Újabb „miskolcikumok”:
Kartal Ernő és Kabdebó Lóránt munkássága
Dr. Kartal Ernő minorita szerzetes szolgálata és munkássága valamint Prof. Dr. Kabdebó Lóránt munkássága is hivatalos „miskolcikummá” lettek 2022 végén. A két jelentős, Miskolchoz kötődő személyiséget ezzel is elismeri a város – tudatta a Miskolci Települési Értéktár Bizottság 2022 végén.
A miskolci minorita Nagyboldogasszony templom igazgatói pozícióját 1973-tól töltötte be Dr. Kartal Ernő atya – s éveken át tagja volt az Új Misszió folyóirat szerkesztőbizottságának is. Ő szervezte meg a Nagyboldogasszony plébániát, miközben kezdeményezte és közreműködött Kelemen Didák minorita szerzetes boldoggá avatási anyagának összeállításában, emlékművének létrehozásában. Tartományfőnökként része volt a rendtartomány erősítésében, a miskolci és egri rendházak, templomok megújításában. Miskolc Megyei Jogú Város 2001-ben választotta díszpolgárának. Papi hivatását több mint 40 éven át Miskolcon és közvetlen környezetében teljesítette. Élete végéig a miskolci rendházban élt és dolgozott, a Minorita templom kriptájában helyezték örök nyugalomra 2006-ban.
Prof. Dr. Kabdebó Lóránt a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Intézetének igazgatója, majd a Bölcsészettudományi Kar dékánja, 2006-tól az intézmény professor emeritusa volt. A 2022-ben elhunyt professzor sokoldalú munkásságában kiemelkedő fontosságú Szabó Lőrinc költő, műfordító életművének részletes feldolgozása. Számos díjjal és kitüntetéssel ismerték el tevékenységét, többek között a Miskolc díszpolgára cím birtokosa is lett 2021-ben. A városhoz kötötte munkája és családja, végső nyugalomra is itt lelt.
Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata Közgyűlésének XII-223/5506/2013. számú határozata alapján alakult meg a Miskolci Települési Értéktár Bizottság 2013 decemberében; a magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról szóló törvényben meghatározott céllal. A Bizottság feladata, hogy azonosítsa a településen fellelhető nemzeti értékeket és gondozza az általa létrehozott települési értéktárat, segítve, erősítve ezzel a lokálpatriotizmust. 2022 végén 59 helyi nemzeti értéket, „miskolcikumot” tartalmaz a települési értéktár, 7 szakterületi kategóriában.
Fotók: Dobos Klára/www.ujmisszio.hu
Szeretettel ajánljuk: Főszerkesztői gondolatok ITT
Ha tetszett, megköszönjük, ha használja a MEGOSZTÁS-gombot