Kiemelkedő Szűzanya-szobor

A BETEGEK GYÓGYÍTÓJA A MOCSOLYÁSI DOMBOLDALON
Mocsolyás bejáratánál csodálatos tájba illeszkedik az ékszerdoboz-templom, ahonnan rálátni egy – a talapzatával együtt nyolc méter magas – Szűzanya-szoborra, amely a település másik végében áll, szintén elbűvölő környezetben. S természetesen ez ,,visszafelé” is igaz: a szobortól látszik az októberi őszbe burkolózott, köd-ülte domboldalon keresztül a kis templom… Kisvideónkban megszólal Nemcsák Károly színművész, a szobor alkotója, Szabó Sándor,
illetve képsorok a szoborállításról és szentelésről.

,,…Mindez egy kisebb csoda! Csoda, hogy valaki egy szobrot adományoz egy közösségnek, csoda az a hely, ahová került és csoda az is, hogy mennyi jó embert összehozott ez a nem mindennapi vállalkozás.” (Béres Anikó Csilla)

Szeretettel ajánljuk: – Jöjjetek, Égiek! ITT – Tolcsvay Bélával Mocsolyáson
– Harangszentelés Mocsolyáson ITT

Ha tetszett, megköszönjük, ha használja a MEGOSZTÁS-gombot ? Ha teheti, kérjük, támogassa lelki elmélyülését és sajtóapostolkodó igyekezetünket a lap megrendelésével, megvásárlásával. Köszönettel fogadunk adományokat az Új Misszió Alapítvány számlájára: OTP Bank, 11734004–20394981 

Jöjjetek Égiek!

A mocsolyási Szűzanya-szobor szentelésén a vendégek között volt TOLCSVAY BÉLA énekes, zeneszerző. A Kisgyőri Népdalkör és a Tarsoly együttes tagjaival elő is adta azt a dalt AZ ÉG IGÉRŐ FA c. daljátékából, mely azzal a sajnálatosan aktuális ,,fohásszal” kezdődik, hogy „Legyen újra rend a földön valahára…”

Szeretettel ajánljuk: Harangszentelés Mocsolyáson ITT
– Szarka Tamás: Szeretethimnusz ITT

Ha tetszett, megköszönjük, ha használja a MEGOSZTÁS-gombot ?
Ha teheti, kérjük, támogassa lelki elmélyülését és sajtóapostolkodó igyekezetünket a lap megrendelésével, megvásárlásával. Köszönettel fogadunk adományokat az Új Misszió Alapítvány számlájára: OTP Bank, 11734004–20394981 

Harangszentelés Mocsolyáson

,,Ez a harang, amit itt megszenteltünk, messzehangzóan fogja hirdetni a ma élők és a jövő nemzedék számára Isten dicsőségét és a Szűzanya segítségét” – mondta a a mocsolyási templom harangját megszentelő Juhász Ferenc pasztorális helynök a templom felszentelésének első évfordulóján, 2022. október 16-án…
Már harangszó búcsúztatta a templomból távozó híveket –, köztük volt Nemcsák Károly színművész, a település szülötte is, aki többekkel együtt sokat munkálkodik a falu fejlődéséért.
Ócsai Barnabás plébános elmondta, hogy a harang egyik oldalának felirata: ,,Magnificat anima mea Dominum”… (Magasztalja lelkem az Urat), ami kötődik a templom titulusához, Sarlós Boldogasszonyhoz: Szűz Mária látogatása Erzsébetnél, amikor Mária ajkáról felcsendül ez az Istendicsérő ének. E fölé egy Mária-plakett került. A másik oldalán magyar címer, alatta a szöveg: ,,Készült az Egri Főegyházmegye nagylelkű támogatásával és a hívek adományából a mocsolyási Sarlós Boldogasszony templom részére, 2022-ben.” A harang alsó peremén pedig a mester névjegye: Öntötte Gombos Ferenc, Őrbottyánban.
(Írások az Új Misszió 2022 novemberi és decemberi számaiban)

Szeretettel ajánljuk: – Hitvallás, harangszóval ITT

Ha tetszett, megköszönjük, ha használja a MEGOSZTÁS-gombot ?
Ha teheti, kérjük, támogassa lelki elmélyülését és sajtóapostolkodó igyekezetünket a lap megrendelésével, megvásárlásával. Köszönettel fogadunk adományokat az Új Misszió Alapítvány számlájára: OTP Bank, 11734004–20394981