Akol ,,kétlábú bárányoknak”

Sziklakápolna Miskolctapolcán – 1. A múlt
– A ‘60-as években valaki kiírta a miskolc-tapolcai ,,sziklatemplom” kapujára, hogy ,,meghalt az Isten”. Amikor ezt említették Lászlófalvi Gusztáv akkori hejőcsabai plébánosnak, azonnal kihírdette, hogy a következő vasárnap már misét tart a Sziklakápolnában. Ezzel kezdődött a földalatti kápolna ,,újkori” története… Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy különleges istentiszteleti hely ez, hasonló egy van még: a pálosoknak, a Gellért-hegyen – mondta Sedon László plébános, aki kisvideónkban összefoglalja a kápolna történetét.

– A 2. rész (Jelenből alakuló jövő) ITT tekinthető meg

Szeretettel ajánljuk:
– Görömbölyi pincekápolna – a ’38-as Eucharisztikus Világkongresszus tiszteletére ITT

Ha tetszett, kérjük, használja a MEGOSZTÁS-gombot ? –, s öröm, ha feliratkozik hírlevelünkre.

A Hanna Projekt a ,,Frissítőn”

A szél a Keresztyén Zenei Napon

,,Frissítő – Keresztyén Zenei Nap” volt Hejőcsabán április végén, ,,Ő a kezdet” címmel. Az egyik fellépő a Hanna Projekt volt, kisvideónkban az A szél című számuk hallható. A képsorok a rendezvényen készültek, a zenei alap viszont nem a koncertfelvétel, hanem a zenekartól kapott stúdiófelvétel.

Kapcsolódó videó: Hanna Projekt – egyveleg

(Köszönettel vesszük a megosztást, s örömmel várjuk feliratkozását hírlevelünkre.) 

Adjunk teret az angyalnak!

Gyümölcsoltó Boldogasszony-búcsú Hejőcsabán

Gyümölcsoltó Boldogasszony tiszteletére szentelt templomuk búcsúját március 26-án tartották a hejőcsabaiak. Az ünnepi szentmisét András Attila jezsuita atya celebrálta. Kisvideónkban a szentbeszéd részleteiből készítettünk összeállítást, az illusztrációk pedig az ünnepi szentmise pillanatait, illetve a hejőcsabai templomot, s annak szép környezetét mutatják meg.

Ha tetszett, kérjük, használja a MEGOSZTÁS-gombot ? –, s öröm, ha feliratkozik hírlevelünkre.

– ,,Regényes” jelek a Száz év magányból – szentbeszéd-részlet Egerszalókról
Svejk és a kényelmes kereszténység – szentbeszéd-részlet Nagymarosról

Abban az időben Isten elküldte Gábor angyalt Galilea Názáret nevű városába egy szűzhöz, aki jegyese volt egy férfinak, a Dávid házából való Józsefnek. A szűz neve Mária volt. Az angyal belépett hozzá és így szólt: „Üdvöz légy, kegyelemmel teljes! Az Úr veled van! Áldottabb vagy te minden asszonynál!”

Olvassa tovább!