Mátyás király élete, üzenete – 2018. november 12.

Mátyás király emlékévében életét, mának szóló üzenetét foglalta össze az Új Misszió folyóiratban több hónapon keresztül Dobos Zsolt. Többek között ezek az írások képezik az alapját a miskolci Szent Anna Kolping Házban tartandó előadásának, 2018. november 12-én, hétfőn este fél 7 órától.

Mátyás király idei emlékévében születésének 575., trónra lépésének 560. évfordulóját ünnepeljük, és ünnepelheti egész Európa és a keresztény világ. Apjától örökölt célja ugyanis a közép-európai népek összefogásával az akkori oszmán birodalom terjeszkedésének megállítására képes erős hatalom kiépítése, és erejének felhasználása volt. Személyes nagyságát, uralkodásának erényeit már Zrínyi Miklós költő és hadvezér is példának állítja saját korában a Mátyás király életéről való elmélkedések című, 1656-ban íródott munkájában. Erőskezű irányítással, jó politikai érzékkel, de orgyilkosságok és esküszegések nélkül (amik korában nem voltak példanélküliek) rendet teremtett országában, azt Európa egyik hatalmi tényezőjévé tette, és életműve révén az még évtizedekig halála után is meg tudta őrizni függetlenségét. Az üzenet egyébként máig is ható, mert bensőjében széthúzó, kormányozhatatlan ország népe semmi jóra nem számíthat – olvashattuk a sorozat tartalmának összefoglalását a lapban.

(Köszönettel vesszük a megosztást, s örömmel várjuk feliratkozását hírlevelünkre.)

– A nemzeti összeomlás fájdalmas gyásza – Dobos Zsolt előadása Trianonról
– …gondolatai Mindszenty József hercegprímásról IDE KATTINTVA