Álmodjunk Jézussal…

…kérte James Murphy a Magyar Katolikus Karizmatikus Megújulás XXVII. Országos Találkozóján. Igehirdetéséből állítottunk össze három percnyi gondolatsort, a találkozón készült képekkel tűzdelve. (Miskolc, 2018. október 27.)

(Köszönettel vesszük a megosztást, s örömmel várjuk feliratkozását hírlevelünkre.)

A találkozón készült további videóink:
Bízz a kertészben – James Murphy gondolatai 2. IDE KATTINTVA
Tegyél engem pecsétnek – karizmatikus dicsőítés IDE KATTINTVA
Varga László püspök Az egység titka Jézus Krisztusban című előadása ITT

Az egység titka Jézus Krisztusban

,,Én befogadom Őt, Ő befogad engem”

Varga László kaposvári megyéspüspök – Az egység titka Jézus Krisztusban című – teljes előadása a Magyar Katolikus Karizmatikus Megújulás XXVII. Országos Találkozóján (Miskolc, 2018. október 27.)
– Hivatásunk és küldetésünk is, hogy építsük az egységet. Először a legmélyebb egységet, a Krisztussal, a Mennyei Atyával és a Szentlélekkel való mély egységet kell építeni – mondta a püspök, s kiemelte a szentségimádást és a szemlélődést, mint az egység építésének két fontos mozzanatát. ,,Én befogadom Őt, Ő befogad engem” – szólt a magyarázat. Valójában nem én hozom létre ezt az egységet, mert ez már létezik, ajándékba kaptuk. Hiszen a létem forrásvidéke a Szentháromság szeretetközössége. Engedjétek át magatokat ennek az egységnek – kérte a főpásztor.

Kapcsolódó videó: Tegyél engem pecsétnek – karizmatikus dicsőítés ITT

(Köszönettel vesszük a megosztást, s örömmel várjuk feliratkozását hírlevelünkre.)

A Szentlélek Oázisában –  2018. október 27., Miskolc

A Magyar Katolikus Karizmatikus Megújulás XXVII. Országos Találkozója, 2018. október 27., Miskolc

A Szentlélek Oázisává válik a miskolci Generali Aréna 2018. október 27-én: ott rendezik – Jézus az Élet! „Nélkülem semmit sem tehettek” (Jn 15,5) mottóval – a Magyar Katolikus Karizmatikus Megújulás XXVII. Országos Találkozóját.

Szeretet Lelke, jöjj (ének)… IDE KATTINTVA

Másfél év keresztvivő gyaloglás

A fő előadó Jim Murphy, az ICCRS (a katolikus karizmatikusok vatikáni székhelyű világszervezete) elnöke, aki 1992-ben Isten indítására hátára vett egy majd’ kétméteres keresztet, és keresztülgyalogolta vele az Egyesült Államok területét, óceántól óceánig. Közben imádságát és szenvedését hazája és a világ megtéréséért ajánlotta fel.

Olvassa tovább!

Az Imádság Háza ,,titkai” – 2. rész

Lelkiségi mozgalom karizmatikus elemekkel

Szent Ferenc kisnővérei közösségének általános elöljárója, Mónika nővér bemutatja az Imádság Háza lelkiségi mozgalmat, beszél a dicsőítés formáiról, a nyelvimáról, a karizmatikus gesztusok jelentőségéről…

Cikk a 2018. márciusi Új Misszióban. (Köszönettel vesszük a megosztást, s örömmel várjuk feliratkozását hírlevelünkre.)

Az előző rész IDE KATTINTVA hallgatható meg
Kapcsolódó videó: Hangok az Imádság Házából – Dicsőítés, dallal

Dicsőítésre feliratkozni az Imádság Háza Miskolc facebook oldal legfelső bejegyzésében lévő dokumentumon lehet.

Virrasztás a Szár-hegyen – 2017. június 3-4.

Szentlélekvárás a Magyar Kálvárián –  június 3-ról 4-re virradó éjszaka

A Hegyközi Karizmatikus Megújulás SZENTÉJ – Pünkösd a hegyen címmel a június 3-ról 4-re virradó éjszakán – hagyományteremtő szándékkal –szentségimádással egybekötött Szentlélekváró virrasztást szervez a sátoraljaújhelyi Szár-hegy (Magyar Kálvária) tetején lévő Szent István kápolnánál. Az összejövetel középpontjában az Eucharisztia áll, emellett ima, dicsőítés, tanítás, tanúságtételek, valamint nyitó és záró szentmise szerepel a tervezett programban. A rendezvényre több száz résztvevőt várnak határon innen és túlról – a fiatalabb generációk és a „lélekben fiatalok” részére kívánnak tartalmas és mély lelki programot nyújtani, utat mutatni zűrzavaros, értékvesztett világunkban. Szeretnék, hogy a közös ima eredményeként Pünkösd ünnepén a Szentlélek ajándékozzon egységet és megújulást minden résztvevőnek és egész magyar nemzetünknek.

A PÜNKÖSDI VIRRASZTÁS TERVEZETT PROGRAMJA:

Olvassa tovább!