Színházi Olimpia, passiókkal

Nem maradnak ki a A 10. Színházi Olimpiáról a szakrális témájú előadások sem: külföldi produkciók mellett bekerült a programba többek között a magyarpolányi passió és a budapesti Nemzeti Színház Csíksomlyói passiója is. A nagyszabású rendezvénysorozat – melynek idén Budapest és hazánk más települései adnak otthont – április 15-én hivatalosan is kezdetét vette. A világ színházi életének meghatározó társulatai, alkotói mutatkoznak be: mintegy 58 ország 400 társulata. A nemzetközi találkozón minden színházi műfaj helyet kap: a prózai és a zenés színház, a tánc-, bábművészet, sőt a cirkuszi attrakciók világa is, de fellépnek a hazai falusi színjátszók és az európai diákfesztiválok legjobbjai is.

Ima az artistáért

A színes megnyitóesemény nagy attrakciója volt, ahogy ifj. Simet László világhírű artista 40 méter magasan, több mint 300 méter hosszan sétált át a Duna felett, biztosítás nélkül. Középtájon még le is térdelt a kötélen, s integetett az őt a budai és pesti rakpartról visszatartott lélegzettel figyelő ezreknek. A tömegből az utolsó lépéseknél kitört a felszabadító, nemzetünk fiára büszke üdvrivalgás. Biztosan nem volt egyedi az sem, amit egy néző írt az egyik híradásnál hozzászólásként: ,,Világraszoló esemény volt! Végig imádkoztam érte… Gratulálok a csodálatos teljesítményhez és kívánom, hogy tovább hirdesse a magyar emberek ügyességét!”

Szeretettel ajánljuk: – Hogy visszamosolyogjon a világ ITT

Ha teheti, kérjük, támogassa lelki elmélyülését és sajtóapostolkodó igyekezetünket a lap megrendelésével, megvásárlásával. Köszönettel fogadunk adományokat az Új Misszió Alapítvány számlájára: OTP Bank, 11734004–20394981. Ha tetszett, megköszönjük, ha használja a MEGOSZTÁS-gombot