Pályaművek Somorjáról

A felvidéki Somorjáról is érkeztek rajzok a Legnagyobb szeretet címmel, „Minden forrásom belőled fakad” (Zsolt. 87,7) mottóval az Oltáriszentséget középpontba állító rajzpályázatra, melyek közül néhányat közreadunk az Új Misszió folyóirat későbbi számaiban is. 

Képünkön: Dominik Oross (12 éves) Átváltoztatás című munkája

A téma a ,,Jézus szeretetből köztünk él” alcímen belül széles: Úrnapjától a körmeneten, elsőáldozáson át a csodás tettekig. A pályázatra – melynek lapunk médiatámogatója –  2019 májusáig fogad pályaműveket a szervező TILMA a Gyermekművészetért Közhasznú Alapítvány.

Album a somorjai képekből IDE KATTINTVA

A részletes kiírás IDE KATTINTVA olvasható

(Köszönettel vesszük a megosztást, s örömmel várjuk feliratkozását hírlevelünkre.)

Pályaművek Szécsényből IDE KATTINTVA