SZENTEK VELÜNK – Kilenc kedd Szent Antallal (Előima)

Nagyboldogasszony-búcsú, Szent Antal szülinap 

Szent Antal is ,,fogadta” a vendégeket a miskolci Nagyboldogasszony (minorita) templom búcsúján, a Ternyák Csaba egri érsek celebrálta ünnepi szentmise utáni agapén (lásd képünkön :). Nagyboldogasszony ünnepnapja egyben sokak kedves szentjének születésnapja is (1195. augusztus 15-én született Padovai Szent Antal). Idén keddre esett az augusztus 15-i Szűzanya-ünnep, így érdekes összecsengés, hogy a hívek hagyományosan a keddi napot szentelték Szent Antal kiemelt tiszteletének –, talán azért, mert kedden temették. A néphagyomány úgy tartja, hogy az ezen a napon mondott imákat az Úristen a Szent érdemeiért gyakrabban meghallgatta –, és maga Szent Antal is előszeretettel jár közben a hívek kedden megfogalmazott kéréseiért. Egy legenda szerint 1617-ben Bolognában megjelent a nagy Szent egy jámbor életű nőnek és így szólt hozzá:

Olvassa tovább!

Májusi Ave Maria-mix – nem mix… (Két videó egy helyen)

Nem tiszteletlenség –, tisztelet  (Ave Mariákból – Ave Maria)

A Szent Ferenc kórus csupa Ave Maria-feldolgozást szólaltatott meg május 14-i koncertjén, a miskolci minorita (Nagyboldogasszony) templomban. A tiszteletlenség legkisebb szándéka nélkül készítettük a Szűzanya tiszteletére ezt a kisvideót, melyben a különböző (szebbnél szebb) feldolgozásokból fűztünk össze részleteket egy sokadik Mária-dicséretnek szánva…  A ,,mű” nem ,,örökérvényű”, mint az egyes darabok teljességükben megszólaltatva, inkább csak egy kis ,,játék”, érdekesség… Az alsó videó öt teljes kórusművet tartalmaz – a zeneszerzők listája a ,,Bővebben” után olvasható.

BŐVEBBEN:
Olvassa tovább!