Könnyekből nőtt virágok – Kiss Kata

,,Könnyekből nőtt virágok fakasztnak új világot…” – énekelte Kiss Kata az ASSZONYOK A BÉKÉÉRT kezdeményezés miskolci sajtótájékoztatóján. Lelkünkbe hasítanak a szavak, hiszen tényleg abban áll a remény, hogy EMBERSÉGÜNK, emberi mivoltunkból adódó érzelmeink legyőzhetik a pénz- és hatalomvágy központú embertelen háborút.

– Hihetetlen, hogy korunk embere nem képes belátni, hogy a rettenetes pusztítások mellett, melyeket nem befolyásolhatunk – még alig hagytuk magunk mögött a covid borzalmait, de látjuk napról napra például a földrengések pusztítását –, nem lenne szabad generálni olyan eseményeket, melyek további ártatlan emberek életét onthatják! – jegyezte meg Szőnyi Kinga, a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége elnöke, aki Bánné dr. Gál Boglárkával, a B.-A.-Z. Vármegyei Közgyűlés elnökével és Kiss Kata énekesnővel közösen szólít fel összefogásra az azonnali békéért.

Az orosz-ukrán háborús konfliktus kirobbanásának 1 éves évfordulóján jól látszik, mennyi áldozatot követelt és milyen óriási károkat okozott már eddig is. Továbbra is nagy szükség van az összefogásra és a politikai érdekeken felülálló emberbaráti együttműködésekre. Az „Asszonyok a békéért” akció felhívása – s reménye – az orosz-ukrán konfliktus azonnali békés rendezése. Ehhez kapcsolódva adománygyűjtő akciót is meghirdettek a Kárpátalján lévő oktatási intézményekben tanuló magyar és ukrán gyermekek iskolai körülményeinek javítása, és az ehhez szükséges eszközök beszerzése érdekében.
Szőnyi Kinga elmondta, hogy békemissziójuk adománygyűjtést kezdeményező pillére mellett van egy másik pillér is: egy facebook-oldal, ahol 15 nyelven írták ki a címet, mely egyben a mottó is: Asszonyok a békéért.
Elvett jövő
– Reményeink szerint nemzetünk tagjai meghallják szavunkat a Kárpát-medencében, de Európában és a nagyvilágban is értő fülekre talál a kezdeményezés. Szeretnénk, ha ezen a facebook-oldalon a világ minden tájáról kifejeznék azt a vágyukat az emberek, hogy azonnali tűzszünetet és békét kívánnak. A háború már eddig is rengeteg családot szakított szét, gyermekeket tett árvává, a fiataloktól elvette a jövőbe vetett hitüket. A folytatás akár további százezrek életébe kerülhet… Be kellene látni, hogy az emberi élet fontosabb, mint a pénz, vagy bármilyen gazdasági haszon!
Összefogás
Bánné dr. Gál Boglárkát és Szőnyi Kingát az összefogás reményében Kiss Kata énekesnő kereste meg, aki úgy fogalmazott: a Kiss Kata Zenekar száz állomásos kárpátaljai turnéjának egyik eredménye számos határon túli barátság szövődése. Később pedig, humanitárius látogatásaik alkalmával nehéz emberi sorsokat ismertek meg: az ott élők megosztották velük a háború okozta mindennapi nehézségeiket. Mivel az együttes kiemelt célja volt mindig is a határon túli magyarság összekapcsolása az anyaországban élőkkel, így a művészet nyelvén kívánják megszólítani mindazokat, akik hasonlóképpen szívügyüknek érzik a segítségnyújtást. Az Asszonyok a békéért mozgalom nem áll meg csupán egy adománygyűjtő akciónál. Amíg a háború tart, de utána is segíteni szeretnék a Kárpátalján élőket, egyfajta segítséghálót létrehozva. A misszióhoz kérik a feleségek, nők, családanyák közös kiállását, és bíznak benne, hogy a magyarok példát mutatnak a világban emberbaráti szeretetből.
Az „Asszonyok a békéért” facebook-oldalon várják a csatlakozókat
A kezdeményezés elkülönített számlaszáma: 11704007–22040932
(Teljes cikk az Új Misszió 2023 áprilisi számában.)