Mennyei ima-harmat

,,…Az Üdvözlégy Mária mennyei harmat, mely a földet, vagyis lelkünket öntözi, hogy az idejében gyümölcsöt hozzon… A Miatyánk után a legszebb imádság ez, a legtökéletesebb hódoló köszöntés, melyet Szűz Máriának mondhattok…”

Kisvideónkban részlet Grignon Szt. Lajos Mária: A tökéletes Mária-tisztelet (1944.) című írásából, egy szép, Szűzanyát köszöntő énekből (Fratellák – zenei vezető: Regős Zsolt), a képsorok pedig az Ave Maria című könyvet ,,pörgetik át”.

Olvassa tovább!

Barokk zene barokk templomban – Ave Maria

Hogyan ,,írta felül” Bachot Gounod?

A barokk korszakban sok egyházi zene született, többek között ezekből hallhatott néhányat a Miskolc-mindszenti templom közönsége 2018. február 11-én Szurasenkó Dániel, Balázs Adrienne és Kékes Zsuzsa előadásában.
Az érdekes zenetörténeti kiegészítést a videó alatt olvashatják.

Hogy miért az Ave Maria latin szövege került Bach és Gounod ,,közös” művéhez, arról nem szól a zenetörténet, a ,,társszerzőségről” viszont maga Gounod számolt be Munkácsy Mihálynak és Bloch Józsefnek. Olvassa tovább!

Caccini: Ave Maria – Fráter Schola Viridis

Ave Maria címmel adtak közös koncertet a miskolci Fráter György Gimnázium kórusai a Miskolci Szimfonikus Zenekarral 2018. február 26-án. A műsorban elhangzott Caccini Ave Mariája is. A Fráter Schola Viridis kórust Váraljai Réka vezényelte.

Kapcsolódó videó: Fráter induló a koncertről IDE KATTINTVA
Miatyánk a Fráter Schola Viridis előadásában IDE KATTINTVA

(Köszönettel vesszük a megosztást, s örömmel várjuk feliratkozását hírlevelünkre.)

Májusi Ave Maria-mix – nem mix… (Két videó egy helyen)

Nem tiszteletlenség –, tisztelet  (Ave Mariákból – Ave Maria)

A Szent Ferenc kórus csupa Ave Maria-feldolgozást szólaltatott meg május 14-i koncertjén, a miskolci minorita (Nagyboldogasszony) templomban. A tiszteletlenség legkisebb szándéka nélkül készítettük a Szűzanya tiszteletére ezt a kisvideót, melyben a különböző (szebbnél szebb) feldolgozásokból fűztünk össze részleteket egy sokadik Mária-dicséretnek szánva…  A ,,mű” nem ,,örökérvényű”, mint az egyes darabok teljességükben megszólaltatva, inkább csak egy kis ,,játék”, érdekesség… Az alsó videó öt teljes kórusművet tartalmaz – a zeneszerzők listája a ,,Bővebben” után olvasható.

BŐVEBBEN:
Olvassa tovább!