Ne (mindig) tartsd oda a másik orcád

KÉZEN FOGVA ISTEN ORSZÁGA FELÉ
…Makkai László pasztorálpszichológus atya a keresztény érdekvédelemről
(Kísérő képsoraink a nagymarosi ifjúsági találkozón készültek.)

,,…én is hallom, hogy nekünk hitünk fényében mindent el kell tűrni, mert a Szentírásban benne van, hogy ha megütik az egyik orcádat, tartsd oda a másikat is… Azért bízom abban, hogy akik ezzel az egészen érdekes kontextusból kiragadott idézettel rukkolnak elő, mást is tudnak idézni Krisztus tanításából: olyanokat, hogy ne hazudj…, mások becsületében kárt ne tégy…, szeresd felebarátodat, mint önmagadat…, ne lopj…, mások házastársát ne kívánd… Az ellenségszeretetről, egymás elfogadásáról, a másik véleményének a tiszteletben tartásáról is sokat beszélt Jézus… Ha Krisztus tanításának ezeket az elemeit is ugyanolyan jó szívvel hangoztatná mindenki, egyetemesen, mint ahogy az említett mondatot a keresztények arcába vágják, sokkal szebb, tisztább világban élhetnénk… De nem, inkább elvárják, hogy bárgyú emberekként álljunk, és viseljük el zokszó nélkül a meghurcoltatást.”
(A teljes beszélgetésből készült cikk az Új Misszió folyóirat 2020 márciusi számában olvasható.)

– Szavakkal – Krisztus szavaiért IDE KATTINTVA

A sorozat további részeiből szeretettel ajánljuk:
– Négy évszakban kell megismerni egymást ITT
– Politikus, és/vagy államférfi IDE KATTINTVA
– Megostorozott Európa ITT

Ha tetszett, kérjük, használja a MEGOSZTÁS-gombot 🙂 –, s öröm, ha feliratkozik hírlevelünkre.