Sine populo – hívek nélkül

Csíksomlyóról közvetített szentmisét néztem március 22-én, az első szomorú vasárnap, mikor „sine populo”, azaz hívek nélkül zajlott a szentmise. Még a gyönyörű kegytemplom is szinte rideg volt így… Az meg szívszaggató, amikor elhangzott: ,,…gyűjtsön egybe a Szentlélek mindnyájunkat, akik Krisztus testében és vérében részesülünk”…
CSÍKSOMLYÓI SEGÍTŐ SZŰZ MÁRIA KÖNYÖRÖGJ ÉRETTÜNK!

Paolo Curtaz olasz teológus nagyon szépen fogalmazza meg ezt a helyzetet:

Mester, az a helyzet,
hogy mostantól nem fogjuk az utolsó vacsorát, az utunkat tápláló Eucharisztiát,
közösségeinkben együtt ünnepelni.


Nem tudjuk mennyi ideig fog ez tartani.
Elveszettek, zavarodottak, megdöbbentek és gondterheltek vagyunk.
De felelősséget vállalva kitartunk annál, amit kérnek tőlünk,
hogy megállítsuk a fertőzést,
és megóvjuk a leggyengébbeket, úgy ahogyan Te tanítottál minket.
Add, hogy ez a böjt,
mely minden más böjtnél nehezebb,
belső megtéréshez vezessen minket,
és segítsen felidézni a vértanuk hitét,
a szerelmesek tüzét!
Add, hogy ez a böjt az üldözött közösségekkel egyesítsen minket,
akik pap hiányában nem tudnak szentmisét bemutatni.
Add, hogy megnyissa lelkünket és szívünket,
és felismerjük, az ajándék, ami a kezünkben van,
olyan, mint egy kimeríthetetlen forrás,
s mi túl sokszor vesszük magunkhoz vétkes közömbösséggel.
Add, hogy ez a böjti idő
vággyá legyen bennünk,
újralobbanó lánggá,
mely Húsvétra várakozik.
Köszönjük, Urunk
ezt a váratlan
és kihívásokkal teli jelet.
Te formálj bennünket!

Paolo Curtaz olasz teológus gondolatai (fordította Paál Judit RSCJ). (A képpel együtt Kovács József, Kézdivásárhelyen működő atya Facebook-oldaláról kölcsönöztük.)

Szeretettel ajánljuk: – Ima járványok idejére ITT
– Lábnyomok a homokban ITT
– Szünetelnek a liturgiák – MPKP közlemény ITT
– Kigyógyulni az embertelenségből ITT

Ha tetszett, kérjük, használja a MEGOSZTÁS-gombot ? –, s öröm, ha feliratkozik hírlevelünkre.