita atya a miskolci minorita templomban.

(Köszönettel vesszük a megosztást, s örömmel várjuk feliratkozását hírlevelünkre.) 

Szent Antal, te nagy csodatevő… IDE KATTINTVA
Szent Antal térítő ,,szamársága” IDE KATTINTVA

Ős-operák 1. – Szent Márton-játék

Szentek, ősbemutatón – Selmeczi Györgytől

Két közismert szent történetét feldolgozó zenés játék ősbemutatóját is tartották – Ős-operák címmel – a 2018-as miskolci operafesztiválon. Selmeczi György zeneszerző a népi színjátékok, liturgikus drámák műfaját újította meg a kortárs opera segítségével. A Szent Márton-játék a Savariában (Szombathely) született tours-i püspök életútját dolgozta fel, míg a másik zenés egyfelvonásos, egy Szent Jakab-játék a vértanú apostol életének végét idézte meg: a középkori Legenda Aureából, Jacobus de Voraginea művéből ismert küzdelmét a mágussal, valamint mártíromságát vitte színre.

– Ki kellett próbálni, hogy az archaikus műfaji jegyek és az operai nyelvezet szervesül-e? – fogalmazta meg a sokoldalú művész a kísérlet célját, vállalkozását pedig így magyarázta:

Olvassa tovább!

Az ifjú kapus lelki hagyatéka

Utolsó szavai: ,,Köszönöm, Istenem!”

Rakaczki Bencére emlékezve

Több hitvalló focistáról hallhattunk a VB kapcsán is, de Rakaczki Bence, a DVTK 20 évesen elhunyt kiváló kapusa kiemelkedik közülük, hiszen halálos ágyán is a hálaadás szavait mondta: ,,Köszönöm, Istenem!” – így búcsúzott földi életétől.

Amikor 2015 márciusában a miskolci Fráter György Katolikus Gimnázium sportpályáját megszentelte Ternyák Csaba egri érsek, akkor adták át első alkalommal a tanulásban és sportban egyaránt jeleskedő négy itteni diáknak a Rakaczki Bence-díjat, emlékezve az egykori ,,fráteres” diákra. Kisvideónkban Bacsa Patrik emlékezik rá, aki csapat- és iskolatársa volt, közben Lóczi Tamás igazgató atya idézi fel Bence utolsó szavait.

Kapcsolódó videó: A mennyország kezdőkapusa IDE KATTINTVA

(Köszönettel vesszük a megosztást, s örömmel várjuk feliratkozását hírlevelünkre.) 

Ördögi dolgokról… – 1.

Elsötétült ,,fényhordozó”

– Az első és legfontosabb amit le kell szögeznünk, hogy a gonosz az valós létező – hangsúlyozta Szabó József atya, az Egri Szeminárium spirituálisa a miskolci Szent Anna Kolping család ,,Szabadíts meg a gonosztól!” című, 2018. március 5.-i előadásában. Azt mondják az előadássorozat rendszeres látogatói, hogy soha ennyi embert nem vonzott még egyetlen téma sem. A ,,csilláron is lógtak” szólás nagyon is illik ide, ami bizonyítja, hogy az ördögi működés foglalkoztatja az embereket. Az előadó megpróbált világos tanítást adni arról, kik is a gonosz lelkek és milyen hatalmuk van, hogyan ,,kapcsolódhatnak be” életünkbe. (Kisvideónkban az előadás szerkesztett változatának első része.)

(Köszönettel vesszük a megosztást, s örömmel várjuk feliratkozását hírlevelünkre.) 

Szent Antal imája kísértések ellen IDE KATTINTVA

Népének Szent László király miséjéből

Magyar szentek a freskófalon

Szent László király miséjének bevezető népénekét énekli a miskolci Fráter György Katolikus Gimnázium magyar szenteket bemutató freskófalának megáldása alkalmával a Regős Zsolt vezette Fráter kórus.

Kapcsolódó videó: Árpád Szent Fája IDE KATTINTVA

Egy másik Szent Lászlóról szóló mű: Arany János: Szent László – ,,öreg énekként” IDE KATTINTVA

Debrőd (Felvidék), Szent László-búcsú IDE KATTINTVA

(Köszönettel vesszük a megosztást, s örömmel várjuk feliratkozását hírlevelünkre.) 

Lajkó Félix az operafesztiválon

Hegedű és gitár

A 2018-as miskolci Bartók Plusz Operafesztivál vendége volt Lajkó Félix is. A közönség ősbemutatót hallhatott, a fergetegesen muzsikáló zenész Sidoo Attilával, a Besh o droM zenekar gitárosával adott közös koncertet.

(Köszönettel vesszük a megosztást, s örömmel várjuk feliratkozását hírlevelünkre.)

További részletek a koncertől IDE KATTINTVA

Kapcsolódó videó: ,,Kortárs” erkölcs kortárs operákból IDE KATTINTVA

Érdekesség a tavalyi operafesztiválról:
,,Csapd fel a Bibliát” – ragtime-ban (2/2.) IDE KATTINTVA

Kik – és hogyan – lesznek boldoggá, szentté

A posztulátor mesél

Kovács Gergely posztulátor tartott előadást Miskolcon a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtárban, melyben elmesélte, hogyan is zajlik egy boldoggá/szentté avatási folyamat, és szóba került Kelemen Didák templomépítő minorita szerzetes is. (A felvétel 2016-ban készült. )

(Köszönettel vesszük a megosztást, s örömmel várjuk feliratkozását hírlevelünkre.)

Kapcsolódó videók: Kelemen Didák útja a boldogság felé IDE KATTINTVA
                                    Csoda-dolgok a posztulátortól IDE KATTINTVA

A hercegprímás életüzenete

Mindszenty József a mának is üzen…

Több kerek évfordulója is volt 2015-ben Mindszenty József bíborosnak, ennek apropóján sorozat kezdődött az Új Misszió folyóiratban. A szerző, Dobos Zsolt kisvideónkban arról vall, miért áll közel hozzá a hercegprímás, s mit üzen korunk emberének.

Ő egy nagy lélek az Úr előtt – flamand nővér emlékezése IDE KATTINTVA

Mindszenty bíboros elismert életszentsége IDE KATTINTVA

(Köszönettel vesszük a megosztást, s örömmel várjuk feliratkozását hírlevelünkre.)

Zsoltárok a 24. órában

Magyar rekord, furulyaszóval

Jakob van Eyck zsoltáraiból is játszott Szurasenkó Dániel, amikor 24 órán át (május 26-án este 7 órától másnap este 7-ig) egyfolytában zenélve magyar rekordot állított be. Néha egyedül muzsikált a miskolci Színháztörténeti és Színészmúzeumban, néha csatlakoztak hozzá zenésztársai. A szigorú szabályok betartására (óránként maximum 5 perc szünet) a Magyar Rekord Társaság elnöke, illetve tanúk is ügyeltek. A zenész elmondta, hogy hajnaltájt voltak nehéz pillanatai, de az ott lévő tanúk biztató segítségével sikerült ezen túllendülnie, nem adta fel. Kisvideónkban a 24. órában játszott Jakob van Eyck-zsoltárokból, majd az utolsó perc örömzenéléséből villantunk fel részleteket. 

Kapcsolódó videó: Ave Maria – Szurasenkó Dániel és zenésztársai előadásában

Egy másik rekord, melyet mi is megörökítettünk: „Emeljünk magasba a gyermekeket!” IDE KATTINTVA

(Köszönettel vesszük a megosztást, s örömmel várjuk feliratkozását hírlevelünkre.)

,,Kortárs” erkölcs kortárs operákból

A Don Giovanni fontos tanítás

– Mostanában sokat gondolkodom azon, miért volt az opera ezelőtt 100-200 évvel olyan népszerű, hogy még a péklegény is fütyülte a dallamait az utcán. Akkor még nem valamiféle kiváltságosok műfaja volt, hanem széles tömegekhez tudott szólni. Az elmúlt 7 évben a Bartók Plusz Operafesztivál azt a küldetést vállalta, hogy a világ zeneszerzőit ösztönözze: keressék meg az utat a mai közönséghez – mondja Kesselyák Gergely, a Bartók Plusz Operafesztivál – középiskolai tanulmányait a piaristáknál végző – igazgatója. A mostani operák sikerének/sikertelenségének titkát részben abban látja, hogy témájukban tudnak-e aktuális erkölcsi tanításokat felmutatni – ahogy tette saját korában pl. a Don Giovanni. A videóinterjúban az operafesztivál ,,egyházi szeletéről” beszél.

Az illusztrációként használt fotókat Dobos Klára és Mikita Gábor készítette

(Köszönettel vesszük a megosztást, s örömmel várjuk feliratkozását hírlevelünkre.)

Érdekességek a tavalyi operafesztiválról:
,,Csapd fel a Bibliát” – ragtime-ban (2/2.) IDE KATTINTVA
Phone’ – zenemű 100 gramofonra IDE KATTINTVA

A 2016-os Bartók Plusz Operafesztiválról: Jézussal szeretnék sétálni – Blues, Big Daddy Wilsonnal IDE KATTINTVA