Üzenjünk statisztikával!

HITVALLÁS A NÉPSZÁMLÁLÁSON – Kereszténységünk komoly tanúságtételi lehetősége, hogy a népszámlálás alkalmával megvalljuk felekezeti hovatartozásunkat. Mindössze egy kattintás az online kitöltésnél, ám ezzel fel tudjuk mutatni az értékeinket, bizonyítjuk, hogy a kereszténység nem avitt, elavult része, hanem nagyon is élő közössége a magyar társadalomnak – mondja Makkai László pasztorálpszichológus atya, biztatva a népszámlálási kérdéssor kapcsolódó kérdésének megválaszolására.

Sorozatunk korábbi részeiből: – A helyes önszeretetről ITT
– Felbolygatott normalitás ITT
– Megostorozott Európa ITT

(Ha tetszett, kérjük, használja a MEGOSZTÁS-gombot ? –, s öröm, ha feliratkozik hírlevelünkre.)

SZÍN-VALLÁS – egy színinövendék hitvallása

Az V. TISZAFIT (Tiszafüredi Ifjúsági Találkozó) egyik vendége volt Mikita Dorka Júlia színinövendék. Hitvallásában mesélt kedves jelekről; ,,jó barátjáról”, Szent Antalról, akit már nem vallásos szerelme is komolyan vesz; elgondolkodott azon, elvállalna-e az értékrendjétől teljesen elütő szerepet; és említette, hogy sok színésszel ellentétben neki nem elég, ha önmagában hisz… A Gyöngy Ferenc vezette beszélgetés mintegy harmadát szerkesztettük össze. Az illusztrációs képsorok a tiszafüredi plébániát és templomot ,,járják körbe”.

Kapcsolódó bejegyzések: – Isteni üzenet ITT
– Ismerősök a hitben ITT

Ha tetszett, kérjük, használja a MEGOSZTÁS-gombot ? –, s öröm, ha feliratkozik hírlevelünkre.

Célba suhanó magyar nyilak

Lovasíjász világbajnoki hitvallás

Erőltetettnek tűnhet a kérdés – van-e egy adott sportban konkrét jelentősége annak, hogy aki űzi, vallásos-e –, ám a válasz igazolja: egy egész lovasíjász-csapat hozzáállását változtatta meg a keresztény szellemiség. A Némethy Lovasíjász Akadémiáról van szó, melynek a világbajnok Maucha–testvérek is tagjai, édesapjukkal együtt. Kisvideónkban velük beszélgetünk választott sportágukról és hitükről.

(Köszönettel vesszük a megosztást, s örömmel várjuk feliratkozását hírlevelünkre.)

Az ifjú kapus lelki hagyatéka IDE KATTINTVA